Interjú

„Hol áll a kamera?”

Hámos Gusztáv médiaművész

  • Bárdos Deák Ágnes
  • 2024. szeptember 4.

Képzőművészet

A Semmitől az Egyig címmel nyílt egész életművét prezentáló kiállítás a Mai Manó Házban (benne a Katja Pratschkéval közös alkotásokkal). A Németországban élő és dolgozó művésszel Berlinről, a Sztálin-szoborról és a Szabadság térről beszélgettünk.

Magyar Narancs: Mikor hagytad el Magyarországot és miért?

Hámos Gusztáv: Az első nagyobb érvágás az volt, amikor ’75-ben Szentjóby Tamás, Pór György és Halász Péterék elmentek. El­üldözték őket. Tizenhét évesen mentem le a Marczibányi téri Művelődési Ház filmklubjába, ott ismerkedtem meg Pór Gyurival, rajta keresztül Hajas Tiborral, Vető Jánossal és másokkal is, például Haraszti Mikivel. Érdekes vákuum keletkezett azáltal, hogy ők nem voltak többé itt.

MN: Érdekes? Nem inkább félelmetes?

HG: Félelmetesek az ezt követő események voltak, a másfél éven át tartó rendőrségi zaklatás. Megfélemlítették a közvetlen környezetemet, a szüleimet is, meg azokat, akiktől munkát kaphattam volna.

MN: Miért zaklattak?

HG: Mert ott voltam Haraszti Miklós Darabbér című könyve miatt kitervelt koncepciós perén, ahol még a kirendelt védőügyvéd is azt szorgalmazta, hogy Harasztit elítéljék.

MN: A kiállítás fontos képe az egyik fotóperformance-odat ábrázolja, amikor fiatal fiúként „ráfeszültél” a Sztálin-szobor talapzatának domborművére.

HG: Nem volt már rajta Sztálin, őt már ledöntötték, amikor én egyéves voltam. A képet Sitku Vali készítette 1974-ben. A Felvonulási téren volt az a tribün, amelyről Kádár is integetett. De nekem nem is ez volt a fontos, hanem a mindenütt jelen levő munkásőrök, akiket a Felvonulás május 1-jén című sorozatomon örökítettem meg. Ezek a képek Magyarországon eddig még nem voltak kiállítva.

MN: Máshol igen?

HG: Hollandiában 1977-ben volt egy kiállítás, amelynek Kelet-európai konceptuális fényképezés volt a címe, többek közt Erdély Miklós és Maurer Dóra munkái is láthatók voltak, Beke László szervezésében. Beke jóvoltából készültek azok a kelet-berlini képeim is, amelyeket szintén kiállítottunk most, azokat 1978-ban fotóztam, amikor meghívtak az első privát galériába, Kelet-Berlinbe. Vettem egy csomag képeslapot, és minden egyes képeslap színhelyére elmentem, és mindet körbefényképeztem. Az ötlet alapvetően abból a képeslapból indult ki, amelyen a Brandenburgi kapu előtt olyan sokan állnak, hogy nem lehet látni, hogy mögötte ott a fal.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.