Ebből sokáig leginkább a jellegtelenség, illetve a posztmodern historizálás maradt meg uralkodó magatartásnak, ami a gyakorlatban nem az emlékek elmélyült értelmezését és rekontextualizálását, hanem éppenséggel a felszínes, elbutult és öncélú történelmieskedéssel való újraírásukat jelentette. Nem elhanyagolható tényező persze az sem, hogy ez a gyakorlat javarészt egyezett a közönség elvárásaival is: az épített örökség bonyolult és ellentmondásos rétegeit élvezni, a jelenkor hasonló problémáival összeolvasni olyan kíváncsiságot és eszközöket igényel, amik még a szakmabeliek többségének sem állnak rendelkezésére. Ha már fürdő a téma, keresve sem találhatnánk jobb példát a szerencsétlen Rudasnál - az a felújításként aposztrofált pusztítás, ami ott lezajlott, egy évszázadok alatt lerakódott, törékeny és megrázó erejű térbeli struktúrát számolt fel és cserélt ki egy kültelki wellnessközpont világára. Persze az is kérdés, hogy kell-e ennél jobb: a szakhatóság elégedett, a török kori, négy évvel ezelőttig perfekt használatban levő kőburkolatok biztonságos szigetelő- és betonrétegek alatt pihennek, felettük újabb, a lentieket imitáló kőburkolatokkal - a régészek látták, mi meg majd kiássuk, ha méltók leszünk rá. Új idők, csúszásmentes burkolat, prémium zuhanyrózsák.
Fordulópont
Hát ennek van most vége. A Rácz fürdő tervezése és rekonstrukciója kísértetiesen hasonlóan indult ugyan, de a számos drámai fordulat utáni végeredményt nyugodtan tekinthetjük fordulópontnak a magyar építészetben. A tervezési munkát az utolsó pillanatban átvevő Budapesti Műhely olyan, eddig itthon ismeretlen színvonalú térbeli együttest hozott létre, ami a majdani közönség, az építészek, de az építéssel általában kapcsolatban levő szakmák számára is újrafogalmazza az elvárásokat és lehetőségeket. Különösen lelkesítő a tudat, hogy néhány kiemelkedő színvonalú közelmúltbeli rekonstrukció (múzeumok és látogatható műemlékek) után egy jóval hétköznapibb és közvetlenebb testi-lelki tapasztalatokat nyújtó progam lépett ekkorát, ráadásul döntően magánberuházásként megvalósuló projektben.
A Tabán történetére visszatekintve az is megérthető, hogy miért lehetetlen a rekonstrukció szót használni a fürdő helyreállítására: a török hódoltság kora óta számtalanszor átépített, bontott és bővített csomagban képtelenség egy kort vagy ideális állapotot kiemelve rendet vágni, de nincs is értelme. A környék bontásáig zárt sorú utca részeként működő fürdő sokféle rétegének kibontása és összefűzése önmagában is kortárs tervezői feladat, amiben a helyreállítás ugyanannyira szolgálja a műemléki részletek védelmét, mint az újraértelmezésüket és átvezetésüket a jelenbe úgy, hogy az egyes korok kulturális atmoszférája, testértelmezése és fizikai körülményei is átélhetővé váljanak. Mit jelent ez a gyakorlatban? Nos, az építészettel kapcsolatban gyakran (és tévesen) emlegetett álmokat és víziókat semmiképp. Tanulási folyamatot, figyelmet, pontos kérdezést annál inkább. Az eltökéltség talán leglátványosabb jele az a tény, hogy az építésziroda egész egyszerűen kiköltözött a helyszínre a tervezés és a kivitelezés idejére. A folyamatos jelenlétből adódó figyelem így a műemléki részletek tudományos kutatását és megoldásait alá tudta rendelni a fürdő építészeti problémájának: hogyan lehet nosztalgia és történetmesélés nélkül testi, fizikai, érzéki élménnyé alakítani a Rácz épületegyüttesének rendkívül gazdag élettörténetét?
Az alkalmazott megoldások a lenyűgözően komplex terek összefűzésével teremtett új rendszeren túl néhány alapvető nyelvi eszköz használatával nyújtanak fogódzót a látogatóknak a térbeli és időbeli tájékozódáshoz. Ezek a szerkezeti részleteken túl az anyagok, színek és burkolatok használatában is követhetők - ami viszont ezen az egyébként általánosan használt, bár kívülállók számára gyakran nehezen értelmezhető eszköztáron túllép, az az épületek klímarendszerének, gépészetének és világításának a bevonása a tervezésbe. A törökfürdő fényviszonyai vagy az Ybl-féle fürdőrész víznyomása és zuhanyrózsái vagy a forrásvíz elvezető csatornái olyan építészeti elemek, amik többnyire láthatatlanul vesznek körül, de meghatározó és ezúttal tudatosan megformált szerepük van a hely atmoszférájának megteremtésében.
