Az Anno Budapest egyszer már (pontosabban többször is) ki lett találva, és nem is akárhogy: több etapban, hosszú évekig ment, és idővel valóságos kultstátust vívott ki magának a Klubrádióban Pálinkás Szűts Róbert Addig jó, míg Kádár él című múltidéző betelefonálós műsora.

Az Anno Budapest pedig nem is csinál belőle titkot, hogy minek az egyenes ági leszármazottja: „Olyan, mint az »Addig jó...«, de az »Anno...« nem csak addig jó!”, állítja a műsor mottója. És tényleg: minek változtatni egy ilyen jól bevált recepten?

A képlet a lehető legkézenfekvőbb: a Panxnotded Miklós művésznéven funkcionáló Pálinkás Szűts néhány szóban felvezet egy nosztalgikus témát, aztán a betelefonáló hallgatók kitöltik anyaggal a szűk órányi műsoridőt. Az Addig jó… idején a tematika szabadabban csapongott a címben jelzett történelmi korszak határai között, az Anno Budapest annyival szigorúbb, hogy minden adás egy-egy fővárosi épületet vagy épülettípust, de mindenképpen fizikai valójában létezett teret jár körbe. Márpedig emlékezni mindenki szeret, egy bizonyos kor fölött különösen – ami rögtön be is lövi, hogy melyik korosztály a műsor legaktívabb közreműködője. A mai ötven fölöttiek pedig, akik a betelefonálók kilencven százalékát adják, a hatvanas évektől a nyolcvanas évek közepéig-végéig tartó időszakról szeretik leg­inkább megosztani személyes történeteiket. Ez egyébként arra is felhívhatja a figyelmünket, hogy a velünk élő múltból mennyire kikopott már a háború előtti világ; az a generáció, amely még azt is fel tudná idézni, már nem nagyon van jelen, vagy ha itt is van még, nem nagyon telefonálgat már. A múlt legaktívabb része tehát, az Anno Budapest tanulsága szerint, a Magyar Népköztársaság világa, annak is különösen a forradalom utáni szakasza, a tulajdonképpeni Kádár-kor. Az Addig jó, míg Kádár él tizenöt éve erre még szándékosan rájátszott, az Anno Budapestnek ilyesmire már nincs szüksége.

Volt már itt szó többek között a Corvin Áruházról, a Mol-székház leszakadt emeleteiről, a lottóházakról és az önkiszolgáló éttermekről is. Ugyan a válogatási szisztéma nem teljesen világos, legvalószínűbb, hogy a műsorvezető és a szerkesztő (Árva Brigitta) ötletelése áll a háttérben hétről hétre, mindenesetre eddig még nem nagyon nyúltak mellé. Január 16-án a Magyar Optikai Művek került terítékre, és az üzem egykori tervezőmérnökének, Kisfalusi Gábornak az alapos bevezetője után azonnal meg is indult a hallgatói telefonok sorozata. Az a zseniális ebben a műsorban (és éppen ezért meglepő, hogy más csatornák nem kezdték még el másolni), hogy nagyon kicsi ener­giabefektetéssel meglehetősen tartalmas hatvan percet lehet összehozni. Panxnotded Miklósnak nyilván van is gyakorlata ebben, nem akarja a saját elképzeléseit vagy akármilyen meglátásait a betelefonálókra erőltetni; jól tudja őket beszéltetni, szinte mindig jókor segíti ki őket egy-egy kérdéssel, és főleg ügyesen, türelemmel képes hallgatni a hallgatót. Ez is olyan tudás, ami valószínűleg könnyebbnek hallatszik, mint amilyen valójában. Ha valaki azt állítja, régen minden jobb volt, nem kezdi el az ellenkezőjéről meggyőzni, mint ahogy azt sem, aki azt mondja, régen minden szörnyen rossz volt – mégsem keveredik önellentmondásba.

De nem is rajta van az igazi hangsúly, hanem a megszólalókon, akik vérmérséklettől függően a könnyes meghatottságtól a felszabadult röhögésen keresztül a kellemesen cirógató nosztalgiázásig mindenféle regisztert bejárnak. Érzelmi hullámvasút az Anno Budapest, még a MOM esetében is, amiről elsőre talán nem feltételeznénk ilyesmit. Volt, aki első és legjobb munkahelyeként emlékezett vissza rá, volt, aki az üzem legendás művházába járt tánctanfolyamra, mást innen vittek el katonának, megint más a tekeklub igazolt játékosaként járt a Csörsz utcába évtizedeken át. Az egyik betelefonáló építészként az üzem bővítésében is részt vett, aztán – mondja nevetve – a lerombolását is végignézte „mint egy moziban”. Pusztai Ferenc Kossuth-díjas konstruktőr fia pedig apja alakját idézte meg, aki az üzembezárás hírére nyugdíjba vonult, és haláláig nem tudta feldolgozni, hogy a földdel tették egyenlővé szeretett munkahelyét.

A történelmi magazinok árnyékában meghúzódó Anno Budapest fő erénye, hogy szemmagasságból tekint a múltra, és ragaszkodik ehhez az emberi léptékhez. Itt éltünk, ilyenek voltunk, mondják kimondatlanul is a betelefonálók, és a mindenkori emberi igény, hogy ezt jelezzék, a maga földközeli, szórakoztató módján is emelkedett tud lenni.

Anno Budapest, Klubrádió, január 16.