Kiállítás

Betűvetés, házavatás

Túl a tipográfián – A koreai írásrendszer perspektívái; A mi házunk, a mi utcánk

Képzőművészet

Egy nemzet kulturális identitását a lokációja mellett leginkább a nyelv határozza meg, eszerint értelmezhető a Koreai Kulturális Központ (KKK) két időszaki tárlata is. Az egyik a koreai ábécé és írás történetét, változatos interpretációit, míg a másik a Frankel Leó úti székházuk és környéke helytörténeti érdekességeit tárja fel. 

A KKK tíz éve nyitotta meg kapuit a Csörsz utcában, a Frankel Leó út 30–34. szám alatt álló, összesen nyolc szintet magába foglaló épületbe 2019-ben költöztek át.

Innen nézve

A Túl a tipográfián – A koreai írásrendszer perspektívái című kiállítás anyaga a szöuli Nemzeti Hangul Múzeumból érkezett Budapestre. A Koreai Köztársaságban külön múzeuma van a hangulnak, e speciális ábécének, amely 2023-ban lesz 580 éves. A hangul eredetileg egy 17 mássalhangzóból és 11 magánhangzóból álló betűkészlet, amelyet a Csoszon-dinasztia negyedik uralkodója, Szedzsong király (1397–1450) és udvari tudósai alkottak meg a 15. században. Céljuk az volt, hogy egy egyszerűen megtanulható és alkalmazható kommunikációs eszközt hozzanak létre, amellyel csökkenthető az írástudatlanság és a társadalmi rétegek között húzódó szakadék, s kifejezhetik vele függetlenedésüket a Kínai Birodalomtól. A tárlat első felében az ábécé történetét és használatát rögzítő, ún. Hunmindzsongum herje fejezeteit ismerhetjük meg, amelyek felkerültek az UNESCO világemlékezet-listájára is. A Hunmindzsongum előszavában olvasható Dzsong In-dzsi ajánlója a hangul elsajátításáról: „Egy bölcs ember egyetlen reggel során megismerkedhet a hangul betűivel, egy bolond is megtanulja őket tíz nap alatt.”

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.