A különböző korú épületrészek - a különféle fürdők - között kapcsolatot teremtő új zónák és új szintek egy, a köztes tereket legjobban kitöltő háromszögű raszterre fűződnek fel. Ez az egész együttesen végigvonulva a különféle építőanyagok és tömegek közötti szövetet teremti meg, monokróm burkolatokkal és a terv szerint nyers betonfelületekkel. A szövetszerűséget emelik ki a födémeket perforáló, szintén a háromszögű hálóra illeszkedő világító lyukak, egyben feloldva az egymás feletti szintek vizuális határvonalait. Szigorú, de játékos logikával ez a minta növekszik nagy bevilágítókból álló együttessé az egykor külső, ma belső térként funkcionáló udvar fölött, és ugyanez a minta zsugorodik az új részek szürke mozaikburkolatának léptékére is.
Az így létrejövő új világ a fürdő külső falain belül egy eddig nem létezett változatba rendezi a tereket: a mai utcáról belépve a bejárati csarnokból feltáruló belső udvarok és tömegek egyfajta építészeti folyamatábraként jelzik az egyes korok lenyomatait. Az egykori belső tereket az eredeti falmintákból rekonstruált festés jelzi a külsővé vált falakon; közöttük látható az évszázadokig beépített és most kiszabadított, újra ólommal fedett kisebbik török kori kupola. Az ábraszerű kortárs értelmezés jellegét maga a csarnok is erősíti: itt a teljesen elpusztult rokokó belső ornamentikát csak képről lehetett visszaszerkeszteni - de ilyenformán a belső puszta jellegrajz, illusztráció: a tér minden eleme, a falak, az ablakok, a kilincsek, a minták azonos, homogén felületűek és egyszínűek, mint egy makett esetében. Innen továbblépve külön utak vezetnek a teaházba és a törökfürdőbe, valamint az öltözőkön keresztül a nagyobb fürdőcsoportokba - ez utóbbiakhoz a csarnokból kilépve a barokk kori, az Ördögárok mentén haladó utca és a most újra feltárt akkori kapu vezet el.
Minden ilyen váltás egyben új képet, új metszetet is ad az egyes korszakok egymásra épüléséről, és ez a belsőkben is folytatódik - az új épületrészek házszerűtlenségét, szövetjellegét erősíti az is, hogy teljes mértékben megnyílnak a körülfoglalt és összekapcsolt történeti elemek, illetve a park felé. Ilyenformán kiállítótérnek is tekinthetők akár, áramló, nyitott, átmeneti zónáknak, amik a szigorúan vett funkcionális programelemeket magukba foglalják, és külső nézőpontokat teremtenek az egyes fürdőrészekhez. Ugyanakkor a mozaikfelületek és a gyönyörű szürke árnyalatok által létrehozott taktilis közeg elkerüli azt az elidegenítő gesztust, ami a szemlélőt elválasztaná a figyelem tárgyától, és ami sok igen alapos műemléki rekonstrukció hibája is egyben: a tökéletes helyreállítás az életszerűséget, a jelen pillanaton túli időbeli mélységet, a kézzel kitapintható múltat öli ki azokból a szerkezetekből, amiket pontosan ez a mélységük tesz páratlanul értékessé. Egy fürdő esetében pedig éppen ez a testi tapasztalat, az építészet érzéki dimenziója az, ami mindennél fontosabb - Dévényi Tamás és társai (Kiss Péter, Valkai Csaba, Varga Anikó) munkája azért jelentős, mert ezt a tapasztalatot használja fel a történeti örökség értelmezésére is.
A belső terek rekonstrukcióját a fennmaradt részleteken túl a korábbi bontások és pusztítások nyomai is segítették, helyenként pedig kifejezetten inspirálták. A bejárati csarnok kapcsán említett makettszerű absztrakció még erőteljesebben jelenik meg a hatvanas években (de csupán néhány éve végleg) elbontott Ybl-féle zuhanycsarnok újjáépítésében: a fürdő bővítéseként Pethő László által külön tervezett szálloda bejárata helyén állt épületrész tíz méterrel odébb, 1:1 méretű makett megjelöléssel épült fel. A valós méretű babaházi projekt belül borzongatóan tökéletes rekonstrukció: az eredeti belső téren túl az itteni teljes zuhanyrendszer is az eredetit követi, működésében, kinézetében és a benne levő víznyomásban egyaránt. Ezúttal éppenséggel a tér tökéletessége, újszerűsége a megdöbbentő: egy Ybl-korabeli belső sem maradt fenn ilyen állapotban, és a megtévesztő idézet fizikai, kézzel fogható mivolta különösen zavarba ejtő. Kívülről viszont látható a csarnok kupolatereinek lenyomata: a betonhéjak külső felületei a belső terek öntőformájaként állnak a térben. Elegáns, nagyvonalú, komplex élmény. Az a tanulási folyamat, ami a tervezést szükségszerűen irányította, itt válik igazán látványossá - részben a megoldás invenciózus és határozott koncepciója révén, részben pedig azon a most is zajló folyamaton keresztül, ahogy a legkülönbözőbb vendégeket hónapok óta fáradhatatlanul vezető építészek bemutatója fokozatosan feltárja a nyomozás folyamatát is: a beomlott medencék alatti törmelékből, korabeli anyagkatalógusokból, vízelvezetők nyomaiból összeálló terek immár a látogatók kérdéseire is válaszokat adhatnak.
