KÍGYÓ Sokkal több mérgeskígyó-faj élhetett az ókori Egyiptomban, mint napjainkban, ama kutatócsoport szerint, amely az úgynevezett Brooklyn-papiruszt elemezte az Environmental Archeology folyóiratban. Az egyik legrégebbi, nagyjából i. e. 450-ben keletkezett, s az addig összegyűlt ismereteket összegző orvosi és herpetológiai (főleg kígyókkal foglalkozó) papirusz eredetileg talán a héliopoliszi templomból származik, és Charles Edwin Wilbour egyiptológus vásárolta meg 1889-ben a Brooklyn Museum számára. Eddig is ismeretes volt, hogy a kígyómarásokkal és kezelésükkel is foglalkozó óegyiptomi munkában számos nehezen azonosítható kígyófaj található: a mostani kutatást végző tudósok szerint ezek közül több is azonosítható, ha feltételezzük, hogy az időszámítás előtti évezredekben, de még az Egyiptomi Birodalom késői korszakában is a jóval nedvesebb klímának köszönhetően több, a forró szárazságot nehezen tűrő kígyófaj is honos volt Egyiptom bizonyos részein. A papiruszon szereplő 10 kígyófajt igyekeztek egy ökológiai módszerrel megbízhatóan azonosítani: modellezték az általuk elfoglalt ökológiai fülkét, feltárva a lehetséges élőhelyüket és az ökoszisztémában elfoglalt helyüket. A papiruszon a legveszélyesebb fajként leírt, Apep istennel azonosított, négy méregfoggal bíró kígyó azonos lehet az élőhelyén, a szubszaharai Afrikában és az angol nyelvterületeken többnyire boomslangnek nevezett, Szudán déli részén ma is honos mérges falakó kígyóval (Dispholidus typus). A kutatók szerint az ókori Egyiptomban a pufogó vipera (amelyek hangja a papirusz szerint a kovácsok fújtatójához hasonló), a fekete mamba és több, a Daboia, illetve a Macrovipera nemzetségbe tartozó viperaféle is honos volt.
PLIOSAURUS Sikerült azonosítani a legrégebbi ismert Pliosaurust, a maga korának tengeri csúcsragadozóját: a Scientific Reportsban közölt cikk szerint a Lorrainosaurus keileni 170 millió évvel ezelőtt, a jurakor középső periódusában élt, maradványai még 1983-ban kerültek elő a francia Lotaringia régióban. A pliosaurusok is a plesiosaurusok közé tartoztak, de oldalági rokonaikhoz képest jóval rövidebb nyakuk lévén hozzájuk képest sokkal gyorsabban tudtak haladni a tengerben. Nem voltak közeli rokonságban a szárazföldi dinoszauruszokkal – rendszertanilag inkább a ma élő teknősökhöz álltak közel. Négy hatalmas uszonylábbal hajtották magukat előre, erős állkapcsukban hatalmas fogak helyezkedtek el, zsákmányállataik fejlábúak, halak és más tengeri ragadozók voltak.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
