Szuharevszki Mihály kissé bizarr, színes portréival lett ismert, amelyeken Budapest jellegzetes figurái jelentek meg, első blikkre furcsa beállításokban. Következő kiállításán művészetterápiás foglalkozásokra készült művekkel jelentkezik.
Aj Vej-vej következetesen és mindenáron, minden megnyilatkozásával, ideértve a műalkotásait is, az emberi szabadságról, mint alapvető jogról beszél. Nála nincs kiskapu és mellékzönge: az üzenet a kezdetek óta ugyanaz. A kifejezési formák változtak, azok is szervesen egymásból építkezve.
Korábban a brit korona fennhatósága alá tartozó, majd a 20. század végén kínai szuverenitás alá került Hongkongról rendszeresen hallottunk híreket 2019-ben. Bár az ott élők a váltáskor ígéretet kaptak rá, hogy addigi jogaikat továbbra is biztosítják, s a követő két évtized egyáltalán nem volt konfliktusmentes, azért mindig sikerült békés eszközökkel visszaverni a szabadságjogokat érő támadásokat.
Az ENSZ a 75. közgyűlésén hirdette meg az üveg mint anyag, mint a fenntarthatóságot szolgáló technológiai innováció és nem utolsósorban mint évezredekre visszatekintő művészeti ág témaköreinek dedikált tematikus évét, így 2022 az Üveg Nemzetközi Éve lett. A szakmai szervezetek kezdeményezte programsorozathoz a világ számos országából csatlakoztak.
Nemigen ismertem-ismerek a magyar művészetben bárkit is, akinek személyisége és munkái olyan harmóniában, egyben létben, önazonosságban működtek volna, mint az Harasztÿ István életében és műveiben megnyilatkozhatott, talán csak Tandorinál volt ez hasonló.
A német kormánypártok is elítélték azt az alkotást, amin egy disznóarcú katona látható, aki Dávid-csillaggal díszített sálat és egy sisakot visel, amelyen az izraeli titkosszolgálat, a Moszad neve szerepel.
Aki katalógust vásárol, nagy valószínűséggel egy igényes kivitelű, vaskos (és borsos árú) könyvet kap, a legtöbb nagyszabású kiállítás mellé ugyanis elkészül a reprezentatív album is. Azon viszont kevesen gondolkodnak el, hogy 40-60-100 évvel ezelőtt hogyan festhetett egy-egy ilyen típusú kiadvány.
Húsz éven belül másodszor rendeznek Lakner László életmű-kiállítást Magyarországon, az előzőt 2004-ben láthattuk a Ludwig Múzeumban Metamorfózis címmel. Kétségtelen, a 20. század második fele, a 21. század eleje magyar (és nyugati) képzőművészetének meghatározó alkotóját kétszer is érdemes felfedezni.
Nem történt kár, a folyadék csak a képkeretet érte el.
„A témáról eddig még nem született átfogó kiállítás, amely ennyire komplex módon mutatná be a két háború közötti, metropolisszá nőtt Budapest világát” – olvasható a Magyar Nemzeti Galéria beharangozójában, ami alapján az intézmény nyári tárlata éppúgy lehet kétélű nosztalgiával átszőtt szemfényvesztés, mint az urbanizáció kelléktárának tételes feldolgozása történelmi tanulságokkal.
A Jovánovics-tanítványként, szobrász szakon végzett Bálványos egyéni kézjegye a különfélébb munkáin is rajta van. Egy törött szék volt az origó: e darabjaira hullott hétköznapi tárggyal lépett ki a körplasztika (azaz a klasszikus szobrászat) köréből, hogy egy új formarend (sík relief) lehetőségeit vizsgálja meg.
