Egy hete véget ért a nyár, meteorológiai értelemben legalábbis; nem meteorológiai értelemben ugyanakkor abban sem vagyunk egészen biztosak, hogy volt-e egyáltalán, vagy ha volt is, minek.
Itt van például mindjárt az RTL Klub Nyerő Páros című vetélkedője, ahol is a celebszívatás az együtt lakós realityvel, a házaspárbaj a lelkizős könnyfacsarással párosul.
Persze, közhely, de megint az északiak mutatják meg, mi fán is terem a nyomasztás. Most éppen egy izlandi krimisorozatban (egyre kevésbé ritkaság az ilyen holmi, gondoljunk csak a nemrégiben lefutott Trappedre) járunk a bűn nyomában, látjuk a kissé teszetosza nyomozókat és a hálószobákban megbújó titkokat.
Akárhonnan is nézzük, augusztus 20. elsősorban a tűzijátékról szól, tudja ezt kis- és nagymagyar, kormány- és városvezető, meteorológus és katasztrófavédelmis egyként. Minden más körítés, felvezetés, kötelező kör csupán az este nagy össznemzeti durrogtatása előtt.
A felénél járó Aznap éjjel nagyon jó szériának ígérkezik, és ezt nemcsak az első négy epizód, hanem az eredeti teleregény és alkotója ismeretében állíthatjuk bizton.
Úgy lehet, ha példát keresnénk az idők során bizonytalan jelentésűvé, sőt kétessé vált szavakra, nemigen találhatnánk jobbat és érzékletesebbet a „közszolgálati” kifejezésnél.