Irodalmi Nobel-díj, 2010 - A politika sodrásában - Mario Vargas Llosa

  • Kovácsy Tibor
  • 2010. október 21.

Képzőművészet

Az irodalmi Nobel-díj odaítélése mindig kisebbfajta vitát ébreszt a díjazott érdemeiről, a bizottság elfogulatlanságáról és motívumairól. Ezúttal sem maradtak el a távolságtartó, sőt elégedetlen megjegyzések, azt viszont senki sem állíthatta, hogy Jorge Mario Pedro Vargas Llosa a kváziismeretlenség homályából bukkant volna elő.

Az irodalmi Nobel-díj odaítélése mindig kisebbfajta vitát ébreszt a díjazott érdemeiről, a bizottság elfogulatlanságáról és motívumairól. Ezúttal sem maradtak el a távolságtartó, sőt elégedetlen megjegyzések, azt viszont senki sem állíthatta, hogy Jorge Mario Pedro Vargas Llosa a kváziismeretlenség homályából bukkant volna elő. Latin-Amerika hatvanas-hetvenes évekbeli nagy irodalmi felfutásának az egyik pillére ő, kéttucatnyi (szinte kivétel nélkül magyarul is megjelent) regénye közül kettőt-hármat - nem ugyanazokat - minden kritikusa nagy műnek tart. Hosszú évek óta Nobel-díj-várományosnak számít még akkor is, ha az utóbbi két évtized munkái közül inkább csak a dominikai Trujillo-diktatúra környezetébe helyezett A kecske ünnepét övezte majdnem egyértelműen kedvező kritikai fogadtatás. Egyes bírálói viszont megrótták, mondván, hogy hiányzik a könyvből a kellőképpen határozott és elkötelezett erkölcsi és politikai állásfoglalás.

*

Pedig Vargas Llosa elkötelezett író, csak éppen nem egészen abban az értelemben, ahogyan ez a kifejezés világszerte használatos. Az elkötelezett művész ugyanis a megszokott nyugati szóhasználatban baloldali értékek mentén lázad a fennálló rendszerek visszásságai ellen, amilyenekbe Latin-Amerikában aztán tényleg lépten-nyomon bele lehet ütközni, és még inkább bele lehetett a hatvanas-hetvenes évek diktatúrái és csődtömegei, a rettenetes társadalmi különbségek, a bennszülött lakosság elnyomott, kiszolgáltatott helyzete közepette, amikor gerillamozgalmak és velük szemben szerveződő halálbrigádok grasszáltak nemcsak az őserdőben, de a városokban is. A friss Nobel-díjas ennél tágabb értelemben, inkább az igazság keresése mellett köteleződött el, és amikor ezen az úton haladva (nem a, hanem egy) másik politikai térfélre került át, ezt korábbi harcostársai nehezen emésztették meg.

Jó példa erre az Uchuraccayban lezajlott mészárlás ügye. 1983-ban nyolc oda látogató újságírót mészároltak le az Andok perui fennsíkján fekvő településen, és az államfő az eset felderítésére kirendelt bizottság vezetésére az akkor már bőven nemzetközi hírű író-újságírót kérte fel. A vizsgálat azt állapította meg - szemben a fővárosi baloldali értelmiség gyanújával -, hogy a gyilkosságokat nem rendőrök vagy szélsőjobbos fegveresek követték el, hanem helyi lakosok, mégpedig azért, mert a Fényes Ösvény maoista fegyveres mozgalom tagjainak nézték a riportereket, amely mozgalom korábban vérfürdőt rendezett a környéken. Vargas Llosa részben a helyi, bennszülött lakosság "másságával" magyarázta - bírálói szerint egyfajta paternalista, civilizatorikus attitűddel - a történteket, a perui demokrácia törékenységét hangsúlyozva a jobb- és baloldali diktatórikus törekvésekkel szemben. Emiatt egykori eszmetársai valósággal kiátkozták. Nem lehet kizárni, hogy ez is oka volt további "jobbra tolódásának", amely a thatcherizmus iránti elköteleződésében csúcsosodott ki. Az efféle politikai címkézés, szépíróról lévén szó, akár képtelen megállapításnak is tekinthető - nem így az ő esetében.

