WHO-főigazgató: továbbra is magas vírus kockázata

  • narancs.hu
  • 2020. május 18.

Katasztrófa

Miközben Európa-szerte sorban oldják fel a korlátozásokat.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz az ENSZ egészségügyi szakosított szervezetének Genfből irányított, virtuális, 73. közgyűlésén mondott beszédében hangsúlyozta: azok az országok, amelyek túl korán oldják fel a Covid-19-járvány miatt elrendelt korlátozó intézkedéseket, a közegészségügyi rendszerüket teszik kockára.

A WHO héttagú független felügyelő bizottsága a január-áprilisi időszakra vonatkozó első jelentésében javasolta, hogy a WHO reformjaiban szerepeljen "fokozatos riasztási rendszer" bevezetése, mielőtt a szervezet elrendeli a nemzetközi vészhelyzetet, így korábban fel tudja hívni a tagállamok figyelmét. Azt is javasolta, hogy a WHO 194 tagállama vizsgálja felül a WHO szükséghelyzeti programját, mondván, hogy a 300 millió dolláros évi költségvetés "túlságosan szerény". A testület figyelmeztetett, hogy a pandémiára adott válasz növekvő átpolitizálása akadályozza a vírus leküzdését, és a "WHO nem győzhet egységes nemzetközi politikai támogatás nélkül".
A világjárványnak közel 316 ezer halottja van világszerte, amióta Kína decemberben hivatalosan jelezte a vírus megjelenését, és több mint 4,7 millió embert diagnosztizáltak a SARS-CoV-2 nevű vírussal a baltimore-i Johns Hopkins egyetem összesítésese szerint. A kórból több mint 1,7 millióan gyógyultak meg.
A világ nagy árat fizet azért, hogy nem fogadta meg a WHO ajánlásait a járvány kezelésére, és különböző stratégiákat követett ebben a küzdelemben - jelentette ki António Guterres ENSZ-főtitkár a WHO-közgyűlés hétfői ülését megnyitó beszédében.

A közgyűlésen a Hszi Csin-ping kínai elnök kijelentette, hogy országa időben és késlekedés nélkül tájékoztatta a WHO-t a járványról, 2 milliárd dollár támogatást ajánlott fel a járvány sújtotta országoknak. Bejelentette, hogy "univerzális közkinccsé" teszik a vírus elleni, lehetséges kínai védőoltást.

Németország és Franciaország egy 500 milliárd eurós (180 ezer milliárd forint) európai uniós alap felállítását javasolja a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak ellensúlyozására - jelentette be Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia államfő hétfőn. Az úgynevezett helyreállítási alap célja, hogy az Európai Unió "megerősödve, összetartóan és szolidárisan" emelkedjen ki a járvány miatt keletkezett gazdasági válságból.

Ötéves kor felett mindenki jelentkezhet szűrésre
az Egyesült Királyságban, ha észleli magán az új koronavírus okozta betegség tüneteit – jelentette be a brit egészségügyi miniszter. Nagy-Britanniában a fertőzöttek száma megközelítette a 245 ezret, a haláleseteké pedig 34 716.

Szlovénia a pénteki határnyitást követően vasárnap este szigorított a beutazás szabályain.

Hasszán al-Tamimi iraki egészségügyi miniszter bejelentette hétfőn, hogy a koronavírus-járvány miatt kijárási tilalmat vezetnek be a főváros, Bagdad egyes kerületeiben, mert az utóbbi hetekben, miután lazítottak a korlátozásokon, megnövekedett a fertőzöttek száma.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.