tévéSmaci

Halpaprikás

  • tévésmaci
  • 2018. szeptember 30.

Interaktív

Amikor Sztupa és Troché farkasok lettek, az első dolguk volt szövetségest találni, mert Magyarországon tudvalevően nem hemzsegnek a farkasok. Nagyságrendekkel többen vannak ugyan, mint amennyit a közvélekedés számon tart, tudniillik, páran vannak csak néha, amikor átkóborolnak mindenféle szomszédos országokból, vagy áthajtja őket az éhínség a jó magyar konyha miatt. A hivatalok zömmel titkosított nyilvántartásai természetesen nem ennyire naivak, azokban már több számjegyű adatok is szerepelnek, de azok is alighanem kozmetikázottak. Szóval vannak itt rendesen farkasok, de köztük szövetségest keresni, még két olyan ordasnak is, mint Sztupa és Troché voltak az átalakulás után, felesleges időpocsékolás, csupa magányos farkasról van szó, nem járnak a magyar farkasok falkában. Úgyhogy maradtak a rókák, nyulakkal aligha szövetkezhettek volna. Csakhogy a rókák szartak az egészre, egészen pontosan mindenre szartak, nem érdekelte őket csak egyvalami. S az kurvára nem a csirketolvajlás volt, még kevésbé a két igen gyanús farkassal köthető előnyös megállapodás lehetősége. A rókákat csak az orosz rulett érdekelte. Tán azért, mert valaki egyszer azt mondta nekik, hogy ők a vörösök, s így valami testvért sejthettek az oroszokban. Loló, loló, mondogatták, s hát azt sem várhatta el tőlük senki, hogy orosz krémtortát zabáljanak, vagy megtanuljanak sakkozni, így maradt a rulett mint legkisebb közös nevező, a legnagyobb közös szenvedély. Nem, a rókák, nem hordtak maguknál forgótáras stukkert. Ők nyilván az adottságaikhoz alakították a körülményeket, s a közúton kivitelezett átszaladással valósították meg az esztelen kockázatvállalás versenyszerű alakzatát.

Pénteken (31-én) este tíz után a Cinemax 2 vetíti a Szökés a Maze börtönből című műalkotást, melynek tán az a legnagyobb előnye, hogy nem kimondottan A remény rabjai. Afféle színigaz történet. A világ legszigorúbbjai között emlegetett és speciálisan IRA-terroristák fogva tartására szolgáló intézményből 1983 szeptemberében harmincnyolc fogoly szökött meg, meglehetősen durva körülmények között. A többszörösen megzenésített történetet most egy tavalyi ír–angol kísérlet tárja elénk.

Szombaton mindenki az Alakkal alszik: a Filmbox este kilenckor lát hozzá Al Pacino Shakespeare-korszakának egyik kisebb szégyenfoltjához. Jeremy Irons is fellép ugyan A velencei kalmárban, de őt legalább a szépségéért szerettük mindig is. Ennél azért egy nagy fokkal alább a Cinemax műsorán éjjeli kettőkor megjelenő Brian De Palma-film, az Aki legyőzte Al Caponét.

Vasárnap a Film Mánián megy a Vad Bill este kilenckor, ebben az a legérdekesebb, hogy aki itt Codyt (Vad Buffalo nevű druszáját) adja, az lesz majd a Deadwoodban Vad (mondhatnánk, Vad II., de tőlünk szerencsére távoli az ilyesfajta elménckedés). Lesz ma Vera Drake is a Filmboxon 23.20-kor, de kinek van itt Filmboxa?

Hétfőn viszont simán előfizetünk a Cinemax 2-re, mert este fél kilenckor Az órákat adják, s mi épp úgy vagyunk Virginia Woolffal, mint a farkasok a rókákkal: bámuljuk a vörösöket, még akkor is, ha Nicole Kidman vagy Julianne Moore bőrébe bújnak. Voltaképpen Poirot-ban is Az órákat szeretjük a legjobban. Szerencsére a tévézésnek leketyegett.

Figyelmébe ajánljuk

Orbán-Magyar: Kötcsén indult be a kampány

A kötcsei piknik sokszereplős lett az idén: a Fidesz mellett a Tisza is szervezett eseményt. De vajon melyikük volt a meggyőzőbb: a Balatonőszöd vége táblától gyalogló Magyar Péter vagy a különgéppel repkedő, oroszlános képet mutogató Orbán Viktor?

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.