Vargas Llosa ugyanis - miután éveket töltött Madridban, majd Párizsban, ekkor már megosztotta az idejét a külföld és Peru között - a nyolcvanas években bekapcsolódott egy liberális párt, a Szabadság Mozgalom megalapításába, amelynek az államfőjelöltje lett. A perui gazdaság akkoriban a teljes összeomlásban fuldoklott, mérhetetlen inflációval és nyomorral, és egy ideig úgy tűnt, hogy az írónak komoly esélyei vannak a győzelemre az elnökválasztáson. Az első időkben hatalmas tömegek lelkesedtek a beszédein, ő azonban A hal a vízben (El pez en el agua) című, magyarul nem olvasható emlékirataiban elmondja, hogy kezdettől idegenül érezte magát a kampánycirkusz zajos, széles gesztusú közegében. Nem is beszélve arról, hogy minden populizmustól mentes nézetei még akkor sem hozhatták volna meg számára a végső sikert, ha nem a mindaddig teljesen ismeretlen, viszont a nagy szavakat ügyesen kevés konkrétummal ötvöző Alberto Fujimori az ellenfele, aki az első fordulóban kisebb mértékben, a második fordulóban viszont nagyon legyőzte az írót, hogy aztán hivatalba kerülve ugyanazt a gazdasági sokkterápiát alkalmazza, amit Vargas Llosa javasolt. Valóban, szinte mulatságos elképzelni a jelenetet, amikor - miként viszszaemlékezésében írja - a szakszervezeti szövetség vezetői előtt a munkahelyek biztonságának gazdasági szempontból káros voltáról, Svájc és Szingapúr követendő példájáról győzködte a hallgatóságát abban a reményben, hogy érvei meghallgatásra találhatnak.

Mario Vargas Llosa is baloldali lázadóként kezdte: miután apja nyomására lehúzott jó néhány szemesztert egy katonai akadémián, egyetemi évei során volt alkalma megismerkedni a marxizmus helyi olvasataival, és lelkesedni Fidel Castróért meg a kubai forradalomért. Aztán ez a forradalmi hevület alábbhagyott - előbb Kubában, ahol a forradalom hamar hozzálátott, hogy felfalja gyermekeit, az elsők között Heberto Padilla költőt, aztán magában Vargas Llosában, aki csatlakozott az emiatti nemzetközi tiltakozáshoz, és végképp szakított amúgy is megrendülőben lévő baloldali forradalmi - de nem elvakult - eszmevilágával. Sokan opportunistának látják emiatt, holott politikusként inkább gondolkodva, mérlegelve, Peru számára reális politikai megoldásokat keresve váltott tábort - ha egyáltalán, hiszen azóta is kiáll a szabadság ügye mellett, nemrégiben például Venezuelában. Nem friss, de jellemző példa az a húsz évvel ezelőtti mexikói tanácskozás, ahol a vendéglátó országot a legtökéletesebb (mert leplezett) diktatúrának nevezte a csak tíz évvel később leváltott állampárt fél évszázados regnálása miatt. Akik tehát politikai kaméleonnak látják, mint egy mostani nyugati méltatója, mintha az ökörkövetkezetesség pártján állnának, és nem ismernék föl, hogy nem a társadalmi problémák felé forduló érdeklődése váltott irányt, hanem azok a keretek, körülmények, amelyek között kifejezésre juttatja jobbító elkötelezettségét.

Íróként pedig maradt, aki volt. Korai - és sok kritikusa szerint a legjobb - regényei, mint A város és a kutyák vagy A Zöld Palota egyértelműen és erőteljesen megmutatták, hogy ugyanúgy utálja hazája katonai miliőjét, mint a társadalom sötét zűrzavarát, amelyben kiszolgáltatottság és hatalmaskodás, erőszak és sunyi számítás uralkodik a változás minden reménye nélkül, egyfajta örök sötétségbe dermedve. És igaz, hogy munkáinak súlypontja némileg eltolódott az irodalmi esszék, erotikus témák, nem kifejezetten és közvetlenül politikus tartalmak felé, immár a létező összes lehetséges díjat besöpört elegáns írófejedelemként változatlanul egy igazi, elkötelezett szabadelvű demokratát tisztelhetünk benne.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Levél egy távoli galaxisból

Mészáros Lőrinc olyan, mint a milói Vénusz. De már nem sokáig. Ő sem valódi, s róla is hiányzik ez-az (nem, a ruha pont nem). De semmi vész, a hiány pótlása folyamatban van, valahogy úgy kell elképzelni, mint a diósgyőri vár felújítását, felépítik vasbetonból, amit lecsupáltak a századok. Mészáros Lőrincnek a története hiányos, az nem lett rendesen kitalálva.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.

Szarvashiba

Négy fogorvosi rendelő kialakítására írt ki pályázatot Szarvas önkormányzata 300 millió forint értékben. Az öt jelentkezőből kettőnél meghökkentő azonosságokat észleltek a bírálók. És egyeztek a lakcímek is.