tévésmaci

Menyétkarnevál

  • tévésmaci
  • 2021. július 21.

Interaktív

Amikor Sztupa és Troché bámulták a muflonokat, különös dologra lettek figyelmesek.

Párosával jöttek. És csak nőstény példányok. Volt, hogy egymás mögött, volt, hogy kis kihagyással követve egymást: elődugta egyikük a fák közül a fejét, óvatosan előmerészkedett, elvolt kicsit a tisztáson, mintha épp nem lenne semmi dolga, aztán hirtelen ott termett a másik. De volt olyan is, amikor szemből jöttek; érkezett a muflon, néztél mögé, hogy mikor jön a másik, de nem lépett ki senki mögüle, ellenben jött egy szembe. Sztupa feszülten figyelt, le nem vette a szemét a muflonokról, le nem vette a szeméről a távcsövet, szinte összenőtt vele, mint ahogy a magaslessel is. Sőt egy idő után már úgy érezte, hogy ő maga a magasles: hosszúra nyúlt ekkorra a lába, s stabil fogást talált a talajban, nem rengette szél, lepergett róla az eső, mindent látott, mindent tudott, s így gyönyörködött a muflonokban. Troché próbált nagyobb távolságot tartani, de kétségkívül nehezen ment. Mintha magát akarná győzködni a távolmaradás üdvözítő voltáról, úgy fordult Sztupához. Sztupa, tudod te, hogy a muflonok csak vad birkák? Szerinted különbek attól, hogy előnyösebb a külsejük? Vajon miért nem mutatkoznak a kosok? Kérdezel mint óvodás, zökkent ki egy pillanatra magaslesi mivoltából Sztupa. Ahogy azt O’Brian Zeapoo egykor brit zászló alatt Cipruson, a muflonok paradicsomában szolgáló katonatiszt leírja, egy vérbeli nőstény testhossza 120 centiméter, mondta oktatólag. De ez mire magyarázat, Sztupa? Én annyit mondtam, hogy ezek ugyan szépek, de végső soron birkák. És ha birkák, mondta még Sztupa, de már látszott rajta, hogy változik vissza magaslessé, legalábbis lélekben és testtartásban. Nem léteztek számára már a hülye kérdések, feledni látszott O’Brian Zeapoo-t is, csak fürdőzött a gyönyörködésben. Ott állt ugyanis az erdő szélén két újabb muflon. Nem csináltak semmit, nem legeltek, nem nézelődtek, csak álltak, azt sem tudván, hogy valakik bámulják őket (faluhelyen úgy mondták: üket).

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.