Kiállítás

Szájba tömött madár

Alexander Tinei: Why don't you say hello ever again?

Képzőművészet

A Milánóban született moldáv művész több mint tíz éve él Budapesten - e három tényből nem nehéz arra következtetni, hogy Tinei munkái az identitás kérdéseivel foglalkoznak. Bár ez első pillantásra ijesztőnek tűnhet, sok és sikeres egyéni kiállítása - például Párizsban, New Yorkban vagy Athénban -, illetve gyűjtőinek száma arra utal, hogy a művész alkotásai ennél többről "szólnak".

Az elsősorban olajfestményeket, másodsorban kollázsokat és akvarelleket készítő Tinei különös munkáit egyfajta univerzális, de nehezen verbalizálható képi nyelv jellemzi. Ez a riasztóan idegen, néha meghökkentő, mégis valahonnan ismerős világ kicsit olyan, mint ahogy egy - a jobb krimikben felbukkanó - detektív vagy védőügyvéd a felderítendő ügy kezdetén látja a szereplőket: homályosan és arctalanul. A befogadó (a magánkopó) sem igen tudja, hogy gyilkosokat vagy áldozatokat lát - a művész ugyanis sok esetben kiszakítja az internetről leszedett vagy a képes újságokból kiemelt emberi alakokat az eredeti környezetből, a konkrét térből és időből.

Tinei munkáiból ráadásul kilúgozódik a történet, avagy a narratíva, sőt, a portrék arcvonásai, az arcok jellegzetes jegyei is elmosódottá, felismerhetetlenné válnak - még abban az esetben is, amikor sejtjük, hogy híres emberek szerepelnek a képen. Máskor éppen rejtőzködnek a szereplők; hiszen vagy háttal látjuk őket, vagy a művészre jellemző "tetoválással" beborítva.

A Deák Erika Galériában látható tizenhárom mű visszhangozza Tinei korábbi munkáinak jellegzetes jegyeit, a különös, kék festékkel felvitt "tetkókat", ezeket az inkább hólyagokra és kelésekre, kéken vérző sebekre és/vagy színházi maszkokra emlékeztető jeleket. Az elidegenített, néhol már a halállal "kacérkodó" művek (például a White face/Fehér arc vagy a Head/Fej) esetében nehéz eldönteni, hogy rejtőzködő gyilkosokat vagy megbélyegzett áldozatokat, öngyilkosságot elkövető embereket (Bird/Madarak) vagy a sötétségben meglapuló menekülőket (Tree/Fa) látunk. Tinei folyamatos bizonytalanságban tartja a nézőt. Nem csupán azzal, hogy a munkáiban szereplő megsebzett alakok az (akár többféle) identitásnak a nehezen, de azért talán megszerezhető egyensúlyát és valamiféle tökéletességét zúzzák szét, hanem azzal is, hogy egy félredöccent, kietlen és magányos világ képi lenyomatainak érezzük őket. A néhol kidolgozott, néhol elkent részletekből kialakuló sérült képegész ("a képfoszlány") a kiállítás címében is nyomatékot kap: Tinei éppen azért használ roncsolt/nehézkes angol szöveget, hogy érzékeltesse munkái töredékes jellegét.

