Kiállítás

Nem tökéletes?

Jan Saudek provokatív világa

Kritika

A kortárs cseh fotográfia veteránját, Jan Saudeket erotikától csöpögő világa, végleteket ütköztető frivol humora tette messze földön is híressé. E kiállítás is bizonyítja, hogy az idén 88 éves alkotó sosem változtatott a jól bevált receptjén: meztelen vagy alul­öltözött nők teátrális pózokban, ártatlan gyermekarcok, érzelmes tekintetek néznek ránk a felvételeiről.

Saudek világlátására erősen hatott a II. világháború. Prága náci megszállása után ikertestvérével, Karellal együtt lengyelországi koncentrációs táborba került, ahonnan csak szerencsével sikerült megmenekülnie. 1950-től több mint három évtizeden át dolgozott nyomdászként. Fotózni is az ötvenes évek legelején kezdett. Edvard Steichen Az ember családja című 1963-as kiállításának a hatására döntött úgy, hogy fotóművész lesz. Az első ismertebb mentora Hugh Edwards, az Art Institute of Chicago kurátora volt, akivel 1969-ben ismerkedett meg az Egyesült Államokban. De otthon csak titokban, lakóháza pincéjében dolgozhatott, hiszen a kommunista cenzúra nem volt túl nagy barátja az erotikának. Csak 1984-re sikerült elérnie, hogy végre felhagyhasson nyomdai munkájával, és hivatásos művész legyen.

Saudek fotói egylényegűek: rendszerint ruhájuktól megfosztott vagy félmeztelen alakok darvadoznak kopott, málló vakolatú falak előtt, időtlen, bútorozatlan enteriőrökben vagy művészettörténeti parafrázisként berendezett jelenetekben. Modelljei nem feltétlenül szépségideálok, olykor egészen abszurd, ahogy kiteszik bájaikat. Saudek nem csupán lemezteleníti, de olykor be is öltözteti, nehéz, barokkos kosztümökbe bújtatja őket. Ám mindezek mellett portrékat is készít önmagáról, családtagjairól: testvéréről, feleségéről, gyermekeiről, Samuelről és Davidról.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.