Egy csupasz, izmos férfitestet ábrázoló David-festményrészlettel díszített hűtőszekrényajtót bámulok, és elképzelem, ahogy a látvány a tervezői intenciónak megfelelően jó és egészséges ételek behűtésére, továbbá önmagam fitten tartására ösztökél, miközben élvezem, hogy otthonomban szórakoztatom a barátaimat. Előzőleg viszont egy fekete bőrrel bevont hűtőt tanulmányoztam, meg a benne szétszórt, rokonszenvesen vörös, nem kevéssé szadomazós női alsóneműt. Az utóbbi már kiállítói geg, fel is dobja a valahogy kissé szerény konténerkiállítást a Városház téren. Egy konténer - egy cég, ott is vannak meg nem is, elnagyoltan és esetlegesen, szinte túlhangsúlyozva önnön átmenetiségüket.
Az idei (harmadik) Design Hét csúcspontja az Erzsébet téri Design Terminál (a volt autóbusz-pályaudvar) megnyitása lett volna, de ez elmaradt. Valami egyszerre bonyolult és magyarosan képtelen
áramellátási probléma
késlelteti az ünnepélyes aktust - valakik valamit elrontottak, elfelületeskedtek. De maga a rendezvénysorozat ettől még lezajlott a maga egyenetlen módján. A szomszédos Gödör Klubban ipari mennyiségben vetítették a nagyrészt külföldi filmeket tevezőkről, irányzatokról - ez volt egyébként a hét fő attrakciója.
A leglátványosabb viszont az a buszmegálló volt a Clark Ádám téren, amelyben a közeli galéria elegáns ülősarkot rendezett be. A kellemes kis ötlet elég jól megvilágította a kortárs formatervezés kettős lényegét, amely azután több kiállítási helyszínen is visszaköszönt: a funkció uralmát felváltotta a forma szeszélyes tobzódása, amelynek máris elért végpontján a funkció nélküli tárgy áll - vagyis szemlátomást újabb kört tettünk az elvonatkoztatás egyre éteribb, szükségképpen az elitizmus felé vezető útján. (Értelmetlen, drága, viszont minőségi és jól néz ki - mintha erről szólna a történet.) Másrészt pedig a tervezők mintha kifejezetten keresnék azokat a területeket, ahová még nem hatolt be ez a defunkcionalizáló szemléletmód, ahol érdemes lehet megtörni a hasznosság és célszerűség egyeduralmát - nagyjából úgy, ahogy mondjuk enni sem csak azért szeretünk, hogy jóllakjunk. (Vagyis a főszereplők mi magunk vagyunk.)
A dizájnolt megállón kívül volt dizájnbusz is, meglehetősen hajszolt busztúra, változatos és egyenetlen látnivalókkal, de például láthattunk néhány igazán szép és merész ékszert, ugyancsak háttérbe szorított funkcióval. Egyébként is kifejezetten üdítő - mondhatni, a legeslegjobb elvonatkozódás - szervezett turistaként vonulni önvárosunkban, funkciónkat vesztett, elitizálódott önmagunkként, eljutva még az elektrotechnikai múzeumba is, ahol megtudhattuk például, hogy a hagyományos iparművészeti szakok mellett a műegyetemi gépészmérnöki karon nyugati mintára már rég beindult az ipari termék- és formatervezők honi képzése is, szóval rajta tartjuk ujjunkat a nemzetközi trendek ütőerén. Az ő mozgóreklámterveiket állították ki valami előadóterem széksorai mellett. A következő állomás a Lengyel Intézet volt, ott meg lendületesre rajzolt karosszériaterveket lehetett látni - mindazok feltételezhető örömére, akiket egy kicsit is érdekel az autó mint a sebesség életforma-meghatározó jelentőségének a megtestesülése.
Ezt az autódolgot egyébként is központi témának szánták (Mozgásban a design volt a Design Hét "címe"): hasonló terveket a Gödörben is kiállítottak, ott magyar és román tervező diákoktól. Ennél jóval szórakoztatóbbak voltak azok a kis
felhúzható, ugrándozó és rezgő,
szelíden vicces és haszontalan marhaságok, amikkel egy további dizájnboltban lehetett játszadozni.
Mindebből kevéssé tűnik ki, hogy a dizájn éltetője alapvetően mégiscsak a piac, és a vonatkozó boltok, galériák lassú, de egyértelmű szaporodása azt jelzi, hogy Magyarországon is nő az érdeklődés a szép és drága cuccok iránt. Mégis nehéz feltételezni, hogy az országban élő több mint háromezer külcsíntervezőt el tudná tartani a fizetőképes kereslet - bár az egyik filmből kiderült, hogy cseh formaművészek szeszélyes formájú, méregdrága, ámde szénszálas asztalának egyik példányát éppen egy magyar "sajtómágnás" (??) vette meg. A kitörés fő iránya nyilvánvalóan a külföld, ahová pedig a szárnyaló tehetség, a szellemesség repít a leggyorsabban. A perspektívát a Design Héthez kapcsolódó legérdekesebb kiállítás mutatja be a Francia Intézetben (október 13-ig): az itt látható darabok egy része műalkotás, de vannak használati tárgyak is, amelyek mögött némi gondolatiságot, finom kulturális utalást, nem is olyan rejtett idézőjeleket lehet kitapintani. Ízlés kérdése persze, hogy kevésbé kerti törpe-e az idézőjelbe tett kerti törpe, hogy örömet okozna-e otthon a valahányadik Lajos korabeli falikar, amely egy műanyag sziluett árnyékaként rajzolódik ki, nemlétében válva valóságossá. Ezek felől a tárgyak felől nézve mégis határozottan úgy tűnik, hogy ha az elvontság kellően könnyed, derűs és szellemes, akár vissza is demokratizálódhat, természetes lehet, örömelvű és hétköznapi.
