rés a présen: Hogyan jutottál el a képzőművészettől a Vákuum című hangjáték elkészítéséig?
Dorsánszki Adrienn: Mindig érdekelt a csapatjáték, és érdekeltek a performatív műfajok általában. Egy igazán jó csapatban a másik megértése közelebb visz minket önmagunk megértéséhez, a kiteljesedéshez. Általában motivál, hogy valami olyasmin dolgozzak, aminek az elkészítése nem rutin. Amihez tükörbe kell nézni, akkor is, ha kínos. A Vákuum esetében ez adott.
rap: Kikkel dolgoztál rajta?
DA: Mechiat Zina költővel, valamint Szesztay Csanád zenésszel és fotóssal. Zinával a Trafóban töltött gyakornoki munkám idején találkoztam, aztán tavaly nyáron a könyvesboltban beleolvastam az Álomból fel, vidékre le című verseskötetébe, és teljesen beszippantott. A költeményei azonnali érzeteket aktivizáltak bennem. Még a nyár végén írtam neki a rádiójáték ötletéről. Szesztay Csanád szinti patcheire szintén első hallásra rápörögtem. Zenélni akartunk együtt, de nem találtam a műfajt, amelybe beillesztve ez más lett volna, mint egyszerűen zene. A műfajok, technikák kollázsolása érdekelt. Aztán ahhoz, hogy a Vákuum megszülethessen, még találkoznom kellett Gecse Jolán színésznővel is.
rap: A Vákuum a Tilos Rádió műsorán szerepel majd. Miért érdekel a rádió műfaja?
DA: Egész korán szerettem magam szeparálni a külvilágtól, belefeledkezni a hallgatásba. A rádióműsorok különösen magukkal ragadtak, mert létrehoznak egy olyan teret, ahol egyedül vagyok, miközben tudom, hogy még sok száz másik ember is hallgatja, így közösséget alkotok velük. Rengeteget játszottam rádiósat. Édesapám kazettái között biztos megtalálhatók még a „műsoraim”. A Vákuum egyik fő inspirációs forrása a doktori kutatásom vizsgált alanya, egy erősen improvizatív műsorvezető, Ernie Kovacs. Egyik műsorában Dick Tracy-képregényeket olvasott fel, az eredeti szövegeket egy az egyben használva. 88 Keys kivételével valamennyi szerepet ő játszotta. Ezt a koncepciót átemeltem a Vákuumba. Rendkívül fontosnak tartom, amit csinálnak a Tilos Rádióban. Bárcsak sokkal több ilyen rádió és elkötelezett stáb lenne az országban. Kétszer voltam náluk beszélgetni, kiállítás, illetve projekt kapcsán az Alkotás útja című műsorban, és azt éreztem, hogy Sugár Jánost igazán érdekli az, akivel szemben ül.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
