Magyar Narancs: Mi vitte a képzőművészet felé?
Várnagy Tibor: A szüleim mérnökök voltak, már egészen pici koromban figyeltem, amikor tervrajzokat készítenek otthon. Úgy lehetett csak elhallgattatni engem, ha adtak ceruzát és papírt, és azt csinálhattam, amit ők. A gimnáziumban már volt kiállításom, rajzpályázatokat is nyertem, logikusan azt gondolta mindenki, hogy a képzőbe megyek majd. De ott túljelentkezés volt. A művészettörténet felé fordultam, de oda még nehezebb volt bekerülni, így aztán a tanítóképzőbe kerültem, népművelés–rajz szakra, amelynek az elvégzése után dolgoztam könyvtárosként meg népművelőként, és rendezhettem kiállításokat gyárak kultúrházában, úttörőházakban.
MN: Hogyan lett a Liget Galéria vezetője?
VT: A Zuglói Művelődési Ház meghirdette, hogy vezetőt keresnek a Kassák Klubba. Megpályáztam, de a Kassákot nem kaptam meg. Viszont a művháznak több telephelye is volt, más-más közművelődési funkcióval. Az Ajtósi Dürer soron voltak az amatőr filmesek, akiket állandóan feljelentettek. Részben hangoskodás miatt, de azzal is meggyanúsították őket, hogy pornófilmeket forgatnak. Ezek miatt ők máshová kerültek, így megkaptam a helyüket. Ez egyben azt is jelentette, hogy szemben a Kassák multifunkcionalitásával az itteni teret kimondottan csak kiállításoknak szánják.
MN: A Liget Galéria indulásával egy időben már benne volt egy művészcsoportban, a Hejettes Szomlyazókban. Honnan ismerte őket?
VT: Ez Somogyi Győző rajzköréből indult; oda járt a Hejettes Szomlyazók szinte összes alapító tagja. Népművelőként tudtam szerezni az Üllői úton egy pincehelyiséget, s elkezdtünk „klubozni”. Lehetett ott biliárdozni, csocsózni, sörözni, vetítettünk filmeket, csináltunk kiállításokat magunknak, olyanokat, mint hogy Éljen nem március 15.!, hanem március 26.! Erre a hívógondolatra kellett aztán mindenkinek képeket készíteni. Ebből nőtt ki 1984 tavaszán a csoport ötlete, amelynek az előképe a Vajda Lajos Stúdió volt. Illetve az is, hogy semelyikünket nem vették fel a képzőre. Miután elvégeztem a tanítóképzőt, egyszer jelentkeztem én is, de volt, aki többször is, Fekete Balázs egyenesen ötször futott neki. Nem volt világos, kit és miért nem vesznek fel, de nem a rajztudás számított.
MN: Honnan jött a név?
VT: Biztos Kada (Elek István – a szerk.) találta ki, de hogy hogyan, arra nem emlékszem. Volt a fiókjában mindenféle verbátuma, költemények, álhirdetések, olyasmik, hogy „a viharsarki suszterműhelyemet elcserélném Lenin-összesre”. Lehet, hogy innen húzta ki.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
