Interjú

„Hol áll a kamera?”

Hámos Gusztáv médiaművész

  • Bárdos Deák Ágnes
  • 2024. szeptember 4.

Képzőművészet

A Semmitől az Egyig címmel nyílt egész életművét prezentáló kiállítás a Mai Manó Házban (benne a Katja Pratschkéval közös alkotásokkal). A Németországban élő és dolgozó művésszel Berlinről, a Sztálin-szoborról és a Szabadság térről beszélgettünk.

Magyar Narancs: Mikor hagytad el Magyarországot és miért?

Hámos Gusztáv: Az első nagyobb érvágás az volt, amikor ’75-ben Szentjóby Tamás, Pór György és Halász Péterék elmentek. El­üldözték őket. Tizenhét évesen mentem le a Marczibányi téri Művelődési Ház filmklubjába, ott ismerkedtem meg Pór Gyurival, rajta keresztül Hajas Tiborral, Vető Jánossal és másokkal is, például Haraszti Mikivel. Érdekes vákuum keletkezett azáltal, hogy ők nem voltak többé itt.

MN: Érdekes? Nem inkább félelmetes?

HG: Félelmetesek az ezt követő események voltak, a másfél éven át tartó rendőrségi zaklatás. Megfélemlítették a közvetlen környezetemet, a szüleimet is, meg azokat, akiktől munkát kaphattam volna.

MN: Miért zaklattak?

HG: Mert ott voltam Haraszti Miklós Darabbér című könyve miatt kitervelt koncepciós perén, ahol még a kirendelt védőügyvéd is azt szorgalmazta, hogy Harasztit elítéljék.

MN: A kiállítás fontos képe az egyik fotóperformance-odat ábrázolja, amikor fiatal fiúként „ráfeszültél” a Sztálin-szobor talapzatának domborművére.

HG: Nem volt már rajta Sztálin, őt már ledöntötték, amikor én egyéves voltam. A képet Sitku Vali készítette 1974-ben. A Felvonulási téren volt az a tribün, amelyről Kádár is integetett. De nekem nem is ez volt a fontos, hanem a mindenütt jelen levő munkásőrök, akiket a Felvonulás május 1-jén című sorozatomon örökítettem meg. Ezek a képek Magyarországon eddig még nem voltak kiállítva.

MN: Máshol igen?

HG: Hollandiában 1977-ben volt egy kiállítás, amelynek Kelet-európai konceptuális fényképezés volt a címe, többek közt Erdély Miklós és Maurer Dóra munkái is láthatók voltak, Beke László szervezésében. Beke jóvoltából készültek azok a kelet-berlini képeim is, amelyeket szintén kiállítottunk most, azokat 1978-ban fotóztam, amikor meghívtak az első privát galériába, Kelet-Berlinbe. Vettem egy csomag képeslapot, és minden egyes képeslap színhelyére elmentem, és mindet körbefényképeztem. Az ötlet alapvetően abból a képeslapból indult ki, amelyen a Brandenburgi kapu előtt olyan sokan állnak, hogy nem lehet látni, hogy mögötte ott a fal.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.