Szüret 2022/17.

  • Narancs
  • 2022. április 27.

Interaktív

Mókás és dühítő gyűjtemény a heti sajtóból. Többnyire az utóbbi.

A magyar történelem logikájából az következik, hogy Magyarország megkülönböztetett módon tekintsen a kereszténység központjára, a Vatikánra és a Szentatyára. Nagy magyar tradíciót folytattam azzal, hogy a választási győzelmünket követően a Szentatya meghívását fogadtam el elsőként.

Orbán Viktor a vatikáni útja után, MTI

 

Stratégiai szintű együttműködésről kötött megállapodást pénteken a Miskolci Egyetem és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH). (…) Az aláírási ceremóniát megelőzően az SZTFH elnöke arról beszélt, hogy a bányászati és földtani ágazatok összetartó, régre nyúló szép tradíciókkal és rendkívül gazdag kultúrával bíró hivatások. Mint mondta, a magyar föld méhének kincsei közel tízezer család számára biztosítanak munkát és megélhetést, míg a kitermelt és feldolgozott nyersanyagok fontos alapanyagként szolgálnak a hazai építőipar számára. „Évszázados történetünk, felbecsülhetetlen gyakorlati tapasztalatunk és a Kárpát-medence egészét felölelő földtudományi adatvagyonunk egyértelmű utat mutat a jövőbe is” – fogalmazott a hatóság elnöke.

A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága közleményéből

 

A puccs, a megválasztott vezető hátbadöfése valami olyasmi, ami a baloldal esszenciájához tartozik, még akkor is, ha a fizikai likvidálás kikerült a progresszív erők eszköztárából. (…) Akárki is lesz 2026-ban a baloldal vezetője, rögtön egy mérges kígyóktól hemzsegő veremben fogja találni magát. A kígyók tovább kígyóznak.

Lánczi Tamás blogja; Híradó.hu

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.