A ma emberének, ha egyáltalán bármi, a következő három dolog jut eszébe valószínűleg, amikor a Klebelsberg Kunó nevet meghallja: a közoktatás felvirágoztatása, a numerus clausus és a Klik.

Nem feltétlenül ebben a sorrendben. Pedig az a kétségtelenül nagy hatású politikai pálya, amit Klebelsberg befutott, jóval összetettebb, ellentmondásosabb és izgalmasabb annál, mint amit a közvélekedés róla feljegyzett, csak hát kérdés, hogy kit érdekel mindez ma már, s akit igen, azt miért nem.

Arra gondolunk, és nyilván ugyanerre gondolt a Klubrádió frissen induló történelmi portrésorozatának, a Panoptikumnak a stábja is (a szerkesztő: Kovács Gabriella Anna és a műsorvezető: Szénási Sándor), hogy Klebelsberg figurája igencsak alkalmas szériaindítónak, hiszen egyfelől zászlóra (habár elég elrongyolódottra) van tűzve a neve, másfelől meg igazán mély kísérlet azért ezzel párhuzamosan nem történik az életmű feldolgozására. Tulajdonképpen a név kiüresítése megy, a pálya szimplifikálása s egy olyan totem felállítása, ami abszolút alkalmatlan arra, hogy valódi kérdéseket generáljon, ellenben jól mutat vidéki művháztermek pártrendezvényein díszletként. A Panoptikum épp ezeknek a folyamatoknak akarna gátat szabni, legalább az adásidő erejéig. A műsor alapvetése az, hogy a politika eltorzítja, kihasználja a történelmi személyiségeket, ezzel szemben „mi – mondja Szénási – az igazi arcukat szeretnénk visszaadni, akár szörnyetegekről, akár nemes és tisztaszívű patriótákról van szó”. Azt nem állítjuk, hogy sose hallottunk még ehhez hasonló koncepciót, már csak azért sem, mert a Panoptikum egyenes ági leszármazottja az ugyanezen a csatornán májusban véget ért Az Európa-sztori című magazinnak. Csak míg ez utóbbi elsősorban a nemzetközi politikában jelentőset nyújtott külföldi államférfiakkal és -nőkkel foglalkozott, a Panoptikum a hazai szereplőkre fókuszál. Eredeti vagy sem az ötlet, az mindenesetre bizonyos, hogy igen nagy szükség van az ilyen indíttatású beszélgetésekre és a belőlük ne adj’ isten kisarjadó vitákra az egyre elszikesedő magyar eszme- és politikatörténeti pampán.

Éppen ebből a szempontból lett volna jobb, ha a műsorban több szó esik a történelmi adatok értelmezésén és értékelésén túl, mondjuk, arról is, hogy mégis miért van mostanában ennyire erősen használva ez a név, és ennyire tartalmatlanul. Persze szó került erre is, és a stúdióban ülő Nagy Péter Tibor történész fel is vetett egy-két válaszlehetőséget, de alapvetően nem ez adta a beszélgetés gerincét, hanem a történelmi tévhitek és legendák eloszlatása – ami szintén fontos misszió. Az, hogy a két háború közötti oktatási rendszert felvirágoztatta Klebelsberg, egy erős olvasat, ám ott állhat mellette egy másik is, ahogy a stúdióban ülő vendég felvetette: hogy mindez inkább a dualista örökség átfazonírozása volt a Horthy-rendszer konzervatívabb igényeihez. Ugyanígy érdemes a Collegium Hungaricumok létrehozását is többfelől megközelíteni, mert amellett, hogy segítette az idegenben tanuló magyarok boldogulását a hálózat, erős kontroll alá is vette őket, s döntési helyzetbe kerülve az intézmény akár szelektálni is tudott a támogatandó jelöltek közül. És persze a legforróbb ügy: a numerus clausus és Klebelsberg szerepe a szégyenletes törvény(ek) előkészítésében. Mert ha azt végiggondoljuk, hogy miért segítette tető alá hozni ezt a rettenetet, aztán miért mosta kezeit az izraelita hitközségben (mondván: nem volt a teremben a szavazáskor), majd a törvény módosításakor, ellenkező előjellel, miért szabadkozott Bethlennek, hát szóval ebből valóban kirajzolódik, így vagy úgy, egy politikusi habitus.

A műsor erővonalai egyébként érdekesen alakultak: a meglehetősen kritikus Nagy Péter Tibort a műsorvezető Szénási végig ellensúlyozni igyekezett, bár nem végtelen meggyőződéssel. A magyarázat viszont csak jóval az adásidő kétharmada után hangzott el: lett volna még egy vendég, Ujváry Gábor a Veritas Intézet színeiben, de aztán ő valamiért nem tudott eljönni mégsem. Elgondolkodtató, hogy egy ilyen komoly vállalással bejelentkező új műsor vajon miért nem rendelkezett egy B tervvel, és mennyire dolgozhattak előre, ha a kettőből az egyik vendég elvesztését követő űrt képtelenek voltak az adás kezdetéig betömködni. Magazinnak színtelen volt így kissé a Panoptikum (nem voltak bejátszások, alig hangzottak el eredeti szövegek, levelek, jegyzőkönyvek, akármi), vita meg vitázók híján nem lett belőle. De hátha legközelebb – a magyar történelem viaszfigurái addig már úgysem mennek sehová.

Panoptikum, Klubrádió, június 5.