Nekrológ

A langyos víztől a tanításig

Méhes László festő, grafikus (1944–2022)

Képzőművészet

Méhesnek, mielőtt 1979-ben emigrált volna Magyarországról, két, abban az időben (is) élesen elváló társadalmi csoport elismerését sikerült kivívnia. A szakma képviselői – nemcsak a magyar művészek, művészettörténészek, hanem a nyugati műkritikusok is – nagyra értékelték azt a saját utat, amelyet a magyarországi neoavantgárd és az ún. Iparterv-nemzedék egyik képviselőjeként bejárt, a műgyűjtők és a közönség pedig kedvelte a hetvenes évek második felétől kezdve készülő, lepleken átsejlő aktlenyomatait.

S bár hazai tevékenysége alig több mint tíz évre korlátozódott, távozása után három monográfia is megjelent róla (Sinkovits Péter 1979-es kismonográfiája, Bordács Andrea 1999-ben, a Műcsarnok retrospektív kiállítása kapcsán megjelent könyve, illetve Fehér Dávid 2016-os monográfiája). Milyen volt és honnan ered az a képi nyelv és művészi megfogalmazás, ami miatt már 1971-től (csoportos kiállításon ugyan) megjelenhettek művei Franciaországban, és aztán 1973-tól egyéni kiállítással debütálhatott Párizsban?

Méhes a kisképző elvégzése után, 1963-ban került a Képzőművészeti Főiskolára, ahol Bernáth Aurél növendéke lett. Bernáthról lehet rosszat mondani, de semmiképp sem volt „vonalas” tanár; tanítványai (a korszakhoz mérten) nagy szabadságot kaptak; nem véletlen, hogy az ő egyik növendéke, Csernus Tibor „állt elő” a sokakra ható, 1966-ban Perneczky Géza által szürnaturalistának nevezett stílussal. (Ennek lényege, hogy a természetelvűség helyébe olyan naturalistán megfestett részleteket helyeznek, amelyek révén az összhatás mégis szürreálissá válik.) Méhes, aki már elég hamar szürrealisztikus képekkel jelentkezett (elég csak megnézni a korai Nagy madarat vagy a Vadászlakot), könnyen átvette ezt az új nyelvet (Szentendrei háztetők, 1964). Időközben – mint számos kortársára – hatott rá a pop-art is, de saját felületekkel, a saját maga által monopol typiának elnevezett újfajta grafikai eljárásokkal is kísérletezett, montázsokat (Palánk, 1967), és apró képekből, festékmaradványokból, ásványokból kollázsokat állított össze. Az 1967-ben készített Vetkőző modell című munkáját a „nyugati dekadencia termékének ítélték”, emiatt nem fejezhette be a főiskolát, és emiatt nem vették fel a Fiatal Művészek Stúdiójába sem, valamint a hivatalos tárlatokról is rendre kizsűrizték.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.