Interjú

„A szarvasbogárhoz képest”

Zilahi Anna költő, képzőművész

  • Kránicz Bence
  • 2020.03.20 12:02

Képzőművészet

Antropocén, lapos ontológia, spekulatív realizmus, kollektivitás: az Extrodæsia enciklopédiában az emberközpontúságot meghaladó filozófiai gondolkodás kulcsfogalmai sorakoznak prózaversek és digitális tájképek mellett. A könyv egyik szerkesztőjével, Zilahi Annával arról beszélgettünk, mi köze mindennek a klímaválsághoz.

Magyar Narancs: Az ökológiai figyelem szempontjából 2019 az áttörés éve volt?

Zilahi Anna: A hetvenes évek, de legkésőbb a kilencvenes évek óta tudható, hogy mi történik a bolygóval. Lehet, hogy a nagyközönség most ébredt fel, de én ezt inkább felriadásnak látom a mesterséges kómából. Megdöbbentő volt az a hallgatás, ami körülvette itthon ezt a témát a médiában. Külföldön a 2010-es évek közepén jelent meg a közbeszédben az ökológiai krízis, de Magyarországon mintha a sajtó nem lett volna tisztában a problémával. Nyilván ezt a politikai helyzet is magyarázza – voltak bőven lokális problémáink, amelyekkel foglalkozhattunk. 2019 tavaszán egyik pillanatról a másikra robbant nálunk is a téma, ami egyszerre jó és rossz, mert egyáltalán nem mindegy, milyen narratívák mentén beszélünk a klímaválságról.

MN: Mi a rossz narratíva?

ZA: Leegyszerűsítve az a kérdés, hogy a faj, amelynek tagjai vagyunk, fennmarad-e, vagy kihalásra ítéli a saját tevékenysége. A pszichológiában jól ismert, hogy az ilyen jellegű sokkra adott első válasz a tagadás. Ezt mindenhol látjuk, a világ vezető hatalmának az elnöke is klímatagadó, tegyük hozzá, nem pszichológiai okokból. Ez a spektrum egyik vége. Az is kérdés, hogy képesek vagyunk-e azonosítani a klímaválság valódi okait, és azokról beszélni, átfogó lépéseket sürgetni. Benne maradunk-e abban a neoliberális diskurzusban, amelyik arra koncentrál, hogy mit kell egyéni szinten, a fogyasztónak változtatnia az emberiség megmentése érdekében? Ezzel teljesen szem elől tévesztjük azt a problémát, hogy a klímaválságot elsősorban nem a műanyag zacskók okozzák. A szén-dioxid-kibocsátás 70 százalékát az ipari termelés okozza, amire az individuumnak nincs közvetlen ráhatása.

MN: Az Extrodæsia enciklopédiában bemutatott filozófiai elképzelések és a mi klímaszorongásaink hogyan kapcsolódnak egymáshoz?

ZA: Ez a kötet nem az emberi psziché klímaválságra adott reakciójáról szól. Inkább azt az emberközpontú gondolkodást próbálja megérteni, elemezni, amely a szerzők szerint elvezetett a klímaválsághoz. Áttételesen persze van köze hozzá, mert az a szemlélet, amelyik kiold minket a magunkra fókuszáltságból, és a teljes ökoszisztémát felölelő, nagyobb képre irányítja a figyelmünket, felszabadító.

MN: A könyv elsősorban bevezetés egy filozófiai rendszerbe, másodsorban ezen filozófiák által megérintett szerzők rövid, versszerű szövegeinek gyűjteménye. Miért keveredik filozófia és fikció?

ZA: Alapvetően művészeti projekteken dolgozunk együtt abban a csoportban, amelyből a kötet kiindult. Ez az xtro realm, amelyet Süveges Ritával és Horváth Gideonnal közösen működtetünk. A könyvvel az volt a célunk, hogy a nem emberközpontú gondolkodás ne csak filozófiai témájú szócikkek formájában jelenjen meg, hanem azok párbeszédbe lépjenek műalkotásokkal. Itt nemcsak a prózaversekről van szó, hanem a Süveges Rita által tervezett vizuális keretről is, amely egybefogja a kötetet. Máshogy működik az elmélet befogadása, mint egy vers vagy egy digitális táj befogadása, de feltételeztük, hogy a szemlélet irodalmi és művészeti alkotásokon keresztül is közvetíthető. Átjárhatóságot kerestünk a médiumok között, azt reméljük, hogy a különböző típusú tudások összeadódnak, magyarázzák, megvilágítják egymást.

