„Mint aki hosszú idő után végre levegőt kap” - Veiszer Alinda televíziós műsorvezető

Négy évig nem volt képernyőn, most – sokak meglepetésére – a Hír Tv-n indított műsort. A Prima Primissima díjas riporterrel a döntés hátteréről, szakmai és személyes elvekről és bűnbánó milliárdosokról is beszélgettünk.

Magyar Narancs: A múlt héten indult Alinda című műsorod. Milyen érzés?

Veiszer Alinda: Az első felvételnél nagyon új volt minden: a smink, a kamerák, és az, hogy 22 percbe kell besűríteni a beszélgetést. Probléma nem volt, de korai lenne azt mondani, hogy kezdek ráállni. Még mindig hatalmas katyvasz van körülöttem és a fejemben, de összességében rettenetesen élvezem, hogy újra csinálhatom. Mindent félretéve, amiről úgyis fogunk beszélgetni, egyszerűen csak jó.

MN: Az első kérdésed az volt, hogy: „Szerinted Orbán Viktor geci?” Mi volt vele a célod?

VA: Egyrészt tényleg azt gondolom, hogy ez Tereskovánál egy adekvát kérdés: ő olyasvalaki, aki elég vagány ahhoz, hogy vegye az adást, mint ahogy ahhoz is, hogy Orbán-portrékat fessen. Másrészt ott ülök egy tévében, aminek Simicska Lajos a tulajdonosa, aki kimondta ezt az ominózus mondatot. Finomkodhatok, és távol tarthatom magam ettől a kérdéstől, vagy berúghatom az ajtót, és azt mondhatom, hogy jó, tegyük ki az asztalra.

 

Fotó: Sióréti Gábor

MN: Úgy tűnt, hogy ezzel bizonyítani akarod, hogy mindent ki lehet mondani ebben a műsorban.

VA: Igen. Úgy voltam vele, hogy a legjobb, ha az első kérdéssel elválnak a dolgok. Meg akartam mutatni, hogy én itt tényleg azt kérdezek, amit akarok, nem szól bele senki, nem vágjuk ki. Azt akartam, hogy az első kérdéssel tisztázzuk ezt. Benne volt a pakliban, hogy a csatorna vezetői azt mondják, hogy ezt a kérdést nem tehetem fel.

MN: Kell velük előzetesen egyeztetned a kérdésekről?

VA: Nem.

MN: És utólag szóltak, hogy ezt így mégse kéne?

VA: Nem.

MN: Az első héten volt szó a menekültek ellátásáról, az egyházak szerepvállalásáról a válságban és a gyerekéhezésről. Úgy tűnik, ez a műsor jóval erősebben reagál a körülöttünk zajló eseményekre, mint anno a Záróra.

VA: Ez volt a célom, legalábbis az első néhány adással mindenképp. Amúgy meg azt vettem észre, hogy akit abszolút politikamentes témával hívok meg, az is reflektál arra, ami körülöttünk zajlik. Úgy látom, jelenleg mindenkiben erős kényszer van, hogy elmondhassa a véleményét például a menekültkrízisről vagy a plakátkampányról. És mindenki nagyon markáns akar lenni. De engem nem zavar, ha ilyen hely most Magyarország, akkor ilyen lesz a műsor is.

MN: A Hír Tv kikerült a piacra, eltűntek az állami hirdetések. Több helyen elmondta a vezetés, hogy populárisabb csatornát szeretnének. A te műsorod hogyan illeszkedik ebbe a koncepcióba?

VA: Az elképzelés az, hogy egy szűk pluszréteget fog behozni a műsorom – vélhetően azokat, akik a Zárórát is nézték. Amellett, hogy kikerült a piacra, a Hír Tv hangvétele is megváltozott. Ha át akarsz alakítani egy brandet, olyanokra van szükséged, akik behozzák a vágyott közönséget. Az én műsorom vélhetően az értelmiségi réteget vonzza, amelyet a Hír Tv most szeretne megnyerni.

MN: Lehet tudni, hogy ki nézi most a Hír Tv-t?

VA: Biztos készítenek erre vonatkozó felméréseket, de én erről semmit sem tudok. Most szerintem nem lehet megmondani, hisz’ épp totális átalakulás van.

MN: Ez az átalakulás, ugye, annak köszönhető, hogy a tulajdonos, Simicska Lajos – aki ma már papíron ugyan nem tulajdonos, de gyakorlatilag továbbra is az – összeveszett Orbán Viktorral.
A G-nap előtt a Hír Tv a kormány szócsöve volt, most a vezetőség nyilatkozatai szerint kormánykritikus konzervatív csatorna. De tud ilyen háttérrel hiteles lenni?

