tévésmaci

Menyétkarnevál

  • tévésmaci
  • 2021. július 21.

Interaktív

Amikor Sztupa és Troché bámulták a muflonokat, különös dologra lettek figyelmesek.

Párosával jöttek. És csak nőstény példányok. Volt, hogy egymás mögött, volt, hogy kis kihagyással követve egymást: elődugta egyikük a fák közül a fejét, óvatosan előmerészkedett, elvolt kicsit a tisztáson, mintha épp nem lenne semmi dolga, aztán hirtelen ott termett a másik. De volt olyan is, amikor szemből jöttek; érkezett a muflon, néztél mögé, hogy mikor jön a másik, de nem lépett ki senki mögüle, ellenben jött egy szembe. Sztupa feszülten figyelt, le nem vette a szemét a muflonokról, le nem vette a szeméről a távcsövet, szinte összenőtt vele, mint ahogy a magaslessel is. Sőt egy idő után már úgy érezte, hogy ő maga a magasles: hosszúra nyúlt ekkorra a lába, s stabil fogást talált a talajban, nem rengette szél, lepergett róla az eső, mindent látott, mindent tudott, s így gyönyörködött a muflonokban. Troché próbált nagyobb távolságot tartani, de kétségkívül nehezen ment. Mintha magát akarná győzködni a távolmaradás üdvözítő voltáról, úgy fordult Sztupához. Sztupa, tudod te, hogy a muflonok csak vad birkák? Szerinted különbek attól, hogy előnyösebb a külsejük? Vajon miért nem mutatkoznak a kosok? Kérdezel mint óvodás, zökkent ki egy pillanatra magaslesi mivoltából Sztupa. Ahogy azt O’Brian Zeapoo egykor brit zászló alatt Cipruson, a muflonok paradicsomában szolgáló katonatiszt leírja, egy vérbeli nőstény testhossza 120 centiméter, mondta oktatólag. De ez mire magyarázat, Sztupa? Én annyit mondtam, hogy ezek ugyan szépek, de végső soron birkák. És ha birkák, mondta még Sztupa, de már látszott rajta, hogy változik vissza magaslessé, legalábbis lélekben és testtartásban. Nem léteztek számára már a hülye kérdések, feledni látszott O’Brian Zeapoo-t is, csak fürdőzött a gyönyörködésben. Ott állt ugyanis az erdő szélén két újabb muflon. Nem csináltak semmit, nem legeltek, nem nézelődtek, csak álltak, azt sem tudván, hogy valakik bámulják őket (faluhelyen úgy mondták: üket).

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.