Képzőművészet

Talán száz méterre a Szabadság téri förmedvénytől található a Higgs Mező galéria és kávézó. A nyitott és visszafogottan modern (bár semmiképpen sem steril) térben látható kiállítás ékesen bizonyítja, hogy a Párkányi Raab-féle giccsparádé és Melocco "leples bitangjai" ellenére is van magyar szobrászat.

A 2002-ben alapított és 2006 óta a Ráday utcában működő 2B Galéria profilja szerint a művészeti ágak közötti határterületre fókuszál - ebbe például belefér kortárs kerékpárvázak vagy vállfára készült művek bemutatása, és egy nemzetközi útlevél- és személyigazolvány-kiállítás is (256 művész részvételével).

Kettéoszthatjuk a világot, vannak az olvasó, művelt, csendes, szelíd nők, illetve a balga, érzéki, veszélyesek. Hát, nem ilyen egyszerű. Korunk fontos, állandóan formálódó kérdését feszegeti az irodalmi múzeum új kiállítása: hogyan olvastak és mit írtak a nők a különböző évszázadokban? Valóban veszélyes volt a társadalomra a művelt nő? Ki gondolta ki ezt a hülyeséget, és miért? Mi a nő metaforája, hol a nő helye a "nemzeti" művelődéstörténetben?

Stanley Kubrick van annyira fontos alkotója a filmtörténetnek, egyúttal annyira erős mágnese a mozipénztáraknak, hogy az életművét bemutató kiállításnak bőven legyen hová nyúlnia az olyan bűnös élvezetet jelentő szórakoztatástól kezdve, mint a Mechanikus narancs Moloko-tejbárjának széttett lábú nő­szobrai egészen az olyan filmszakmai finomságokig, mint a steadicam használata vagy az újszerű vágótechnikák bemutatása.

Munkácsy trilógiájának jelenlegi tulajdonosai, köztük a jobboldali kulturális rendszerváltást hirdető Pákh Imre igyekeznek egyre feljebb srófolni a képek árát. A kormány ezt kivédendő inkább rendelettel köti meg a saját kezét.

Bár a dada(izmus) mint mozgalom időbe vetésének mozdulata már 1916. február 5-én, Zürichben lezárult - s ugyanígy önfelszámolásának egzakt, meghirdetett, mégsem végbe menő pillanatairól is értesítve vagyunk a húszas évek elejéről -, a dadaistaság kezdetei és végzetei is elomlanak; olybá tűnik, a hivatalos dadatörténet még dadátlanul, Marcel Duchamp-nak a New York-i Armory Show-n való feltűnésével kezdődik 1913. február 17. és március 13. között, múlása pedig máig nem abszolválódott: neóvá, majd poszttá transzfigurálódva a mindörökkébe hajlik.

A kilencvenes évek magyarországi kortárs művészetében két nagy (vagy vezető) trend uralkodott: a figuratív festészet újjáéledése és az ún. nőművészet megjelenése. Ez utóbbit (a nyugati mintákat követve) számos elméleti írás és kiállítás próbálta népszerűsíteni és pozicionálni.

A kiállítás első pillantásra ijesztőnek (vagy fellengzősnek) tűnő címe kreált szó, amely a palimpszeszt és a széria szavak összekapcsolásából született. Így egyrészt utal azon újrahasznosított, lesimított, kivakart vagy átragasztott kéziratokra (papiruszokra vagy pergamenekre), amelyekre - főként a középkorban, s azért, mert ezek nagyon drágák vagy nehezen megszerezhetőek voltak - új, vallásos szövegek kerültek.

Ma van a roma holokauszt nemzetközi emléknapja, az „auschwitzi cigánytábor” elpusztításának 70. évfordulója. A Mátyás téri Gallery8-ban Ceija Stojka festményeiből nyílt kiállítás.

Szikszai Károly grafikus, festő, lapszerkesztő, költő kiállítása az első pillantásra meglepi nézőjét: munkáit eddig a Chaim Soutine és/de mindenekelőtt Arnulf Rainer nyomán és igézetében felhabzó izgalom, eksztatikus akarat jellemezte; az elmúlt évtizedben bemutatott rajzai és festményei indulattól szétfeszített tájakat, harsogó jeleneteket rögzítettek olykor igen erős szociokulturális allúziókkal.

A hetedik alkalommal jelentkező Art Moments közép-európai vizuális művészeti fesztivál idén Közép-Európa és az arab világ képzőművészetéből ad ízelítőt. Az augusztus 7. és 20. között jelentkező esemény szervezőivel beszéltünk.

Ilyen az, amikor a kritikus az elvárásai csapdájába esik: a csoportos kiállítás címe miatt mentem el az Inda Galéria kiállítására. Persze nem feltétlenül a "rafinált cselekményszövésű" mexikói szappanoperára, eufemisztikusan: telenovellára gondoltam.

A Monarchia utolsó éveiben, az akadémizmus végső kifulladása idején indult pályája, s a konstruktivista avantgárd révén teljesedett ki. Zenésznek és építésznek tanult, tervezett logót, újságfejlécet, betűt, színházi díszletet, várost; az életmű legmaradandóbb darabjai a művészi reklámplakátok. Meg a héber Haim betűtípus, ami mind a mai napig a héber nyomtatott szövegek leggyakoribb címbetűje.