Képzőművészet

Húsz év után először szerepelnek magyar művészek a világ egyik legrangosabb művészeti eseményén, a kasseli Documentán. Csákány monumentális installációja, a Ghost Keeping igazi szenzációnak számít: a fából készült varroda és az öltönyös szellempróbababák együttese a főpályaudvar egyik kiállítóterében látható.

Nagyszabású kudarc

Némi megszorítással állítható, hogy a magyar képzőművészeti szcéna fiatal és középgenerációs művészei az 1990-es évek közepén/végén három, ha nem is markánsan, de azért eltérő fő áramlatba vagy stílusba tagolódtak: a posztkonceptualizmusba, a fogyasztói társadalom mediatizált képein vagy saját fotókon alapuló figurális festészetbe és az intermediális művészetbe.

A tavaly a párizsi Jeu de Paume-ban bemutatott, majd a LuMú tereihez és a magyar befogadókhoz igazított monumentális kiállítás megtekintése igazi szellemi erőpróba, olyan intellektuális kaland, amelybe egyszerűbb több alkalommal is belefogni.

Jonas Mekast sokan várták vissza Budapestre azután, hogy 1993-ban itt járt, és a hagyományos narrativitás ellenében készült filmjeit vetítették a Toldi moziban. A 2B galériában nyílt kiállításának megnyitójára végül nem tudott eljönni, de a 365 napos projekt néven futó installáció a személyes és a nyilvános kombinációjának derűs közvetlenségével a maximális jelenlét benyomását tudja kelteni.

Viktor Silov altábornagy, a megszálló szovjet csapatok (a déli hadseregcsoport) parancsnoka, távozásuk levezénylője 1991. június 19-én lépte át a határt Záhonynál, jelképesen is visszafordíthatatlan folyamattá alakítva ezzel a magyarországi rendszerváltást. A főváros az örömteli eseményt zenés rendezvénysorozattal ünnepelte meg, melynek díszvendége az underground hatalmas tehetségű óriása és örökös császára, Frank Zappa volt.

A lengyel képzőművészet külföldön is jegyzett nagyságai mellett - mint a Lego-kockákból auschwitzi haláltáborszettet összeállító Zbiegniew Libera, vagy a csak férfiközönség számára nyitott szexbárokba műpénisszel belopakodó, majd ezt dokumentáló Katarzyna Kozyra - mára Wójcik is vezető művésznek számít.

1989-ben halt meg, három évvel azután, hogy AIDS-betegségét diagnosztizálták. Hírnevét jelentős részben az ezután, 89-90-ben rendezett retrospektív utazó kiállítása körül kialakult botránynak köszönheti. A vita tárgya ez volt: lehet-e közpénzből közízlést sértő művészetet támogatni.

A holland fotós képei leginkább arra keresik a választ, hogyan képes az ember egy átlagostól eltérő közeghez alkalmazkodni. A helyszín olyan alpesi zsákfalu, amely az év jelentős hányadában sötétbe borul.