Mármint a zsidók a képzőművészetben? A zsidók ma? A cím sehogy sem nyer pontosabb értelmet a három teremben: szó van történelemről, holokausztról, a zsidóság megéléséről komolyan és viccesebben, antiszemitizmusról - nem is szólva a kérdésről: "Ön szerint milyen ma Magyarországon zsidónak lenni?" "Jó." "Nem jó." "Biztos jó." Baglyas Erika és Gyuri 44 perces videóján 95 választ hallunk "az utca emberétől" - súlytalan kérdésre összevissza feleletek. Ennél jóval messzebbre jutott Birkás Ákos, aki nagyjából ugyanennyi ideig egyetlen embert, egy festőművész barátját kérdezte saját zsidóságáról. Aztán egy régebbi mű a sok felkérésre készült között: Erdély Miklós rajzán - zsidó/nem zsidó/zsidó/nem zsidó - sorra letépdeshetnénk a levélkéket a gallyról, de úgysem jutunk sehová: az utolsón nincsen felirat, és ezt felfoghatjuk akár az identitások időszerű összemosódásának is.
Mi jut eszünkbe a szóról, hogy zsidó? - igazából erre a parttalan kérdésre egyszerűsödik a továbbiakban a címben rejtjelezett probléma. A Mezőszemerén élő Bukta Imrének például a mezőszemerei zsidó temető jut az eszébe, azt festi le. Jó és okos HarasztŘ István (Édeske) munkája is: Dávid-csillag alatt kinyitott fémeszköz, amilyet fajbiológiai mérésekre használtak valamikor, most azonban fémbéklyó rögzíti, senki kezébe, semmiféle használatba soha ne kerüljön. Pauer Gyula is komor mementóként helyez ki egy Hitler szülőhelyén készült, rossz emlékeket idéző madáretetőt: a részletekről tájékoztatást kapunk.
Nem nagyon szokás, hogy az alkotó helyben értelmezi a művét: itt a képek mellett személyes reflexiók olvashatók - olykor (és talán ez a legszórakoztatóbb) egészen meszsziről előbukkanó asszociációból induló emlékidézések, amelyek adott esetben megdobják az önmagában véve mérsékelt izgalmat keltő műtárgyakat. (A látogatók külföldi többsége nyilván fájlalja a fordítás hiányát.)
Magyar Zsidó Múzeum, Bp. VII., Dohány u. 2., december 5-ig
