Egyetlen magyarként szerepelt a német Taschen kiadó tavaly megjelent albumában, amelyben a világ száz legjelentősebb grafikusának munkáit mutatják be. A jelenleg Londonban dolgozó, mindössze 25 éves művészt inspirációkról, lehetőségekről és a munkamódszeréről is kérdeztük.
Babos Zsili Bertalan a pre-Covid-időkben telefestette a budapesti romkocsmák falait, kiváló beleérzéssel teremtve meg az értelmiségi óvóhelyek vizuális imázsát. Monumentális falfestményei a klasszikus mesterek tudását aktualizálják az új színterekre, ha kell, mítoszt, ha kell, históriát, popkulturális ikonokat, pompeji freskókat vagy gyerekrajzokat idézve. Zsili ezúttal saját alkotói terét, a műtermet terjesztette ki a galériára, ami a kávéházhoz hasonlóan autonóm tér, a demokratikus polgári véleménycsere és kifejezés szabad területe.
A 2004 óta évről évre friss válogatással jelentkező kiállítással korábban a Fővám téri Bálnában az Új Budapest Galériában találkozhattunk, kíváncsiak voltunk tehát, milyen hatással lesz a – kényszerhelyzetből fakadó – környezetváltozás a sokféle dizájntárgyat és -projektet felvonultató gigatárlatra. Jelentjük, jó választás volt a Kiscelli Múzeum.
A vírusválság miatt az acb Galéria is szűkítette a tereit: a három (egy nagy és két kisebb) kiállítóterméből kettő maradt, ráadásul az Attachment a központi kiállítótér mellett talált új helyet. A változtatás fő előnye – amellett, hogy így könnyebben megtekinthető mindkét időszakos kiállításuk – az, hogy az új tér sokkal több lehetőséget kínál fel, tágassága kifejezetten jót tesz Roskó festményeinek is, pedig „csak” négy munkát állított ki.
Az egyik legjobb szilveszteri élményem Bodóczkyhoz fűződik; egy nála rendezett házibuliban egész éjjel Most mutasd meg!-et játszottuk. S mivel három művész és három művészettörténész nézett „farkasszemet”, nem nehéz kitalálni, hogy ki (nem) győzött.
