Interjú

„A Liget marad”

Várnagy Tibor képzőművész, a Liget Galéria volt vezetője

Majd’ negyven évig maga volt a Liget Galéria. A sikerekről és a buktatókról, a megnyitókról és a híres teremőr néniről, a kortárs művészet ismertségéről és a népszerű kiállítóhely nyitott profiljáról beszélgettünk.

Magyar Narancs: Mi vitte a képzőművészet felé?

Várnagy Tibor: A szüleim mérnökök voltak, már egészen pici koromban figyeltem, amikor tervrajzokat készítenek otthon. Úgy lehetett csak elhallgattatni engem, ha adtak ceruzát és papírt, és azt csinálhattam, amit ők. A gimnáziumban már volt kiállításom, rajzpályázatokat is nyertem, logikusan azt gondolta mindenki, hogy a képzőbe megyek majd. De ott túljelentkezés volt. A művészettörténet felé fordultam, de oda még nehezebb volt bekerülni, így aztán a tanítóképzőbe kerültem, népművelés–rajz szakra, amelynek az elvégzése után dolgoztam könyvtárosként meg népművelőként, és rendezhettem kiállításokat gyárak kultúrházában, úttörőházakban.

MN: Hogyan lett a Liget Galéria vezetője?

VT: A Zuglói Művelődési Ház meghirdette, hogy vezetőt keresnek a Kassák Klubba. Megpályáztam, de a Kassákot nem kaptam meg. Viszont a művháznak több telephelye is volt, más-más közművelődési funkcióval. Az Ajtósi Dürer soron voltak az amatőr filmesek, akiket állandóan feljelentettek. Részben hangoskodás miatt, de azzal is meggyanúsították őket, hogy pornófilmeket forgatnak. Ezek miatt ők máshová kerültek, így megkaptam a helyüket. Ez egyben azt is jelentette, hogy szemben a Kassák multifunkcionalitásával az itteni teret kimondottan csak kiállításoknak szánják.

MN: A Liget Galéria indulásával egy időben már benne volt egy művészcsoportban, a Hejettes Szomlyazókban. Honnan ismerte őket?

VT: Ez Somogyi Győző rajzköréből indult; oda járt a Hejettes Szomlyazók szinte összes alapító tagja. Népművelőként tudtam szerezni az Üllői úton egy pincehelyiséget, s elkezdtünk „klubozni”. Lehetett ott biliárdozni, csocsózni, sörözni, vetítettünk filmeket, csináltunk kiállításokat magunknak, olyanokat, mint hogy Éljen nem március 15.!, hanem március 26.! Erre a hívógondolatra kellett aztán mindenkinek képeket készíteni. Ebből nőtt ki 1984 tavaszán a csoport ötlete, amelynek az előképe a Vajda Lajos Stúdió volt. Illetve az is, hogy semelyikünket nem vették fel a képzőre. Miután elvégeztem a tanítóképzőt, egyszer jelentkeztem én is, de volt, aki többször is, Fekete Balázs egyenesen ötször futott neki. Nem volt világos, kit és miért nem vesznek fel, de nem a rajztudás számított.

MN: Honnan jött a név?

VT: Biztos Kada (Elek István – a szerk.) találta ki, de hogy hogyan, arra nem emlékszem. Volt a fiókjában mindenféle verbátuma, költemények, álhirdetések, olyasmik, hogy „a viharsarki suszterműhelyemet elcserélném Lenin-összesre”. Lehet, hogy innen húzta ki.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.