MN: Hogyan találtátok meg az enciklopédiába becsatlakozó költőket?

ZA: Deres Kornélia, Tóth Kinga, Kele Fodor Ákos, Nemes Z. Márió, Sirokai Mátyás és én írtunk verseket a kötetbe. Olyan szerzőket kértem fel, akiknek a munkáiban korábban is megjelent, szervezőelvvé vált a nem emberközpontú gondolkodás. Ezért is volt az a tapasztalatom, amikor ezekről a filozófiákról először olvastam, hogy nekem ez ismerős a fiatal magyar irodalomból. Az irodalmi közeg befogadónak tűnik ezzel a szemlélettel kapcsolatban, képzőművészeti oldalról kevésbé volt élő a kapcsolat.

MN: Miért az enciklopédia műfaját választottátok ehhez a bevezetőhöz?

ZA: Képzőművészek vagyunk, értekező filozófiai mű megírására nem vállalkoznánk. A munkánk során viszont olyan fogalmakkal találkoztunk, amelyekről úgy éreztük, azokat érdemes volna magyarra fordítani, itthon is bemutatni. Erre az enciklopédikus, szótárszerű struktúra tűnt a legalkalmasabbnak, hozzátéve, hogy ez egy befejezetlen, lezáratlan gyűjtemény, nem pedig átfogó tudástár. A mellérendeléssel légiességet, szabadságot szerettünk volna adni a kötetnek. Az is fontos, hogy az enciklopédia a felvilágosodás nagy műfaja, és a felvilágosodással alakult ki az a természetfogalom is, amely passzív, uralható erőforrásként gondolja el a természetet. A klímaválság viszont rávilágít arra, hogy ez a természetfogalom mennyire nem állja meg a helyét, a könyvben éppen ezért teszünk ajánlatot új szemléletmódokra.

MN: A felvilágosodás a nyugat-európai hatalmi centrumhoz kötődik. Az ökológiai szemléletváltás mennyiben politikai kérdés?

ZA: Ebben az egyes szerzők véleménye is eltér, mi szerkesztőként sem értettünk egyet mindenben. Mindannyian szorgalmazzuk az eltávolodást az emberközpontúságtól, és ezek a filozófiák inspirálók, példamutatók a tekintetben, hogyan lehet másként gondolkodni. De problematikusak azok az elképzelések, például a létezők radikális mellérendelését elgondoló lapos ontológia, vagy a cselekvő hálózat elmélet, amelyek csak utópisztikus helyzetben megvalósíthatók, ahol nincsenek hatalmi viszonyok, strukturális meghatározottságok. Nem ilyen világban élünk, hanem olyanban, ahol nincs mindenkinek egyforma felelőssége, sem cselekvőképessége. Az esőerdő nem tud kiállni magáért. Ezek az elméletek gyakran nem elég politikusak, nem elég radikálisak ahhoz, hogy felhasználhatók legyenek a klímaválság elleni valódi harcban.

MN: Mi az, ami felhasználható?

ZA: Ez azon múlik, hogy milyen cselekvési szintről beszélünk: egyéni, társadalmi, globális cselekvésről? A mozgalmak nem tudnak absztrakt elméletek szerint megszerveződni, márpedig a klímaválsággal való szembenézéshez mozgalmiságra van szükség. Ha viszont végbe tudna menni olyan szemléletváltás, amely előtérbe helyezi a fajon belüli és fajok közötti szolidaritást, az kimozdítana minket abból, hogy csak magunkra koncentráljunk. Jelenleg azokkal az embertársainkkal sem tudunk szolidárisak lenni, akik jobban ki vannak szolgáltatva a klímaválság hatásainak, mint mi, északi féltekén élő középosztálybeliek.

MN: Hogyan kerültél ennek a filozófiai iránynak a vonzáskörébe?

ZA: A spekulatív realisták vaskos kötete került a kezembe, a Realism Materialism Art című szöveggyűjtemény. Ezek a szerzők előszeretettel foglalkoznak képzőművészeti vagy irodalmi alkotások elemzésével is. A kötetet olvasva találkoztam először a lapos ontológia fogalmával, ami megérintett, mert feministaként az ember pont egy ilyen ontológiáról fantáziál, ahol teljesen egyértelmű, hogy a különböző létezők nem hierarchikusan helyezkednek el egymáshoz képest, hanem mellérendelt módon, egymás mellett, szimbiotikus viszonyban.

MN: A könyv egyik szócikke a hibriditásról szól, ez a posztmodern alapszava. A spekulatív realizmusokra miért hivatkoztok úgy, mint ami kívül áll a posztmodern gondolkodásmódon?

