Interjú

„Hol áll a kamera?”

Hámos Gusztáv médiaművész

  • Bárdos Deák Ágnes
  • 2024. szeptember 4.

Képzőművészet

A Semmitől az Egyig címmel nyílt egész életművét prezentáló kiállítás a Mai Manó Házban (benne a Katja Pratschkéval közös alkotásokkal). A Németországban élő és dolgozó művésszel Berlinről, a Sztálin-szoborról és a Szabadság térről beszélgettünk.

Magyar Narancs: Mikor hagytad el Magyarországot és miért?

Hámos Gusztáv: Az első nagyobb érvágás az volt, amikor ’75-ben Szentjóby Tamás, Pór György és Halász Péterék elmentek. El­üldözték őket. Tizenhét évesen mentem le a Marczibányi téri Művelődési Ház filmklubjába, ott ismerkedtem meg Pór Gyurival, rajta keresztül Hajas Tiborral, Vető Jánossal és másokkal is, például Haraszti Mikivel. Érdekes vákuum keletkezett azáltal, hogy ők nem voltak többé itt.

MN: Érdekes? Nem inkább félelmetes?

HG: Félelmetesek az ezt követő események voltak, a másfél éven át tartó rendőrségi zaklatás. Megfélemlítették a közvetlen környezetemet, a szüleimet is, meg azokat, akiktől munkát kaphattam volna.

MN: Miért zaklattak?

HG: Mert ott voltam Haraszti Miklós Darabbér című könyve miatt kitervelt koncepciós perén, ahol még a kirendelt védőügyvéd is azt szorgalmazta, hogy Harasztit elítéljék.

MN: A kiállítás fontos képe az egyik fotóperformance-odat ábrázolja, amikor fiatal fiúként „ráfeszültél” a Sztálin-szobor talapzatának domborművére.

HG: Nem volt már rajta Sztálin, őt már ledöntötték, amikor én egyéves voltam. A képet Sitku Vali készítette 1974-ben. A Felvonulási téren volt az a tribün, amelyről Kádár is integetett. De nekem nem is ez volt a fontos, hanem a mindenütt jelen levő munkásőrök, akiket a Felvonulás május 1-jén című sorozatomon örökítettem meg. Ezek a képek Magyarországon eddig még nem voltak kiállítva.

MN: Máshol igen?

HG: Hollandiában 1977-ben volt egy kiállítás, amelynek Kelet-európai konceptuális fényképezés volt a címe, többek közt Erdély Miklós és Maurer Dóra munkái is láthatók voltak, Beke László szervezésében. Beke jóvoltából készültek azok a kelet-berlini képeim is, amelyeket szintén kiállítottunk most, azokat 1978-ban fotóztam, amikor meghívtak az első privát galériába, Kelet-Berlinbe. Vettem egy csomag képeslapot, és minden egyes képeslap színhelyére elmentem, és mindet körbefényképeztem. Az ötlet alapvetően abból a képeslapból indult ki, amelyen a Brandenburgi kapu előtt olyan sokan állnak, hogy nem lehet látni, hogy mögötte ott a fal.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.

Dőlve halnak

Lóhalálában terjesztették be és fogadták el egy salátatörvénybe csomagolva a védett erdők könnyebb letarolását lehetővé tevő módosításokat a kormánypárti képviselők. Az erdőkért aggódó szakemberek is csak találgatnak, kinek sürgős a várható erdőirtás.