Előző korok mozdulatai
Idegenvezetőnek használni az építészeti tereket olyan tevékenység, ami a szellemi tapasztalatokon túl a test tudását is gazdagítja. A törökfürdő terei szolgáltatják erre talán a legerősebb példát: az eredeti viszonyoknak megfelelően központi világítás helyett kézben hordható elektromos mécsesek adják majd a terek fényét, ahogy az időjárással is közvetlen kapcsolatot teremt a nyitott opeion a kupola tetején, és a medencék vize is az eredetileg is nyitott elfolyókon át távozik majd. Az itteni terek használata így aktívabb részvételt kíván a fürdőzőktől, akaratlanul is közelítve a Nádas Péter által az Évkönyvben leírt (és a Dévényi által idézett) tapasztalathoz, amikor előző korok mozdulatait tapinthatják ki a téglaporos keverékkel festett terekben.
Éppen ez az a helyzet is, ahol a mai műemlékvédelmi gyakorlat és a tervezői gondolkodás egymásnak feszül. A mai hivatali szemlélet számára elképzelhetetlen, hogy az évszázadokig használt és formálódott kőburkolatok egy felújítás után tovább szolgáljanak: az egyedül elfogadható, és a Ráczon kívül minden eddigi fürdőfelújításban (!) alkalmazott megoldás a medencékre való 20-30 cm vastag védőréteg építése és elburkolása. Ahhoz, hogy az itt feltárt felületek végül eredeti formájukban maradhassanak fenn, a tervezési munka részeként gyakorlatilag a takarítási folyamatot és a használható vegyszereket is rögzíteni kellett.
Ez még egy igen szerencsés kimenetelű kompromisszum - a befejezés előtti állapotban tett látogatáskor számos olyan részlet is akad, ahol a tervezők szándékai változatos eredetű, szokásos vagy váratlan zátonyokra futottak. Bizonyos építészeti részletek kissé kilógni látszanak a nagy rendszerből - ilyen a volt belső udvar körüli VIP-szekció tereinek zárt világa, a sajátos, kissé túljátszott érzékiségű rejtek, ami bár önmagában következetes, a többi téren végigvonuló elvek kevésbé érezhetők. Sokkal látványosabb, lenyűgözően primitív változtatások jelentek meg a meglepetésszerűen felbukkant belsőépítész cég tevékenysége nyomán: a városra nyíló panorámát adó tetőteraszt, néhány belső boltot és kisebb medenceterek részleteit öntötték el az eddig bemutatott gondolkodásmóddal semmilyen viszonyban sem álló részletek - álmennyezet nélkül megoldott tiszta belső térbe dróton függesztett színes bárpultok, az előcsarnok bejárati rendjét szétrobbantó szükségtelen, idétlen és túl magas recepciós pult, az emeleti medenceterek mögé épített iszonytató álorientalista falpanelek és puffok: egy lakótelepi masszázsszalon színvonalát idéző belsőépítészet. Ezek mérhetetlenül zavarók ugyan, de az összhatást valójában kevéssé befolyásolják.
A következetes anyaghasználat is csorbát szenved helyenként: a nyersre tervezett betonfelületeket elérte a Magyarországon menetrendszerű végzet, egyelőre fehérre festve várják további sorsukat, bár a zuhanycsarnok kupolái így is elég jól néznek ki. A mozaikokat helyenként inkább aszerint használták fel, ahogy éppen a készlet kéznél volt - a tiszta jelölésbe meglepetésszerű és így igen zavaró elírások csúsztak, ami az egyébként is különálló VIP-szekció körül válik feltűnővé. Az eredetileg mindenki számára nyitott udvari látvány a pénztárak áthelyezésével csak a vendégek számára lesz elérhető - és így tovább. A hazai kivitelezői szokásokat és beruházói nyomást ismerve azonban ez így is maga a csoda: a legrosszabb értelmezés szerint is annyi állítható, hogy ez a különbség bizonyos fotók publikálását nehézzé teszi majd.
Ami viszont teljességgel biztos, az az, hogy nincs többé kifogás. A Rácz fürdő példája után nem lehet igények hiányára, megvalósíthatatlan részletekre, speciális hazai körülményekre hivatkozni. Kevesebbel is beérni, ahogy eddig többnyire lehetett. Az átépítés-rekonstrukció intelligenciája, az építészeti közeg teljességét átfogó gondolkodás, a szűk keretek közé szorult építészeti és érzéki kultúra határainak kitágítása azt jelzik, hogy ez most, itt megléphető, és hogy van még hová továbblépni innen is. A borítékolható nemzetközi siker remélhetőleg a piacot is meggyőzi arról, hogy az ilyen ambíciók kifizetődők. Az építészeket pedig arról, hogy ez alá adni többé nem érdemes.
A Rácz fürdőről szóló cikkeink a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) és a Narancs közti együttműködésben, a KÉK, illetve az NKA támogatásával készültek.
