Nekrológ

A langyos víztől a tanításig

Méhes László festő, grafikus (1944–2022)

Képzőművészet

Méhesnek, mielőtt 1979-ben emigrált volna Magyarországról, két, abban az időben (is) élesen elváló társadalmi csoport elismerését sikerült kivívnia. A szakma képviselői – nemcsak a magyar művészek, művészettörténészek, hanem a nyugati műkritikusok is – nagyra értékelték azt a saját utat, amelyet a magyarországi neoavantgárd és az ún. Iparterv-nemzedék egyik képviselőjeként bejárt, a műgyűjtők és a közönség pedig kedvelte a hetvenes évek második felétől kezdve készülő, lepleken átsejlő aktlenyomatait.

S bár hazai tevékenysége alig több mint tíz évre korlátozódott, távozása után három monográfia is megjelent róla (Sinkovits Péter 1979-es kismonográfiája, Bordács Andrea 1999-ben, a Műcsarnok retrospektív kiállítása kapcsán megjelent könyve, illetve Fehér Dávid 2016-os monográfiája). Milyen volt és honnan ered az a képi nyelv és művészi megfogalmazás, ami miatt már 1971-től (csoportos kiállításon ugyan) megjelenhettek művei Franciaországban, és aztán 1973-tól egyéni kiállítással debütálhatott Párizsban?

Méhes a kisképző elvégzése után, 1963-ban került a Képzőművészeti Főiskolára, ahol Bernáth Aurél növendéke lett. Bernáthról lehet rosszat mondani, de semmiképp sem volt „vonalas” tanár; tanítványai (a korszakhoz mérten) nagy szabadságot kaptak; nem véletlen, hogy az ő egyik növendéke, Csernus Tibor „állt elő” a sokakra ható, 1966-ban Perneczky Géza által szürnaturalistának nevezett stílussal. (Ennek lényege, hogy a természetelvűség helyébe olyan naturalistán megfestett részleteket helyeznek, amelyek révén az összhatás mégis szürreálissá válik.) Méhes, aki már elég hamar szürrealisztikus képekkel jelentkezett (elég csak megnézni a korai Nagy madarat vagy a Vadászlakot), könnyen átvette ezt az új nyelvet (Szentendrei háztetők, 1964). Időközben – mint számos kortársára – hatott rá a pop-art is, de saját felületekkel, a saját maga által monopol typiának elnevezett újfajta grafikai eljárásokkal is kísérletezett, montázsokat (Palánk, 1967), és apró képekből, festékmaradványokból, ásványokból kollázsokat állított össze. Az 1967-ben készített Vetkőző modell című munkáját a „nyugati dekadencia termékének ítélték”, emiatt nem fejezhette be a főiskolát, és emiatt nem vették fel a Fiatal Művészek Stúdiójába sem, valamint a hivatalos tárlatokról is rendre kizsűrizték.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.