Csak lassan melegszik – Időjárás a héten

A következő napokban is marad a kellemes nappali hőmérsékletű, éjszakánként még kissé hűvös, júniusi idő. Esőből viszont lehetne több is.

A múlt hétvégére kifejezetten a biztatóbb arcát vette fel a természet: a négynapos, korán jött, budapesti melegrekordot is hozó kánikula után jólesik ez a visszafogott felmelegedés. Ráadásul e helyzetben a jövő hét sem hoz sok változást. Napról napra kellemes hőmérsékletű, a hét közepe felé haladva kissé melegedő időben, sok napsütésben, legfeljebb lokális, főleg délen lehulló csapadékban bizakodhatunk – de ez utóbbi hír leginkább a nyaralókat nyugtathatja meg. Az éjszakák viszont ezen a héten kifejezetten hűvösek lesznek – cserébe igen rövidek: ne felejtsük, hogy most hétvégén, szombaton (június 21.) lesz a nyári napforduló.

Egy ilyen stabilis, más szempontból pedig unalmas időjárási szituáció rendre a körülmények sajátos összjátékaként alakul ki, így azután nem érdektelen megismerkedni kontinensünk meteorológiai értelemben vett képével. Látható, hogy a Brit-szigetek térségében egy erős, blokkoló hatású magas nyomású övezet, úgynevezett anticiklon terpeszkedik, s ez megakadályozza a nedvességet hozó óceáni áramlatok térnyerését Európa közepén. A Skandináv-félsziget északi részén és a kelet-európai síkságon ciklonok örvénylenek – gondolnánk, mit zavar ez minket, ám ezek a sajátos szivattyúk azok, melyek hűvösebb levegővel árasztják el Közép- és Kelet-Európát, ami nálunk a határozott esti, éjszakai, hajnali lehűlésben mutatkozik meg. Tőlünk délre, a mediterrán térségben, illetve a Balkánon is alacsonyabb a légnyomás, sekély légörvények kavarognak, s ott többfelé alakul ki zápor-zivatar. Nos, ez az izgalmasabb, mediterrán ciklonokkal telített zóna elsősorban kedden szabja meg az ország időjárását (aznap sokfelé lesznek záporok), de kisebb mértékben szerdán és még csütörtökön is benyúlik majd az ország (előbb déli, majd keleti) peremvidékeire.

Nyugat-Európában mérsékelten meleg, de nyugodt az időjárás, a Kárpát-medence pedig az észak-európai és a déli alacsony nyomású rendszerek közötti, kissé magasabb nyomású, úgynevezett nyeregben helyezkedik el, így a záporok-zivatarok esélye is mérsékeltebb, mint a környező, csapadékosabb térségekben. A hét végéig e szituációban jelentős változás nem következik be, habár néhányszor súrol minket egy-egy gyenge hidegfront (a legmarkánsabb éppen pénteken), de komoly lehűlést ezek sem hoznak – az újbóli erőteljesebb felmelegedés idejét azonban a bizonytalan jövőbe tolják. Medárd az idén úgy tűnik, elmarad – mivel papíron június volna az év legcsapadékosabb hónapja, így bizonyos régiókban máris erősödő szárazsággal számolhatunk.

Eső csak hébe-hóba

Hétfőn viszonylag sok lesz a felhő felettünk, eső azonban csak kevés helyen várható – főleg a Dunántúlon, záporok alakjában. A csúcshőmérséklet 21 és 26 fok között alakul (keleten lesz melegebb). Keddre virradóan elsősorban a déli határ mentén és a Dunántúlon vastagszik meg a felhőzet, és itt reggelig újabb eső várható – máshol nem kell csapadékra számítani. A hajnali minimum hőmérsékletek 9 és 14 fok között alakulnak. Kedden napközben ismét csak délen lesz vastagabb a felhőzet, és itt kora délutánig újabb záporok alakulhatnak ki (emellett a Dunántúl más részein is lehet csapadék). A csúcshőmérséklet 21 és 26 fok között alakul – a Dunántúl zömén és az északkeleti hegyvidéken lesz hűvösebb.

Szerdára virradó éjjel megint délen, majd délnyugaton vastagszik meg a felhőzet, csapadék is ott várható. Hajnalra igen mélyre, 8, 13 fokig hűl a levegő (ekkor, miként a következő napokon is, vízpartokon és nagyvárosokban lehet kissé melegebb). Szerdán napközben az ország déli harmadán sok felhő, egészen a határ mentén záporok (esetleg zivatarok) is előfordulhatnak. Az ország nagyobb, északi és középső részén ugyanakkor több lesz a napsütés (de keleten néha megélénkülhet az északkeleti szél). A Dél-Dunántúlon sokfelé a 20 fokot sem éri majd el a délutáni hőmérséklet – máshol 23, 27, a Tiszántúlon talán 28 fok is lehet. Csütörtök hajnalban átmenetileg már sehol sem várható csapadék – hajnalig 9–15 fokig süllyed a hőmérséklet. Napközben zömmel napos idő várható – délre, délkeletre azonban benyúlhat a mediterrán ciklon felhőzete, s itt esetleg újabb záporok lehetnek. A csúcshőmérséklet már eléri a 24, 28 fokot is (a legmagasabb értékeket a Tiszántúlon és a Kisalföldön mérhetjük). Péntekre virradóan változóan felhős időben 9, 14 fokig csökken a hőmérséklet (persze a Balaton-parton és Budapest belsőbb kerületeiben nem lesz kevesebb a 16-17 foknál...) . Kezdetben délelőtt is a keleti határnál lesznek záporok, ám hamarosan egy gyenge hidegfront érkezik nyugat-északnyugat felől, kisebb-nagyobb záportömbök kíséretében, melyek maguk is kelet fel terjeszkednek. Emiatt nyugaton és északon már alig emelkedik a hőmérséklet 20 fok fölé – keletebbre 24, 28 fok várható (ismét a Tiszántúl lesz a legmelegebb). A Dunántúlon és az ország középső részén, így a főváros környékén erősen, néha viharosan fúj majd az északnyugati szél (északkeleten pedig az északi szél lehet viharos). Szombatra virradóan sem lesz eső, 10–15 fokos, igen friss idő annál inkább.

Szombaton zömmel derült időben 22, 27 fokig melegszik a levegő. Záporok csak elvétve fordulnak elő, az északnyugati szél az északkeleti hegyvidéken és a főváros környékén erősödik meg.  A hőmérsékletek hajnalra 10, 15 fokig esnek vissza. Vasárnap változóan felhős idő várható, egy-egy zápor kialakulhat. A kissé élénk északnyugati szélben már 24, 29 fokos délutáni maximumok várnak ránk.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”