ZA: A könyvben szereplő filozófiák számos kérdésben eltérő álláspontot képviselnek, de a közös nevező az, hogy egyaránt a modernizmus felvilágosodás idejéből származó dogmáiban azonosítják a kortárs gondolkodás emberközpontúságának gyökerét, amit a posztmodern is továbbörökít. A problémát jól szemléleti Andreas Malm humánökológus és közgazdász példája, aki arra a történelmileg szerencsétlen együttállásra mutat rá, hogy amikor a természettudományok terén éppen felmerül a bolygó gyors ütemű felmelegedésének kérdése, a posztmodern gondolkodás talaján álló társadalomelmélet és bölcsészettudomány elfordul az extradiszkurzív, tehát a szövegen túli valóságtól. Érdeklődésük a társadalmi valóságra korlátozódik, részben így történhet meg, hogy évtizedekig észrevétlen marad az ökológiai válság témája a mainstream gondolkodók és a közbeszéd számára is.

MN: A spekulatív fordulat egyik szerzőjéről, Ray Brassier-ről írjátok, hogy „mindent igyekszik felszámolni, amitől kicsit is otthon érezhetnénk magunkat a világban”. Amióta ezzel a filozófiai rendszerrel foglalkozol, te is kevésbé érzed otthon magad a világban, vagy éppen ellenkezőleg, jobban látod a helyed?

ZA: Az a kérdés, hogy szeretnénk-e otthon érezni magunkat egy világban, amely tevőlegesen számolja fel önmagát. Szerintem nem feltétlenül. Nem is szabad otthon éreznünk magunkat, nem dőlhetünk hátra. Most kell elkezdenünk a munkát, amivel még lehetőségünk lenne változásokat elérni, vagy redukálni annak a következményeit, hogy az elmúlt 50 évben felgyorsítva éltük fel a bolygó erőforrásait. Ha viszont elfogadom, hogy az ember nem a „teremtés koronája”, hogy nem vagyok felsőbbrendű a szarvasbogárhoz képest, azzal levetkőzöm az emberközpontú gőgöt, és az ilyen jellegű pszichológiai tapasztalat felszabadító.

MN: Ezt a tudást hogyan hasznosítod a mindennapokban?

ZA: Ha revideáljuk az egyéni szükségleteinket, meghatározottságainkat, a szemléletváltás bekapcsol minket egy nagyobb közösségbe. Lássuk be, hogy a fapados repülőgép akkor is elrepül, ha én ma nem veszek rá jegyet, de akkor is számít, hogy kommunikáljunk egy olyan értékrendet, ami például a lokalitás és az elegendőség fontosságára hívja fel a figyelmet. Ez nem jelenti azt, hogy a klímaválság elleni küzdelemben számon kérhetünk olyan társadalmi csoportokat, amelyeknek egyáltalán nincs hozzáférésük ezekhez a diskurzusokhoz. Az életmódváltásunk is működhet státusszimbólumként, a kulturális tőkénkhez tartozik, hogy középosztálybeliként szelektíven gyűjtjük a szemetet. Érdemes tudatosítani, hogy ez az elkülönböződés mennyiben tartja fent a jelenlegi hatalmi rendszereket, és mennyiben segíthet változtatni azokon.

MN: Költőként indultál, majd képzőművészeti egyetemekre jártál, most egy filozófiai gondolkodást bemutató művészeti kiadvány szerkesztésében vettél részt. A különböző jellegű, eltérő médiumokat mozgató munkáid egymásra épülnek?

ZA: Az érdeklődésem nem változott, hanem finomodott. 2017-ben jelent meg az első kötetem, A bálna nem motívum, abban is egyszerre foglalkoztam az ökoszisztéma kérdésével, a környezetünkbe vetettség tapasztalatával és női témákkal. Az ökofeminizmus mutat rá arra, hogy ez a kétféle érdeklődés voltaképpen összekapcsolódik. Az xtro realm keretei közt létrejött munkáimban ezekhez a témákhoz kerültem még közelebb, és összeköti a munkákat az a hit is, hogy lehetséges a médiumok közötti átjárhatóság. Azzal kísérletezem, hogy a különböző kifejezésmódok párbeszédbe lépjenek egymással. Az xtróval idén egy nagy csoportos képzőművészeti kiállítást szervezünk geológusok együttműködésével, ami az OFF-Biennálén fog megvalósulni. Erre lehet, hogy én egy szövegalapú munkával készülök majd. 2019-ben Móricz Zsigmond-ösztöndíjas voltam, az Extrodæsiába is írtam verseket. Emiatt nagyon várom már azt is, hogy koncentráltan az irodalmi munkáimmal foglalkozhassak.

