„Kéznél vagyok”

Csapó Ida képzőművész

rés a présen: Varrottaknak nevezed a mű­vei­det. Ez mit jelent?

Csapó Ida: Összefoglaló fogalom a számomra: beletartoznak a géppel és kézzel, különböző anyagokra varrt munkák. Kislány korom óta kísér a varrás. Nálunk minden nő varrt magának, a családtagjainak, hímeztünk is. A rajztanulásnál létezik az úgynevezett vakkontúr, illetve az egy vonallal folyamatos rajzolás. Ezt vittem át a cérnával való rajzolásra. A kezdeti kísérletek után így varrtam meg egy nagy méretű portrét egy lomtalanításkor talált, foltozott ruhaanyagra Mary Wollstone­craftról. Ez a művem szerepelt egy kiállításon az ISBN galériában. Művészettörténész ismerősöm, Tatai Erzsébet fölöttébb lelkesedett érte, és nagyon biztatott. Amikor valaki elkezd alkotni, vágyik a saját egyéni stílusra. Nem kellett tovább keresnem.

rap: Mikortól tekinted képzőművésznek magad?

CSI: Oltai Kata feminista projekt galériájában, a FERi-ben volt önálló kiállításom 2019-ben Egy -né a sok közül címmel anyám láthatatlan munkája előtt tisztelegve. Ez mérföldkő volt számomra, mert régóta foglalkoztatott, hogyan tudnék nőművészeti felfogással megközelíteni egy témát. Eredetileg újságíró vagyok, több diplomám van. Jelenleg már nem vagyok aktívan dolgozó. Életem nagy ajándéka, hogy több mint tíz éve rátaláltam a képzőművészetre. Sokszínű, végtelen lehetőségeket ad a kortárs megközelítés. Többektől tanultam, elvégeztem egy kétéves OKJ-s festőművészképzést is. Csak a rajz, a festészet nem elégített ki, jobban vonzottak a kollázsok – nagy papírimádó vagyok – és a vegyes technikák. Végül a varrásnál kötöttem ki, legyen szó papírhímzésről, átlátszó függönyanyagokra varrásról vagy cérnaportrékról. Jó néhány évvel ezelőtt kimondottan képzőművészeti céllal vásároltam egy sokféle öltésmintát tudó háztartási varrógépet, és rendszeresen használom. Úgy vélem, mindegy, hány éves vagy, idősen is belevághatsz abba, ami rejtett vágy volt addig az életedben.