Ő írta Clint Eastwood Piszkos Harryjének az újráját, A Magnum erejét. Tán ez volt a belépő, mert benne volt ugyan előtte is valaminek a forgatókönyvében, de az szóra sem érdemes. Harrynk másodszor is simán teljesítette a küldetését, s az őt megformáló művész annyira elégedett lehetett, hogy a következő évre időzített fellépését, egy vígjátékot a lendületes marhaságok kategóriájából már szőröstül-bőröstül rábízta a szerzőre. A Villám és Fürgelábat tehát már nemcsak írta, de meg is rendezte Michael Cimino.
Mellékszál itt, de a Magnum évében Clint Eastwood elkészítette pályája máig legjobb rendezését, A fennsíkok csavargóját. Aztán nem sok minden történt, egészen az 1979-es berlini filmfesztiválig, amikor is jöttek a ruszkik, s ráborították az asztalt a tisztelt egybegyűltekre. S persze a szovjet nyomában mi elügettünk a balfenéken, pedig volt magyar zsűritag, szegény Gábor Pál rögtön csomagolhatott, s visszavonták a versenyből Kovács András A ménesgazdáját is. Leginkább azért, mert a jó vietkong orosz rulettet játszatott Robert de Niróval A szarvasvadászban. Hiszen a szovjet kultúrdesszant a nyakát is rátette volna, hogy az a genfi dolog mennyire szent volt az észak-vietnami héroszoknak, még a moziban is azzal keltek-feküdtek. Mindeközben a vasöntöde hősei fogságról fogságra élték az életüket, rabok voltak minden világ- és testhelyzetben. Rabjai ukrán szüleik hovatartozásának, apáik szokásainak, szertartásainak, rabjai ezeréves és szerzett szenvedélyeiknek, az italnak és a vadászatnak, rabjai hazájuk, az Amerikai Egyesült Államok minősíthetetlen, vagyis a filmben hál’ istennek nem minősített kormányának, magának a háborúnak, ráadásul még az ellenségnek is, végül minden posztháborús nyavalyának nyilván. Aztán a világbotrányra kisvártatva a világnagybukás következett: máig a filmtörténet legnagyobbjaként tartja számon emlékezetünk legeldugottabb csücske. A mennyország kapujában összefognak a marhabárók a múlt század végi Amerikában, mert ez így nem mehet tovább. Tenni kell valamit a kelet-európai bevándorlók ellen, mondjuk, lőjük le őket, hiszen azok a nyomorultak megművelhetetlen földjeiken szakadatlan dolgozva sem termelik meg a betevőrevalót, ezért lopkodják a marhákat, és még az állam sem tesz semmit, legfeljebb hallgatólagosan beleegyezik egy kiadósabb proskripcióba. Védjük meg magunkat, fogadjunk fegyvereseket, kik ötven dollár fejpénzért kiirtják a sok nyomorultat. Lőni őket halomra mind, mindjárt az elején rögtön egy Mihál Kovács nevűt, mert épp csak kanyarintott a lopott baromból, és máris golyó vitte pokolra. Ja, Michael Cimino látott valamit a jövőből is. Talán őt is látja majd a jövő. Most mindenesetre kiszállt.
Pénteken (8-án) Scott Eastwood jön el az HBO-ra, hogy beleszerelmesedjen a Hosszú utazás alkalmával valakibe. Szerencsére nem Oona Chaplinbe, bár ő is fellép a filmben.
Szombaton a Cinemax adja este 8-tól a Háború a háborúról c. 2002-es műremeket, amit azért szeretünk, mert Michael Gambon alakítja benne Lyndon B. Johnsont. E heti találós kérdésünk tehát az, hogy ön kivel játszatná London B. Johnsont? Aki nyer, kiléphet az EU-ból.
Vasárnap seckojedno mi lesz, mindenki úgyis az NSZK–Walest nézi.
Hétfőn a köz szemérmére tekintettel éjjel negyed kettőkor adja a Duna tévé A köz szemérme című 1976-os olasz filmet, melyben Alberto Sordi valakinek a szeméremszőrzetéről ábrándozik ragyogó pofával. Délben volt a Filmboxon a 9-es terv az űrből, állítólag a világ legrosszabb filmje, de szerintem Amerikában nem látták a Szindbádot. Esetleg, ha fordítva történik minden, s abban játszik Zoltán, ebben meg Béla, más lett volna minden, képzeljük el Lugosit, amint kanalazza a kelléklevest… Az HBO este nyolckor kezdi a pakisztáni származású családon belüli taxitolvaj szép történetét megéneklő Aznap éjjelt.
Szerdán jön el a mi időnk, a Tv2 21.20-kor a Vissza a jövőbent, konkurenciát állítva ekképpen a Dunának, ami a 20 órát adja. Ezért mondjuk hát együtt a Dunával, hogy köszárpi, köszárpi. Tévé iz broáf.
