Kiállítás

A szemét apoteózisa

Tíz év (1975–85) – Klimó Károly kiállítása

  • Hajdu István
  • 2015. január 18.

Képzőművészet

A cím Klimó Károly egyik képéé. Klimó Károly szemétből, eselékből, efemeriádából meg persze nemes anyagból, fekete, bíbor, arany festékből kollázsolt-montázsolt, elegáns és látványos képei metaforák: a szakma, a technika, a praxis, a mesterség, s talán magának a meg- és kiüresedő művészetnek a metaforájaként bosszantják, provokálják a nézőt.

Vagyis provokálták a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján, több mint harminc évvel ezelőtt. Most úgy függeszkednek a falakon, a többségük plexidobozban, mint kicsiny koporsói a valaha megfogalmazhatatlan vagy meg sem fogamzó vizuális gondolatnak – s ezzel egy pillanatra sem akarnám idejétmúltnak nevezni ezeket, hiszen viccesen fordul ismét az idő arra, hogy újra érvényt kapjanak. Annyi bizonyos, hogy Klimót témájához, tárgyaihoz valami melankolikus, egyben konceptuálisan szimbolikus gondolkodásmód kötötte és fűzi ma is, amelynek lényegét egy nem egészen ismeretlen, mégis különös elegyű analitikus igény és vágy adja: a mester a művészetet mint nem érzéki absztrakciót vizsgálta ezekkel az érzékivé tett, bánattal átitatott munkákkal. A kollázsok, assemblage-ok, átabota tárgyegyüttesek a melankólia mellett vagy fölött pengeéles iróniával teszik önmagukat a kettősmutatás, paradoxonnal ábrázolás szellemes példáivá, egyszersmind folytatólagos hivatkozássorozatként illusztrálják, miképpen kell működnie a képzőművészet és az irodalom együtthatását megóhajtó látásmódnak.

Jarry, Kafka, Sade, Thomas Bern­­hard és Artaud voltak Klimó ihletői az elmúlt évtizedekben, s mint láthatjuk, a hetvenes évek közepe óta munkáin az irodalmi elemek a durvaság és az átszellemültség végletei között villódznak, hol megfontolt stiláris óvatossággal és kiszámítottsággal, hol a blaszfémiáig villantva a gúnyt. Pontos és jól rendezett kompozíciói még valamifajta színházi tudatot is sugallnak: távolról figyelt, intelligens lényeknek tetsző antropomorf foltok alkalmazkodnak irodalmi szövegekhez, vagy leg­ alábbis azok emlékéhez, s ahogy a hetvenes években az arte povera hatása alatt dolgozott, úgy a nyolcvanas évek elején festett munkái az olasz és francia absztrakt szürrealizmust és az informelt aktualizálták erős pszichológiai érzékkel. Úgy rémlik, annak idején min­denekelőtt az olasz Alberto Burri és a svájci–román–zsidó Daniel Spoer­ri volt hatással gondolkodásmódjára és technikájára. A benyomások, az imprintek eredményeképpen különösen az utóbbi eat artjának „hungarizálása”, továbbszegényítése igen rokonszenves: Spoerri mindig ügyelt valamiféle klasszikusan szép, harmonikus mozzanat megőrzésére, Klimót ez már nem érdekelte, tárgyegyüttesein a véletlen kínálta szépség pusztán esetleges fosszília gyanánt nyilatkozik meg.

A festmények a figuralitás és az absztrakció határán állnak, de már onnan, a látványelvűségen túlról tekintenek vissza vagy át a narrativitás oldódása után. Ennek köszönhető, hogy a téri kapcsolatok bonyolultnak és szövevényesnek hatnak, a konkrét és kvázi­síkok mintha egymásba csúsznának, bár nem történik más, mint hogy a felismerhető és a csak sejthető realitás a viszonyla­ gos­sággal kokettál. A nyolcvanas években készült festmények a szellemiek utáni törekvést, emelkedettséget sugározzák, egyszers­mind a véreset, a tragikusat, a Sade-illusztrációkon pedig egészen egyszerűen a szar szarságát. S mindez nem valami átintellek­tualizált stílvegetáció formájában kap képet, hanem expresszív, indulatos gesztusokkal.

A kamaratárlat anyagának egy része Klimó Károly 1983-as, Dorottya utcai kiállításán volt látható, s itt-ott, katalógusokban, könyvekben, folyóiratokban reprodukálták némelyiket. Az 1979-es Lenin és Krupszkaja nyelves csókja című grafika – ha jól tudom – most került először falra nyilvános térben. Kár, mert Klimó kevés publikussá lett figurális munkájának egyike, s általában is sajnálatos, hogy láthatatlan volt mindeddig, hiszen a kor magyar művészete nem bővelkedett hasonlóan kemény és pimasz művekben. A rajz egyszersmind egy eléggé különös ívet is meghúz a magyar művészettörténet idilli históriájában: olybá tűnik, Klimónak sikerült Gulácsy Lajostól Kondor Bélán át önmaga akkori jelenéig és jelenének intellektuális határáig felvázolni egyfajta vizuális gondolkodás sémáját, melyben a szigor és a téboly, az okosság és fegyelmezetlenség teremtett szerkezetet.

Neon Galéria, Bp. VI., Nagymező utca 47., nyitva január 2-ig

Figyelmébe ajánljuk

Női dzseki trendek, amelyeket érdemes figyelni idén ősszel és télen

  • Támogatott tartalom

Az őszi-téli szezon mindig a kabátok és dzsekik időszaka: ezek a darabok nemcsak a melegedről gondoskodnak, hanem meghatározzák az egész öltözéked stílusát is. Idén a klasszikus megoldások mellett számos új irányzat is teret nyer, amelyek egyszerre praktikusak és divatosak. Nézzük, milyen trendek hódítanak a női dzsekik világában a következő hónapokban!

Se csoda, se ítéletnap nem várható az Otthon Starttól

Sok a nyitott kérdés a 3 százalékos lakáshitelek lehetséges hatásairól: az első lakásra sorban állók közül sokan inkább csalódhatnak majd, és az évi több tízezer új lakás sem tűnik megalapozott várakozásnak – viszont a program a költségvetésnek is talán csak szélsőséges esetben okoz fenntarthatatlan terhet.

„Elérve a tehéncsorda által hagyott sárnyomokat balra fordulunk” – ilyen egy hétvégi túra Székelyudvarhely környékén

Két napot teljesítettünk a Via Transilvanica székelyföldi szakaszából, Farkaslakáról Székelyudvarhelyre, onnan pedig Homoródszentmártonig gyalogoltunk. Felmásztunk Jézus fejébe, pásztorkutyákkal barátkoztunk, és még egy szüreti felvonulásba is belecsöppentünk. A közel 50 kilométeres út során más túrázókkal alig, medvékkel viszont szerencsére egyáltalán nem találkoztunk.

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).