tévésmaci

Menyétkarnevál

  • tévésmaci
  • 2021. július 21.

Interaktív

Amikor Sztupa és Troché bámulták a muflonokat, különös dologra lettek figyelmesek.

Párosával jöttek. És csak nőstény példányok. Volt, hogy egymás mögött, volt, hogy kis kihagyással követve egymást: elődugta egyikük a fák közül a fejét, óvatosan előmerészkedett, elvolt kicsit a tisztáson, mintha épp nem lenne semmi dolga, aztán hirtelen ott termett a másik. De volt olyan is, amikor szemből jöttek; érkezett a muflon, néztél mögé, hogy mikor jön a másik, de nem lépett ki senki mögüle, ellenben jött egy szembe. Sztupa feszülten figyelt, le nem vette a szemét a muflonokról, le nem vette a szeméről a távcsövet, szinte összenőtt vele, mint ahogy a magaslessel is. Sőt egy idő után már úgy érezte, hogy ő maga a magasles: hosszúra nyúlt ekkorra a lába, s stabil fogást talált a talajban, nem rengette szél, lepergett róla az eső, mindent látott, mindent tudott, s így gyönyörködött a muflonokban. Troché próbált nagyobb távolságot tartani, de kétségkívül nehezen ment. Mintha magát akarná győzködni a távolmaradás üdvözítő voltáról, úgy fordult Sztupához. Sztupa, tudod te, hogy a muflonok csak vad birkák? Szerinted különbek attól, hogy előnyösebb a külsejük? Vajon miért nem mutatkoznak a kosok? Kérdezel mint óvodás, zökkent ki egy pillanatra magaslesi mivoltából Sztupa. Ahogy azt O’Brian Zeapoo egykor brit zászló alatt Cipruson, a muflonok paradicsomában szolgáló katonatiszt leírja, egy vérbeli nőstény testhossza 120 centiméter, mondta oktatólag. De ez mire magyarázat, Sztupa? Én annyit mondtam, hogy ezek ugyan szépek, de végső soron birkák. És ha birkák, mondta még Sztupa, de már látszott rajta, hogy változik vissza magaslessé, legalábbis lélekben és testtartásban. Nem léteztek számára már a hülye kérdések, feledni látszott O’Brian Zeapoo-t is, csak fürdőzött a gyönyörködésben. Ott állt ugyanis az erdő szélén két újabb muflon. Nem csináltak semmit, nem legeltek, nem nézelődtek, csak álltak, azt sem tudván, hogy valakik bámulják őket (faluhelyen úgy mondták: üket).

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.