Merthogy hiába az immár bizonyítottan halhatatlan művek műfajilag vegyes válogatottja, mi, úgy tetszik, örökkön a Találkozás egy fiatalemberrel önbírálata meg a Cirkusz allegóriája felől tekintünk Karinthy teljesítményére, egykönnyen csonkának vagy épp hajszában fogantnak ítélve életművét. Pedig hát irodalomtörténetünk jó néhány, nyilvánvalóan szolidabb összteljesítményű alakjával kapcsolatban eszünkbe sem jutna hasonló mérleget felállítani; az élet és az alkotómunka ziláltságát, hírlapírói tempóját és kávéházi űzöttségét sem emeljük minden más esetben kitüntetett szemponttá; s voltaképpen még az sem állítható bizonyosan, hogy a Karinthy által örökkön tervezett, de soha el nem készült Nagy Enciklopédia többet adna, mint a megszületett művek tetszőleges csoportja.
Mindezek előrebocsátásával a Kovács Ida által jegyzett kiállítás gusztusos tálalásban, a kötelező etapokban is ötletesen göngyölíti elénk Karinthy életét és életművét. Osztályterem a Magyar Királyság térképével és a gyermekkori naplók máris meghökkentő humorával, obligát kávéházi részleg, ahol a felcsörrenő telefonba ügyesen bejátszható Karinthy hangfelvétele ("Halló, itt Karinthy Frigyes költő a huszadik századból..."), s a kiállítás meg az életút utolsó szakaszában persze az agydaganat-agyműtét irtóztató és remekművet kiváltó epizódjával, koponyaröntgenképekkel, műtéti eszközökkel és az agydaganat korai említésének citálásával. Valamint előre kikövetkeztethető, de valóban elhagyhatatlan kitérőkkel a Nyugat, a természettudományos érdeklődés és a Karinthy alakját őrző pár kurta képsor levetítését környező mozitematika felé: ahol nemcsak a Barátságos arcot kérek 1935-ös plakátja kerül elénk, de az 1913-as Karinthy-kinemaszkeccs, a Robinson Krausz hirdetménye is, a címszerepben a kuplé műfajának egyik nagy magyarítójával, Baumann Károllyal.
A kiállítás természetesen a magánéletnek is teret szentel, de örvendetes negatívumként: nem forszírozza a "Karinthy-dinasztia" konstrukcióját, s a második házasság teátrális viharait sem hangsúlyozza túl. Igaz, itt, a mángorló köré rendezett szerelmi-házassági kiállításrészletben véltük felfedezni az egyetlen tárgyi tévedést: Karinthy ugyanis leendő első feleségét (Judik Etel - Boga) nem Bécsbe, hanem Berlinbe szöktette el.
Karinthy, ha filmfelvételen nem is, de más formában egészen pompás dolgokat kínált az utókor kiállításrendezői és -látogatói számára. Karinthy-fotók strandon pózoltában és bűvésztrükkök teljesítése közepette, hangfelvétel a Méné, tekel egészét hatásosan elszavaló, illetve a Kacsóh-slágert (Rákóczi megtérése) kedélyes-tévetegen intonáló íróval, s persze cikkek és interjúk tömkelege a lapozgatható képernyőn. Az utóbbiak között az a Somlyó Zoltánnak adott 1927-es Színházi Élet-beli interjú, amely egyebek közt ezt az önvallomást olvastatja velünk: "Soha, egy pillanatra, életem legszörnyűbb fájdalmaiban és legvidámabb percében sem felejtettem el a csillagos eget fejem fölött. Nappal is tudtam a csillagokról, hogy vannak, és nem emlékszem rá, hogy valaha is gyerekkoromban gyertyácskákkal vagy angyalszárnyak porzójával tévesztettem volna össze a velem született tudatot, hogy amikor az égre nézek, az egyetlen ablakon át nézek ki, ami az élet börtönéből nyílik." Még a színházi bulvárlap hasábjain megszólaltában is a metafizikára tekintve, de váltig a személyesség hangsúlyozásával, akárcsak a kiállításnak címét kikölcsönző versében: "Így találtam ezt a világot mikor idehozták s most ha úgy érzed / Hogy úgy hagyom itt ahogy találtam semmi se változott ám te ítélj."
Petőfi Irodalmi Múzeum, nyitva december 31-ig
