Szüret 2024/26.

  • Narancs
  • 2024. június 26.

Interaktív

Mókás és dühítő gyűjtemény a heti sajtóból. Többnyire az utóbbi. 

Lassan már a széket is vagy a fotelt, amin ülök, azt is el lehet venni férjül vagy feleségül. Tehát köszönjük szépen, nem tudom, az állatok mikor kerülnek sorra.

Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában 

SZÁJÁVAL     CSÖKKENT     HASZNOSSÁG     HŐS

Kövér László az országos szakmai tanulmányi és a szakma kiváló tanulója versenyek dobogós helyezettjeinek és felkészítőiknek rendezett emléklapátadó eseményen úgy fogalmazott, a mostani, vészterhesen forrongó világban a magyarság legfontosabb döntése, hogy boldog békeidőket akar élni. Békét, amelyben a munka alakítja az életünket és nem a háború, mivel alkotómunka csak béke idejében teljesedhet ki és hozhat gyarapodást – mondta. Ennek alátámasztásaként az 1867 és 1914 közötti, boldog békeidőknek nevezett korszakot említette, amikor Budapest városmagja a historizáló építészeti műfaj világélvonalába került.

MTI

Menczer Tamás csütörtökön a Facebookon közzétett videójában azt mondta, vannak olyan politikusok Brüsszelben, akik ki nem állhatják a magyarokat, „büntetni akarnak bennünket”. Nem Orbán Viktort vagy a Fideszt, hanem az egész országot. Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője ilyen – jelentette ki, hozzátéve: ezt „a saját szájával” el is mondta.

MTI

Rétvári Bence elmondta: a most záruló tanévben 738 iskolaőr teljesített szolgálatot, amely mintegy másfélszeres növekedés a 2020-as 504 főhöz képest. Az előző tanévben 230 esetben kellett intézkedniük az iskolaőröknek. (…) Négy éve az intézkedések száma 335 volt; 2021-ben ez a szám 162-re csökkent, majd 2022-ben 199-re emelkedett. Az államtitkár kifejtette: az intézkedések számának csökkenése jelzi, hogy az idő előrehaladtával az iskolaőrök jelenléte is elrettentő hatású.

A Belügyminisztérium közleményéből

Egy közép-európai sorsközösségben vagyunk szlovákok és magyarok, és mindannyiunknak az az érdeke, hogy Közép-Európa tovább épüljön – mondta a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár a Baska magyarul beszél című film rozsnyói díszbemutatója után. (…) Nagy János úgy fogalmazott, a magyarok és a felvidéki magyarok története érződik és látszódik Baska József élettörténetén. Az azt bemutató filmre azért van szükség, hogy „tudjuk, hogy kik vagyunk, mert hogyha tudjuk, hogy kik vagyunk, akkor azt is tudhatjuk, hogy kik lehetünk és kik leszünk” – hangoztatta.

MTI

„A biztonságot nyújtó álarcban egy szűrőcserét is végeztek, utána viszont csupasz arccal énekeltek és fekvőtámaszoztak bent percekig. A friss levegőre kiérve, senkinek sem lehetett kétsége a gázálarc hasznosságát illetően” – ismertette a tiszt.

A Honvédelem.hu beszámolója a Klapka György 1. Páncélosdandár alapkiképzéséről

A szakmai értékeken már rég túlmutat a közösség irányba tétele: meg kell értetni a magyar néppel a pillanat jelentéktelenségét, a folyamat, a koncepció, a stílus értékét, amit nehezebb felismerni, mint az eredményjelzőre pillantva a számokat kisilabizálni, de fenntartható fejlődés mégiscsak abból következik.

Az M4sport.hu a németek elleni vesztes meccs után

A Fókusz tesztelte VV Noémit és VV Valent, az eredmény pedig egészen érdekes lett. Valen például már az első kérdésen elbukott, hiszen szerinte Weöres Sándor írta a Szózatot. Noémi pedig nem is emlékezett a versre, bár érezte, hogy ez igen kellemetlen. (…) Hát, a Vörösig jó volt, nem? – védte magát Valen.

Blikk

Egész életemben hős akartam lenni – árulta el Csórics Balázs, akitől a S.E.R.E.G. című katonai sorozat most megjelent hivatalos trailerében már ízelítőt kapunk abból, hogy vajon kicsoda Győrbíró Zsolt alezredes, a hatrészes sorozat főhőse. – A hősnek van elég bátorsága, hogy szembe merjen nézni azzal, amivel szembe kell nézni, meg merje tenni azokat a dolgokat, amelyeket meg kell tenni.

Origo.hu

A foci, az otthonszülés, Indonézia és az Idő vasfoga is helyet kap a Múzeumok Éjszakáján

Cím a Baon.hu-n

A Magyar Értéktárba felvett új elemek közé tartozik a pápai sonka, amely a pápai húsipar híres terméke, amely mára világhírnévre tett szert. A Magyar Értéktár bővül a déli harangszóval is, amely a nándorfehérvári diadal emlékére elrendelt mindennapi harangszó.

Hungarikum.hu

 

 

 

 

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.