 

Neked ajánljuk

A szemfényvesztő

  • Rév István

A kora ötvenes évek egyik reggelén (április 4-én, hazánk felszabadulásának ünnepén, vagy talán május 1-jén, a munkásosztály nagy harci seregszemléjén, lehet, hogy éppen november 7-én, a nagy októberi forradalom évfordulóján) reménytelenül esett az eső (vagy fagyos szél fújt és hullott a hó). A rádióbemondó ismerős hangja azzal kezdte a híreket, hogy gyönyörű napsütésre ébredt az ország, mintha jókedvében a természet is ünneplőbe öltözött volna a nagy ünnepen.

Ártók

  • TPP

Dúsgazdagék esküvője a világ (jelen esetben Mexikóváros) többi részétől társadalmi és fizikai értelemben is elzárt, erődszerű villában.

Dobozok közt

  • - köves -

A Fontos Filmek (igaz történet, komoly igazságtalanság, komor hangvétel, megrendült taps, állófogadás Beverly Hillsben) két gyakori szereplője a hatalom megnyomorította kisember és az ügyét felkaroló, lelkiismeretes ügyvéd. Ők most a guantánamói fogolytáborban méregetik egymást az egyik olyan helyiségben, amit történetesen nem a fogvatartottak kínzására rendeztek be.

Az ellenállás melódiája

  • Bacsadi Zsófia

Az amerikai vidék, a Közép-Nyugat lakói, a „fehér szemét”, a redneckek (mindenki vérmérséklete szerint válogathat a rendelkezésre álló kifejezések között) sokáig az iszonyat, a jelenben velünk élő barbárság és elmaradottság jelképei voltak az amerikai filmben (A sziklák szeme; Gyilkos túra; A texasi láncfűrészes mészárlás).

Azok a pesti éjszakák!

  • Sándor Panka

Reisz Gábor érdekes formát választott első színházi rendezéséhez. A helyszín a Trafó frissen felújított kávézója, a Trafik, a leszűkített játéktérnek megfelelően a nézők száma is csökkentett. A színészek az asztalok között járkálnak, sőt az utcát is „elfoglalják”. A kávézó egyben nézőtér, színpad és díszlet is.

Senki földjén

Szegény Mikes Kelemen! Ha az utókor kíméletlenségét a félresikerült stílusimitációkban lehetne mérni, Rákóczi fejedelem kamarása alighanem országos rekorder lenne.

„Közben röhög rajtunk”

  • Soós Tamás

„Ha már az is gond, hogy valaki meleg, akkor mi hadd legyünk már heti két órában műhomokosok” – vallja a Dope Calypso. Az együttes június végén hozza ki Tears to Freshwater címmel a szintis powerpop felé elmozduló új lemezét. Sarkadi Miklós énekes-gitárossal és Kelemen László gitárossal a káoszos lemezírási folyamatról, a most különösen aktuális queer esztétikáról és a magyar zenekarok nemzetközi lehetőségeiről is beszélgettünk.

Asztaltársak

A Létbüfében egy asztalhoz vetődik a költő, a zeneszerző és az énekes. Nem tudni, hogy mit isznak, de egy pillanat alatt szót értenek egymással. Egyikük még a baby boom szülötte, a másik kettőt már az X generáció könnyezte ki, mint igazgyöngyöt a kagyló. Mindhármuknak van némi tapasztalata csalatásban és fenében, és úgy lépnek túl e mai kocsmán, hogy előttünk is kitárják a kocsmaajtót.

Nyelvvilág

  • Toroczkay András

Az ördögcérna maga a burgonyafélék családjába tartozó lombhullató cserje. Itt líciumként emlegetik, de hívják még farkasbogyónak vagy gojibogyónak is, és a regény világán belül a kisebbrendű idő- és dimenziókapuk (ha jól értem) jelenlétét jelzi.

Sűrű, sötét erdő

  • Melhardt Gergő

Nem emlegetik, nem írnak róla, egyetemen nem tanítják. Nincs róla semmi elnevezve, kötetei nehezen beszerezhetők, nem olvashatók online. Nem túlzás: a teljes és végleges elfeledéstől mentette meg a mostani (első) össz­kiadás ezt a nagy életművet. De milyen is ez az életmű? Mik a költészeti értékei? Meg tud-e ma szólítani minket, és ha igen, hogyan és mivel?