Szüret 2024/6.

  • Narancs
  • 2024. február 7.

Interaktív

Mókás és dühítő gyűjtemény a heti sajtóból. Többnyire az utóbbi.

Arról van szó, például az ukrán fegyverek ügyében, hogy a magyar baloldalt külföldről pénzelik, ez napnál világosabb, és azok, akik a pénzt adják nekik, azok mind háborúpártiak. És azért adják a pénzt, hogy belekeverjék a baloldalon keresztül egész Magyarországot a háborúba.

Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában

ÁLMODOZIK        BELEÉGTEK       KEGYELMI       BÜSZKE

– Egyes éttermek rendeztek már Magyarországon evőversenyeket, viszont ez, mint sportág itthon még nem létezett. A szövetségen keresztül szeretnénk népszerűsíteni a hazai evőversenyeket, a versenyzőinket külföldi megmérettetésekre küldeni, valamint a gasztronómiai kihívásokat szervezni. (…)

– Milyen versenyeket, kihívásokat terveztek?

– Első körben nagyjából 5–10 helyszínen szeretnénk evőversenyt rendezni, aminek a győztesei döntőbe kerülnének, majd a végleges nyertest kvalifikálnánk az amerikai világbajnokságra, aki július negyedikén képviselné Magyarországot.

A Blikk interjúja Lengyel Attilával, a Magyar Evőversenyzők Szövetségének elnökével

Ami most Nyugat-Európában történik, az „Európa kijózanodása, a visszatérés a normalitáshoz” – mondta Nagy István agrárminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában a gazdatüntetések kapcsán.

MTI

Balatoni Katalin köznevelési helyettes államtitkár szerint a kormány kiemelten kezeli és támogatja a testmozgást és a testnevelést. Véleménye szerint a sport azért különösen fontos a XXI. században, mert célt ad az embereknek, hiszen aki sportol, annak van egy olyan irány, amely mentén tud előre haladni.

A Belügyminisztérium közleményéből

„Nemcsak az Aranycsapat kapuját, de keresztény magyarként mindig és mindenhol a hazája érdekeit is védte.”

Kű Lajos, az Aranycsapat Alapítvány elnöke Grosics Gyuláról; Feol.hu

Bár a Gidrán páncélozott harcjárművet is sokan megcsodálták, egyértelműen a honvédség legmodernebb tüzéreszköze, a Panzerhaubitze 2000 önjáró löveg állt az érdeklődés középpontjában a miskolci toborzónapon, február 3-án. (…) „Kifejezetten a Panzerhaubitze 2000 miatt vagyok itt, hiszen gyerekkorom óta rajongok a páncélosok iránt” – árulta el Kohulák Patrik Zoltán, aki jelenleg kadétként álmodozik róla, hogy egyszer majd maga is katona lesz.

Honvédelem.hu

Szerintem az akadémiánk névadója, Öcsi bácsi is nagyon büszke lenne ránk, remélem, elégedetten látja föntről, hogy a Puskás Akadémián a régió legmodernebb, legjobban felszerelt futballközpontja épült ki, amely az úgynevezett produktivitási rangsorban az első az országban, és sok évtizednyi szünet után sorozatban már harmadszor lesz ott a magyar válogatott az Eb-n.

Mészáros Lőrinc a Nemzeti Sportnak

A.: A mindennapok szintjén sem sokat változott az életem, kivéve persze azt, hogy egy fantasztikus házasságban élek. Olyan új dimenzióba kerültem egy érett, magas érzelmi intelligenciával rendelkező férfi mellett, amire a korábbi kapcsolataimban nem volt példa. (…)

– Story: Tényleg annyira romantikus férfi Mészáros Lőrinc, mint amennyire hírlik?

A.: Végtelenül. Pont ma van a házasságkötésünk huszonnyolcadik hónapfordulója, kora reggel elutazott, de mire fölkeltem, már várt az SMS, a nappaliban pedig ott volt 28 szál vörös rózsa.

Várkonyi Andrea a Storynak

Az államtitkár szerint az identitás kialakulása a bölcsőben kezdődik. (…) a tapasztalat szerint „a gyermekkorban megszerzett tudás és viselkedési minta válik olyan természetessé, mint a lélegzetvételünk” – fogalmazott. Závogyán Magdolna hangsúlyozta: néptáncot járó gyermekeket és fiatalokat látni kegyelmi állapot, semmihez sem fogható, szívet-lelket csordultig árasztó csoda.

Híradó.hu

Ember maradj: Ákos címmel a Filmintézet 228,515 millió forintos támogatásával, Kriskó László forgatókönyvéből és rendezésében készül dokumentumfilm Ákosról. Az alkotó célja, hogy a színpadról ismert előadóművésszel együtt az embert is bemutassák, az álmodozót, a kreátort, akinek sorai, dalai még azoknak a lelkébe is beleégtek, akik kevésbé szeretik.

Origo.hu

Döntöttek a gyomaendrődi sajt- és túrófesztivál kabalafigurájáról

Cím a Beol.hu-n

Császártöltésen úgy rendezték meg a falusi disznóvágást, hogy aki csak nézelődött, annak se korogjon a gyomra.

Baon.hu

 

 

 

 

 

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.