A művész a zavart azzal is fokozza, hogy két műcsoport látszólag idegen testként ékelődik be a kiállításba. Az egyik - a Seven years of education/A tanulás hét éve - elsőre a képzőművészeti főiskolán vagy egyetemen elvégzett félakt- vagy portréstúdiumok bemutatásának tűnik; de már a második ránézés után világos, hogy tudatos imitációról, kamuflázsról beszélhetünk. Tinei nem az eredeti rajzlapokat ragasztja fel a képre, hanem újrafesti és -rajzolja őket. Vagy nem, hiszen nem tudhatjuk, hogy voltak-e ilyen művei, mint ahogy azt sem, miként sikerült egy látszólag rendezetlen, hiányos kompozíció ilyen tökéletesre. A másik a művészeket és művészettörténészeket folyamatosan izgató kérdés kétféle megoldása: miként kivitelezhető az avantgárd, a modern és a posztmodern kora után, hogy egy sík felület térbelivé váljon, illetve lehet-e újat mondani erről a kérdésről. A leírtak alapján feltehetően nem meglepő, hogy a művész nem ad választ, "csupán" zavart okoz. A Haircut/Hajvágás című kicsiny fotóalapú munkán azzal, hogy belenyúl, beleszínez, és cukorka- vagy sztaniolpapír applikációt helyez el a művön, továbbá transzparenssé teszi a rétegeket, azaz létrehoz egy sajátos, mixelt struktúrát, kizökkenti a nézőt az elvárásaiból: nem választ kapunk tehát, hanem a kérdésekre adott kérdéseket. A másik mű, a Red painting/Vörös festmény (képünkön) már a megfogalmazhatóság vagy az értelmezhetőség határán áll: lehet a művészeti szcénára vonatkozó kritika (a feketés monokróm kép vöröses monokrómra cserélése, azaz a művek devalválódása), de lehet egyfajta "fedéstörténet" is: a művi valóságra hártyaként telepedő újabb művi valóságok "bemutatása" is. Pont a sík- és térbeli munkák átjárhatósága, a problémára adott játékos válasz miatt válik ez a kiállítás egyik legjobb művévé.

A befogadó egy talajt vesztett, irreális világban kóborol, ahol vele együtt rejtőzködnek a megsebzett, hideg magányban ázó testek is. Tinei munkái a lélekre hatnak: egyfajta tisztítókúrák, ahol világossá válik, hogy sebezhetők és a saját életünkben is idegenek vagyunk. A kiállítást átható depreszszió, az elénk táruló kiüresedett, szomorú és magányos világ egyszerre borzasztja el és inspirálja is a látogatót. Ez utóbbit olyannyira, hogy megállás nélkül válaszokat keres. Pedig még Marlowe vagy Perry Mason is sokat szenvedett volna, ha ilyen feladat elé állítják. Nem tudjuk, milyen megoldást adtak volna a Bird című, szájába egy madárkát tömő tetovált férfi esetére. A megfejtéseket a szerkesztőség címére küldjék!

Deák Erika Galéria, Bp. VI., Mozsár u. 1., nyitva augusztus 3-ig

Figyelmébe ajánljuk

A kávékapszula környezettudatos szemmel

  • Fizetett tartalom

A kávékapszula rendkívüli népszerűsége világszerte kétségtelen, ám a kényelmes és gyors kávézás mögött rejlő környezeti, gazdasági és társadalmi kérdések kevésbé kerülnek reflektorfénybe. Az alábbi írásunkban ezeket a fontos aspektusokat vizsgáljuk meg, hogy egy átfogó képet kapjunk a modern kávéfogyasztás egyik legmeghatározóbb trendjéről.

6 téma, ami ma már egyre kevésbé számít tabunak

  • Fizetett tartalom

A társadalom folyamatosan változik: átalakul, hogy milyen eszközöket használunk, hogy milyen elfoglaltságaink vannak a mindennapokban, hogy milyen tempóban éljük az életünket – és persze az is, hogy milyen témákat beszélünk meg nyíltan. Kétségtelen, hogy embere – és persze kultúrája – válogatja, mi számít tabunak és mi nem, de általánosságban azt láthatjuk, hogy a világ soha nem volt annyira nyitott és szabadelvű, mint ma.

Így válasszunk széket ülőmunkához

  • Fizetett tartalom

Az ülőmunka ugyan kényelmesnek tűnhet, viszont óriási terhet róhat az ízületeinkre és izmainkra is. Éppen ezért ajánlott egy valóban komfortos szék mellett dönteni, hogy még az igazán hosszú munkaórák után se fájjon a gerincünk vagy a derekunk. Hogyan érdemes széket választani az igényeinkhez mérten? Mutatjuk a pontos válaszokat!