Interjú

„Létezik igazság”

Rév István történész, a Blinken OSA Archívum igazgatója

Interaktív

Az intézmény új kiállítását a félelem nélküli beszédről olyan aktuális témák is ihlették, mint a CEU kiebrudalása és az SZFE ellehetetlenítése. A kiállítás kurátorát, a Blinken OSA Archívum igazgatóját kérdeztük.

Magyar Narancs: A kiállítás angol címe Fear­less, amit „rettenthetetlenre” szoktak fordítani. A magyar címe azonban Félelemnélkül, így, egybeírva. Mi az oka a címadásnak?

Rév István: Ez a furcsa helyesírás a görög parrhészia kifejezésre utal, ami félelem nélküli beszédet jelent. Talán Euripidész használta először a drámáiban – többek között az Elektrában. Michel Foucault francia filozófus az utolsó éveiben, 1982–1984 között tartott egyetemi előadásain elemezte a parrhészia fogalmát, illetve azt a magatartást, amit ez a fogalom jelöl.

MN: Hogyan foglalható össze a lényege?

RI: A parrhészia nem bármilyen félelem nélküli beszédre vonatkozik, hiszen sok badarságot is lehet félelem nélkül mondani. A parrhészia a félelem nélkül kimondott igazságot takarja. Antik fogalomként másfajta igazságértelmezés, mint ahogyan ma értelmezzük az igazságot. Csak olyan embert tekintettek félelem nélkül beszélőnek, aki nem hízeleg a hallgatóságának, nem meggyőzni akarja őket, hanem kimondani – saját önbecsülése és a közösség érdekében – azt, amit belső meggyőződéssel igaznak tart.

MN: Ezt hogy értsük?

RI: Az igazság nem adottság, ami ott van a szemünk előtt, csak meg kell látni. Az igazságra rá kell jönni: munkával, körültekintéssel, vitával, önáltatás, önbecsapás nélkül: „valóban igaz-e, amit igaznak gondolok?” Az antikvitás állításait nem tényekkel támasztották alá, az igazságot ott a félelmén túllépő beszélő életvezetése hitelesítette. A Félelemnélkül cím nemcsak az őszinte, hanem az igaz beszédre vonatkozik, amikor a beszélő azt mondja, amit valóban igaznak tud. Akkor is azt mondja, ha ez nem találkozik a többség szándékaival, ha népszerűtlen, és akkor is azt mondja, ha a hatalom szemébe kell mondania az igazságot. Azért félelem nélküli ez a beszéd, mert ilyenkor az ember, ha kell, akár a saját életét is kockára teszi. Például a kiállításon meg lehet hallgatni Nagy Imrét vagy Nelson Mandelát, aki azt mondta bírósági tárgyalásán az utolsó szó jogán, hogy élni szeretne, de ami számára fontos, azért meghalni is képes.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.