Kiállítás

Kilátások a zsákutcából

Nemes Csaba: This is not a war

  • Kürti Emese
  • 2013. május 25.

Képzőművészet

Meglehet, provokatívan hangzik, de Nemes Csaba legújabb kiállítása a társadalomkritikus művészet zsákutcájáról szól. Ami természetesen nem azt jelenti, hogy ez a zsákutca Nemes Csaba egyéni művészi kudarca lenne, sőt, még csak az sem biztos, hogy kizárólag művészeti problematikáról van szó.

Az azonban elég plasztikusan látszik, hogy eljött az idő, amikor a művészet és a társadalmi felelősség kérdésének viszonyát érdemes újragondolni, mert a képzőművészet vizuális eszközei - a múzeumok, galériák korlátozott szociokulturális kontextusában - önmagukban nem elégségesek, viszont maguk ellen fordíthatók. Azok számára, akik komolyan gondolkodtak a művészet társadalmi relevanciájáról, az ezzel kapcsolatos konklúziók meglehetősen fájdalmasak lehetnek, éppen ezért hangsúlyoznám, hogy nem a felelősségérzet szükségességében látok változást. De mintha az általános társadalmi tehetetlenség párosulna a művészetnek azzal a realizálhatatlan céljával, hogy olyan funkciókat töltsön be, amelyekre - történelmi körülmények között - inkább társadalmi mozgalmak képesek.

Nemes Csaba az egyik legderekabb kortárs magyar művész, aki a rendszerváltás óta következetesen éber, ami elsősorban morális éberséget jelent. A kilencvenes évek elején azt figyelte, hogyan tör be a piacgazdaság a késő Kádár-korszak szegényes vizuális kultúrájába, néhány éve pedig az foglalkoztatja, milyen élő maradványai vannak az államkapitalizmusnak a neoliberális társadalomban. Ehhez a festői programhoz családi archívumot választott keretként, és a magyar vidék egyik jellegzetes szociografikus figurájának, a tanár-iskolaigazgatónak (aki történetesen a saját apja volt) a személyes látásmódjából született fényképeket használta fel hozzájuk. Ezekből a hatvanas-hetvenes években készült felvételekből jött létre az Apja neve: Nemes Csaba sorozat. A tavalyi kiállítás szerves folytatásaként a Knoll galéria középső terében ugyanebből a tematikából láthatók új művek, a korábbiakhoz képest grafikusabb karakterrel. A hangsúlyos elbeszélői jelleg - amely a kiállítás egészére vonatkoztatható - nem linearitást jelent, hanem sokkal inkább a filmes gondolkodás asszociatív, montázsokból építkező ötletszerűségét. Az idősíkok egy képen belül is váltakoznak, annak megfelelően, hogy az archív felvételek Kádár-kori motívumai hogyan váltakoznak a saját, beépített felvételek átfestett variánsaival, illetve a mű integráns részét jelentő feliratokkal.

A feliratok, illetve a kísérőszövegek szerepe a két másik sorozat esetében még hangsúlyosabbá válik. Az Utópia romkocsma darabjai az utóbbi időkben aktivizálódó diákcsoportok jellegzetes belvárosi helyszíneihez kötődnek mozgalmi értelemben - ahogy a miniszterelnök is gondosan megfigyelte. A táblákkal ülve demonstráló fiatalok skiccéről a még ki sem hűlt Sirályban rendezett akció rémlik föl. Nemes egyszerre törekszik kommentátori és dokumentatív szerepre, amennyiben érzékelteti, hogy valami nagyon bugyborog az ifjúsági szubkultúrákban, de épp a feliratokkal bizonytalanít el a tekintetben, hogy ő maga mennyire hisz ezeknek az akcióknak a sikerességében. Azt is nehéz eldönteni, hogy a szövegek kétértelműsége mögött mennyi felszínességet, illetve mennyi játékosságot sejt a művész: a "Ne dolgozz ingyen" felirat például a hatvannyolcas instrukció erősen kiábrándult vagy inkább kiábrándító jelenkori verziójának tűnik - hacsak nem tudatos a játék. De még ezekből a helyzetrajzokból is egészen világosan érzékelhető az a bizonytalanság, amely a koherens társadalmi gondolat hiányában visszahat a demokratikus jogukkal élő fiatalokra.

Nemes harmadik sorozata mintha a szomorú történetű ócsai lakópark tragikomikus adaptációja lenne a kortárs művészet saját közegében. Képzeljük el, hogy a kultúrpolitika azzal ébred egy reggel, hogy addig független művészeket és elméleti embereket telepít ki egy ikerházakból álló telepre. A helyzethez való alkalmazkodás vagy annak a képtelensége naplószerű szövegekben jelenik meg, párhuzamosan a hivatalos verzió (Kádár-kori tónusa alapján ismerős) agitatív igyekezetével, hogy meggyőzzön a vállalkozás társadalmi hasznáról. A panelekből álló szöveg komikusan egyszerűvé teszi az áthallást, nem pusztán a jelenkori politika érveléstechnikájával, hanem bármely központi vezérlésű rendszer beszédmódjával szemben. A művészet saját mechanizmusaiba erőszakosan beavatkozó kultúrpolitika szisztematikus rombolástechnikáit felidéző sorozat a cselekvés lelkiismereti szükségszerűségét kiválóan példázza. És ez a legtöbb, amire a társadalomkritikus művészet képes.

Knoll Galéria Budapest, Bp. VI., Liszt Ferenc tér 10., nyitva június 1-jéig

Figyelmébe ajánljuk

Női dzseki trendek, amelyeket érdemes figyelni idén ősszel és télen

  • Támogatott tartalom

Az őszi-téli szezon mindig a kabátok és dzsekik időszaka: ezek a darabok nemcsak a melegedről gondoskodnak, hanem meghatározzák az egész öltözéked stílusát is. Idén a klasszikus megoldások mellett számos új irányzat is teret nyer, amelyek egyszerre praktikusak és divatosak. Nézzük, milyen trendek hódítanak a női dzsekik világában a következő hónapokban!

Se csoda, se ítéletnap nem várható az Otthon Starttól

Sok a nyitott kérdés a 3 százalékos lakáshitelek lehetséges hatásairól: az első lakásra sorban állók közül sokan inkább csalódhatnak majd, és az évi több tízezer új lakás sem tűnik megalapozott várakozásnak – viszont a program a költségvetésnek is talán csak szélsőséges esetben okoz fenntarthatatlan terhet.

„Elérve a tehéncsorda által hagyott sárnyomokat balra fordulunk” – ilyen egy hétvégi túra Székelyudvarhely környékén

Két napot teljesítettünk a Via Transilvanica székelyföldi szakaszából, Farkaslakáról Székelyudvarhelyre, onnan pedig Homoródszentmártonig gyalogoltunk. Felmásztunk Jézus fejébe, pásztorkutyákkal barátkoztunk, és még egy szüreti felvonulásba is belecsöppentünk. A közel 50 kilométeres út során más túrázókkal alig, medvékkel viszont szerencsére egyáltalán nem találkoztunk.

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).