Egy hét tudomány 2024/16.

  • Narancs
  • 2024. április 17.

Interaktív

Rövid hírek: agy, bozon, szabály...

RÁK A felgyorsult biológiai öregedés okozza a korai rákos megbetegedések számának növekedését – állítják a St. Louis-i Washington University School of Medicine munkatársai, akik eredményeiket az amerikai rákkutató szövetség (AACR) éves találkozóján mutatták be. Vizsgálatuk során több mint 148 ezer, az Egyesült Királyság biobankjában nyilvántartott ember adatait elemezték. Minden résztvevő biológiai életkorát kilenc biomarker vérben mért értékéből számították ki: albumin, alkalikus foszfatáz, kreatinin, gyulladást jelző C-reaktív fehérje, glükóz, a vörösvértestek átlagos korpuszkuláris térfogata, illetve eloszlási szélessége, fehérvérsejtszám, illetve a limfociták aránya. Ha a vizsgált személy biológiai életkora magasabb volt, mint a kronológiai életkora – vagy születési életkora –, akkor a kutatók úgy vélték, hogy felgyorsult az öregedés. Egy közelmúltbeli tanulmány arról számolt be, hogy 1990 és 2019 között 29 rákbetegség korai előfordulása körülbelül 79 százalékkal nőtt világszerte, és a korai kezdetű rákos halálozások száma is körülbelül 28 százalékkal emelkedett ebben az időszakban.

JELEZ Új kutatás talált választ arra, miért bocsát ki szúrós szagot a permetezett macskavizelet: ennek függőleges tárgyakra permetezése a farok felemelésével a macskafélék, köztük a házimacskák (Felis silvestris catus) kémiai kommunikációja során gyakran megfigyelt funkcionális viselkedés. A kipermetezett vizeletet a macskák az élőhelyek területi tulajdonjogának kémiai jeleként használják, illetve ismerik fel. Habár korábbi tanulmányok arról számoltak be, hogy a kipermetezett vizelet szúrósabb szagot bocsát ki, mint a hagyományos, guggoló pozitúrából kiürült, ám az új kutatások szerint a permetezett is csak a hólyagvizeletből származik. S bár nem kerül bele semmilyen extra váladék, erős tapadása miatt függőleges tárgyakra kenve később hatékonyan bocsát ki illékony szerves vegyületeket. A japán kutatók valamennyi vizeletből (a permetezett, a normál és a katéterekkel gyűjtött húgyhólyagvizeletből) kibocsátott, illékony szerves vegyületek kémiai profilját hasonlították össze, és ezekben – ugyanazon példányokat vizsgálva – az elemzések nagyfokú hasonlóságot mutattak ki.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.