Kiállítás

Nem tökéletes?

Jan Saudek provokatív világa

Kritika

A kortárs cseh fotográfia veteránját, Jan Saudeket erotikától csöpögő világa, végleteket ütköztető frivol humora tette messze földön is híressé. E kiállítás is bizonyítja, hogy az idén 88 éves alkotó sosem változtatott a jól bevált receptjén: meztelen vagy alul­öltözött nők teátrális pózokban, ártatlan gyermekarcok, érzelmes tekintetek néznek ránk a felvételeiről.

Saudek világlátására erősen hatott a II. világháború. Prága náci megszállása után ikertestvérével, Karellal együtt lengyelországi koncentrációs táborba került, ahonnan csak szerencsével sikerült megmenekülnie. 1950-től több mint három évtizeden át dolgozott nyomdászként. Fotózni is az ötvenes évek legelején kezdett. Edvard Steichen Az ember családja című 1963-as kiállításának a hatására döntött úgy, hogy fotóművész lesz. Az első ismertebb mentora Hugh Edwards, az Art Institute of Chicago kurátora volt, akivel 1969-ben ismerkedett meg az Egyesült Államokban. De otthon csak titokban, lakóháza pincéjében dolgozhatott, hiszen a kommunista cenzúra nem volt túl nagy barátja az erotikának. Csak 1984-re sikerült elérnie, hogy végre felhagyhasson nyomdai munkájával, és hivatásos művész legyen.

Saudek fotói egylényegűek: rendszerint ruhájuktól megfosztott vagy félmeztelen alakok darvadoznak kopott, málló vakolatú falak előtt, időtlen, bútorozatlan enteriőrökben vagy művészettörténeti parafrázisként berendezett jelenetekben. Modelljei nem feltétlenül szépségideálok, olykor egészen abszurd, ahogy kiteszik bájaikat. Saudek nem csupán lemezteleníti, de olykor be is öltözteti, nehéz, barokkos kosztümökbe bújtatja őket. Ám mindezek mellett portrékat is készít önmagáról, családtagjairól: testvéréről, feleségéről, gyermekeiről, Samuelről és Davidról.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.

„Bős–Nagymaros Panama csatorna” - így tiltakoztak a vízlépcső és a rendszer ellen 1988-ban

A Mű a rendszer jelképe lett. Aki az építkezés ellen tiltakozott, a rendszer ellen lépett fel – aki azt támogatta, a fennálló rendszert védte. Akkor a Fidesz is a környezetpusztító nagymarosi építkezés leállítását követelte. És most? Szerzőnk aktivistaként vett részt a bős–nagymarosi vízlépcső elleni tiltakozás­sorozatban. Írásában saját élményei alapján idézi fel az akkor történteket.