VA: Még sokak szerint nem az, de idővel lehet. Számomra ez a lényege. Ülhettem volna otthon, és megvárhattam volna, amíg mások megcsinálják a hitelességét, és aztán szállok be. Lehet, hogy az okosabb döntés lett volna. De én úgy vagyok vele, hogy ha van valami, ami éppen átalakul, ami az eddiginél objektívabb tájékoztatásra és színvonalasabb műsorokra törekszik, akkor ennek a folyamatnak én nem leszek a gátja, sőt. Én ebben részt akarok venni. Ha mindenki jól dolgozik, ha tud működni objektív hírcsatornaként, akkor lehet szakmailag hiteles. Én nem Simicska Lajos hitelességéről beszélek, hanem arról, hogy a Hír Tv lehet-e szakmailag hiteles. És szerintem lehet.

MN: Tudod magad függetleníteni a ténytől, hogy a csatorna tulajdonosa Magyarország legnagyobb oligarchája, és a hirtelen jött szakmai hitelesség oka az, hogy ő és a kormányfő már nem barátkoznak egymással?

VA: Szerintem akkor beleszállni valamibe, amikor a tulajdonos már nem a kormányfő barátja, az lehet vitatható döntés, valószínűleg az, de szerintem a lényege mégis az, hogy nem egy olyan oligarchával kezdtem együttműködni, akinek a neve a közvéleményben éppen összefonódik a korrupcióval, hanem egy olyan tévéhez jöttem, ahol a tulajdonos politikai kapcsolatai eltűntek. Ahol a piacról kell megélni. Tényleg nem a felmentés szándékával mondom, de az is egy létező stratégia, főleg külföldön látni rá példát, hogy azok a milliárdosok, akik vitatható körülmények között szerezték a vagyonukat, kompenzálni kezdenek. Hogy bűntudatból vagy imázsépítésből, azt nem tudom, de jó célra kezdik költeni a pénzüket. Ha most Simicskának van egy olyan szándéka, hogy az elmúlt időszakot kompenzálva például segítse a NER-en kívüliek munkáját, akkor hurrá.

MN: A korábbi nyilatkozatai alapján inkább a düh munkál benne, mint a bűntudat. Felmerül, hogy a Hír Tv átalakulásának az oka is a bosszúvágy.

VA: Egyáltalán nem látok rá a döntéshozatali mechanizmusokra, de az tény, hogy a műsorkészítésbe nem szól bele. Amit ő megtehet, az maximum az, hogy új vezetőket nevez ki.

MN: Neked elfogadható, hogy egy olyan személynek dolgozol, aki úgy lett gazdag, ahogy?

VA: Nem örülök neki. Ugyanakkor nagyon kevés olyan helyet ismerek, ahol azt mondhatom a tulajdonosra, hogy makulátlan és transzparens. A Magyar Narancsot anno Princz Gábor pénzelte. Akkor most érezzétek magatokat rosszul mindannyian? Én nem így gondolkodom. Vagy most feltesszük ugyanezt a kérdést minden újságírónak, aki az elmúlt tíz évben a Lánchíd Rádióban, a Metropolban, a Heti Válaszban vagy a Hír Tv-nél, a Class FM-en dolgozott, és azoknak is, akik most a köztévénél dolgoznak? Vagy azoknak, akiknek a Hit Gyülekezete a tulajdonosuk? Nem. Azt gondolom, hogy egy olyan helyzetbe szálltam be, ami vállalható. Vállalható, mert ez a csatorna most a piacról él, és van egy markáns elválás a korábbi korszaktól.

MN: Felmerült benned, hogy mi lesz, ha Simicska és Orbán újra egymásra találnak? Erre persze kicsi az esély, de a lehetőség fennáll.

VA: Ennek én se nagyon látom esélyét. Ha mégis megtörténne, akkor nyilván át kéne gondolnom, hogy mi legyen...

MN: Több interjúban elmondtad, hogy nagy dilemma volt, hogy leszerződj-e a csatornához. Mi szólt mellette és mi szólt ellene?

VA: Azokra a kérdésekre, amiket te is feltettél, választ kellett találnom. Meg arra is, hogy egy brandet, ami működött valahogy éveken át, újra lehet-e gondolni, vagy ez teljesen naiv elképzelés. Nagy kérdés volt az is, hogy azok, akiket meghívok a műsorba, eljönnek-e, vagy averzióik lesznek.

MN: A végső döntés észérveken vagy inkább érzelmeken alapult?

VA: Mindkettőn. Ha döntéshelyzetbe kerülök, mindig eljátszom a gondolattal, hogy mi van, ha nemet mondok. Mit éreznék egy év múlva. A sok kemény kritika ellenére úgy vagyok vele, hogy ha nem vállaltam volna el, most otthon ülnék, és rágnám a kefét. Iszonyúan zavarna, hogy nem mertem bevállalni. De nem arról volt szó, hogy nekem muszáj kép­ernyőn lennem, különben végem van. Volt épp elég munkám az utóbbi években: dolgoztam újságoknak, ott volt a Katona és az Alexandra Pódium, írtam több könyvet. Igazából csak akkor jöttem rá, mennyire hiányzott a tévézés, amikor beültem a stúdióba, és úgy éreztem magam, mint aki hosszú idő után végre levegőt kap.

