rés a présen: Grafikus, festő és illusztrátor is vagy. Melyik a leginkább?
Kun Fruzsina: Kilencéves voltam, amikor először kérdezték az iskolában, hogy mi leszek, ha nagy leszek, addig nem foglalkoztatott a kérdés, így nem jutott más eszembe, csak a festés. Azóta sem lett jobb ötletem. Bár a Képzőre képgrafika szakra jártam, ott is sokszor festettem, számomra ezek a különböző technikák csak nyelvek, hangok egy-egy téma megszólaltatására – esetemben láttatására. 2000-ben diplomáztam, fogalmam sem volt, hogyan kell képzőművészként érvényesülni, ilyesmit nem tanított senki – ami szerintem tök gáz –, ismeretlen és ezért ijesztő volt ez a világ. Végül úgy döntöttem festek, rajzolok én magamnak, hagyjanak dolgozni. Na, ez abszolút rossz döntés volt, mint utólag kiderült. Közben kitaláltam, hogy gyerekkönyvek illusztrálásával fogom keresni a pénzt, ami eleinte nagyon tetszett, főleg addig, amíg hagytak szabadon dolgozni, de idővel egyre cukibb, populárisabb rajzokat vártak el tőlem, ami nekem nehezen ment. Viszont, mivel nehéz élethelyzetbe kerültem, szabadúszóként neveltem egyedül a gyerekemet, nem volt más választásom. Időm nem volt magamra, így telt el jó pár év, hogy nem festhettem. Ma már folyamatos megbízásom van a Szépművészeti Múzeumban, ahol a múzeumpedagógiának tervezek könyveket. Ide pont amiatt kerülhettem, mert három az egyben vagyok; képzőművész, illusztrátor, kiadványtervező. Nem akármilyen környezet, rugalmas munkaidő, szeretik, amit csinálok, ráadásul emellett tudok már magamnak is dolgozni, csak az idővel kell zsonglőrködni.
rap: Vannak kedvelt témáid?
KF: A nem látás, a nem tisztán látás érzésének ábrázolása foglalkoztat – idővel rá kellett jönnöm, hogy nem más ez, mint saját korlátaink megismerésére való kísérlet, hiszen a vizualitás nyelve az, amiben a leginkább otthonosan érzem magam. Ez az érzés olyan számomra, mint mikor gyerekként lufiba fúrtam az arcom: színes, elkápráztató homály, de egyben fullasztó is, szóval ambivalens érzés. Ezt a korlátot a festményeken a szemnek kedves színekkel próbálom szelídíteni, hogy könnyebben megfigyelhető lehessen. Az egyik kedvenc anyagom, a pauszpapír a maga sérülékeny, áttetsző adottságaival szintén ebben van a segítségemre.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
