Interjú

„A Liget marad”

Várnagy Tibor képzőművész, a Liget Galéria volt vezetője

Majd’ negyven évig maga volt a Liget Galéria. A sikerekről és a buktatókról, a megnyitókról és a híres teremőr néniről, a kortárs művészet ismertségéről és a népszerű kiállítóhely nyitott profiljáról beszélgettünk.

Magyar Narancs: Mi vitte a képzőművészet felé?

Várnagy Tibor: A szüleim mérnökök voltak, már egészen pici koromban figyeltem, amikor tervrajzokat készítenek otthon. Úgy lehetett csak elhallgattatni engem, ha adtak ceruzát és papírt, és azt csinálhattam, amit ők. A gimnáziumban már volt kiállításom, rajzpályázatokat is nyertem, logikusan azt gondolta mindenki, hogy a képzőbe megyek majd. De ott túljelentkezés volt. A művészettörténet felé fordultam, de oda még nehezebb volt bekerülni, így aztán a tanítóképzőbe kerültem, népművelés–rajz szakra, amelynek az elvégzése után dolgoztam könyvtárosként meg népművelőként, és rendezhettem kiállításokat gyárak kultúrházában, úttörőházakban.

MN: Hogyan lett a Liget Galéria vezetője?

VT: A Zuglói Művelődési Ház meghirdette, hogy vezetőt keresnek a Kassák Klubba. Megpályáztam, de a Kassákot nem kaptam meg. Viszont a művháznak több telephelye is volt, más-más közművelődési funkcióval. Az Ajtósi Dürer soron voltak az amatőr filmesek, akiket állandóan feljelentettek. Részben hangoskodás miatt, de azzal is meggyanúsították őket, hogy pornófilmeket forgatnak. Ezek miatt ők máshová kerültek, így megkaptam a helyüket. Ez egyben azt is jelentette, hogy szemben a Kassák multifunkcionalitásával az itteni teret kimondottan csak kiállításoknak szánják.

MN: A Liget Galéria indulásával egy időben már benne volt egy művészcsoportban, a Hejettes Szomlyazókban. Honnan ismerte őket?

VT: Ez Somogyi Győző rajzköréből indult; oda járt a Hejettes Szomlyazók szinte összes alapító tagja. Népművelőként tudtam szerezni az Üllői úton egy pincehelyiséget, s elkezdtünk „klubozni”. Lehetett ott biliárdozni, csocsózni, sörözni, vetítettünk filmeket, csináltunk kiállításokat magunknak, olyanokat, mint hogy Éljen nem március 15.!, hanem március 26.! Erre a hívógondolatra kellett aztán mindenkinek képeket készíteni. Ebből nőtt ki 1984 tavaszán a csoport ötlete, amelynek az előképe a Vajda Lajos Stúdió volt. Illetve az is, hogy semelyikünket nem vették fel a képzőre. Miután elvégeztem a tanítóképzőt, egyszer jelentkeztem én is, de volt, aki többször is, Fekete Balázs egyenesen ötször futott neki. Nem volt világos, kit és miért nem vesznek fel, de nem a rajztudás számított.

MN: Honnan jött a név?

VT: Biztos Kada (Elek István – a szerk.) találta ki, de hogy hogyan, arra nem emlékszem. Volt a fiókjában mindenféle verbátuma, költemények, álhirdetések, olyasmik, hogy „a viharsarki suszterműhelyemet elcserélném Lenin-összesre”. Lehet, hogy innen húzta ki.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.