MN: Mit gondoltál a Hír Tv-ről régebben?

VA: Jó kis jobbos tévéként indult, aztán egyre kevésbé jó jobbos tévé lett. Volt egy csomó szakmailag etikátlan dolog, például mikor a tévészékház ostroma történt, akkor vállalhatatlan volt, ahogy arról tudósítottak.

MN: Most, hogy házon belül vagy, mit tapasztalsz? Vannak rég­óta ott dolgozók, vannak újak, még alakul az irányvonal. Sok a belső feszültség?

VA: Még nem vagyok itt elég régóta ahhoz, hogy ezeket érzékeljem. Összességében vannak nagyon jó élmények és vannak kevésbé jók. De ma már elfogadom, hogy mindenki akkor se fog szeretni, ha keresztre feszítem magam, elmúlt a neurotikus bizonyítási kényszerem. Ezt most éreztem meg a legjobban, amikor a leszerződésemmel kapcsolatban jöttek a kommentek: egy nagyon jelentős részük pozitív volt, egy kisebb pedig negatív. Régebben ezen teljesen kibuktam volna, most meg úgy vagyok vele, hogy ez van.

MN: Apropó, nem szeretés: az Éjjeli őrjárat volt az utolsó műsorod a köztévénél, két évvel azelőtt futott, hogy kirúgtak. Bele akartam most nézni, de nincs meg az archívumban.

VA: Ó, milyen meglepő! (Nevet.) Semmi nincs róla?

MN: Van egy beharangozó, hogy fog indulni ilyen műsor.

VA: Döbbenet. Amikor még ott voltam, de képernyőn már nem szerepelhettem, és a kirúgásom után is rendszeresen előfordult olyan, hogy ha meghalt valaki, akivel beszélgettem a Zárórában, akkor felhasználták a felvételt, de úgy, hogy engem kivágtak belőle, és úgy hivatkoztak a bejátszott jelenetre, hogy „ahogy egy műsorban korábban fogalmazott…”.

MN: A köztévénél te vagy Voldemort?

VA: Kábé. Tudom, hogy felmerült bent, hogy ismételni kéne a régi Zárórákat, és azt is pontosan tudom, hogy ezt ki fúrta meg.

MN: Mi az oka annak, hogy páran ennyire nem szeretnek ott téged?

VA: Fogalmam sincs. Azt tudom, hogy azért rúgtak ki mindnyájunkat, mert nem hajtottunk végre felülről vezérelt vendégmeghívásokat, ami egy szakmai dolog volt. Persze vágom, hogy a hátterében politikai okok is álltak, nem kizárólag csak szakmaiak. Nekem nincs olyan politikai flepnim, mint azoknak, akik kirúgtak.

MN: A Hír Tv az átalakulással együtt is egy konzervatív médium maradt, míg te a köztudatban inkább balliberálisként vagy számon­tartva. A mai, igencsak megosztott médiában lehet árkot ugrani?

VA: Nem szeretem a skatulyázást, gyűlölöm a „ballib” kifejezést, az meg nem nagyon izgat, hogy minek vagyok számontartva. Van egy csomó liberális értékem, ahogy van jó néhány konzervatív értékem is. De ettől még nincs bajom a tisztességes konzervativizmussal és a tisztességes liberalizmussal sem, noha tisztán egyiknek sem tartom magam. Visszatérve a kérdésedre, túl a szakmaiságon, nyilván van egy határ, amin belül lehet mozogni. Pontosan tudnia kell mindenkinek, hogy hova nem menne akkor sem, ha nem lenne más lehetőség. Például az Echo TV-hez vagy az N1-hez eszembe nem jutna. Viszont ezeken a határokon belül, ha megvannak a szakmai alapvetések, tehát az, hogy nem szólnak bele felülről, hogy mit csinálsz, hogy nincs cenzúra, sem feketelista, akkor szerintem szabadon lehet mozogni. Nagyon jó dolognak tartom, ha összekeveredik a jobb- és a baloldal, és nem szekértáborokban gondolkodunk. Ez egyébként egészen jól működött a Zárórában, oda is bejött mindenki. Ha a Hír Tv helyett az ATV-hez szerződtem volna le (nem mintha beszéltünk volna ilyesmiről), akkor az jobb lenne, mert belelépek a sokak által nekem kijelölt skatulyába?

MN: Kevésbé okozott volna meglepetést, az biztos.

VA: Nem csak feketében és fehérben lehet gondolkodni. Dühös vagyok, amikor valaki azt mondja, hogy ezt nem kéne elvállalni, ide nem kéne bemenni, mert ez a szekértábor-logika. Én viszont nem szeretném és nem is fogom a következő harminc évemet e szerint a logika szerint élni.