Interjú

„A létezés megannyi lehetősége”

Johanna Benaïnous fotográfus

Képzőművészet

Elsa Parra és Johanna Benaïnous tíz éve dolgoznak együtt. Mindketten fényképészek és modellek egyszerre, történeteik alkotói és szereplői. Képeiken különböző figurák bőrébe bújva mesélnek női sorsról, identitásról és közösségekről. Az alkotópáros egyik felével budapesti kiállításuk apropóján beszélgettünk.

 

Magyar Narancs: 2014 óta dolgozol Elsa Parrával. Hogyan kezdődött?

Johanna Benaïnous: Mindketten Párizsban tanultunk, de két különböző művészeti iskolában. Negyedéves korunkban találkoztunk először New Yorkban, ahol cserediákok voltunk a School of Visual Arts képzésén. Az első tanítási napon kezdtünk el beszélgetni, próbáltuk segíteni egymást az új környezetben, és nagyon gyorsan összebarátkoztunk. Később volt egy közös fotós feladatunk az egyik divattal kapcsolatos kurzusunkra, ekkor kezdtük el modellként használni egymást. Kiderült, hogy a barátságon túl egy szoros esztétikai kapcsolat is összeköt minket. Hat hónap után tértünk vissza Franciaországba, az első igazi közös projektünkön már itt kezdtünk el dolgozni. Eleinte még magunk sem tudtuk pontosan, hogy mit csinálunk, de egy idő után elkezdtünk különböző, teljesen hétköznapi emberek megszemélyesítésével kísérletezni. Ebből állt össze az A Couple of Them című sorozat.

MN: Hogyan találtatok rá a fotográfia ezen formájára? A Mai Manó Házban látható kiállításotokon Cindy Sherman neve kerül elő.

JB: Már New York utcáin is gyakran figyeltük az embereket, próbáltuk beleképzelni magunkat mások bőrébe. Hamar feltűnt, hogy sokszor jönnek szembe hasonló, ismerősnek tűnő alakok, akik mintha filmek, műalkotások szereplői lennének. A populáris kultúra és képzőművészet nagyon személyes elegyéből építkezünk. Emellett persze mind a ketten nagy rajongói vagyunk az amerikai fotográfiának, de Cindy Sherman soha nem jelentett közvetlen inspirációt. Kétségtelen, hogy ő az önarcképek anyja, és izgalmas életmű az övé, de talán éppen azért, mert ketten vagyunk és általában stúdión kívül dolgozunk, közelebb érezzük magunkhoz az olyan mise-en-scène fotográfusokat, mint Jeff Wall vagy Philip-Lorca diCorcia. Érdekes módon elsősorban olyan fényképészek munkái hatnak ránk, akik kevésbé foglalkoznak önarcképekkel.

MN: Egy korábbi interjúban arról beszéltél, hogy úgy tekintetek a fotósorozatokra, mintha filmek lennének. Netán forgatókönyvet is írtok?

JB: Mindenekelőtt a felfedezni kívánt helyszínt határozzuk meg – ez lehet egy ország, egy település vagy akár egyetlen ház is –, illetve végiggondoljuk, hogy milyen emberekkel találkozhatnánk az adott térben. A szerepeket attól függően kezdjük el kidolgozni, hogy mit találtunk a helyszínre érkezve. A jelmezeink mindig használt ruhák. Szeretjük végigjárni a környék turkálóit, hogy megtaláljuk azokat a darabokat, amelyek egykor tényleg az ott élő emberekhez tartozhattak. Ha megvannak a kellékek, jöhet a haj és a többi apró részlet. Olyan ez, mint egy játék: próbálgatjuk a különböző lehetőségeket és kombinációkat, aztán egyszer csak megszületik egy figura. Valódi embereket próbálunk alkotni, valódi történetekkel, de a képeken csak egy-egy pillanatot szeretnénk megörökíteni az életükből. Konkrét forgatókönyvet nem írunk a fotózásokhoz, de nagyon sokat beszélgetünk a megjeleníteni kívánt történetekről, az egyes szereplők viselkedéséről, érzéseiről és gondolatairól.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.