Képzőművészet

Senki nem mondhatja, hogy nem vertem nagyban a készülőt, papírom is van róla, s most mégsem tudom pontosan, hogy végül örültem-e vagy sem, hát ez sem újság, kacskaringós pályám során volt is, aki rákérdezett, ám válasz helyett ezúttal aligha elég rágyújtanom. Annyi biztos, hogy elmentem.

Tönkre, ha mindent, mire vágyunk, megveszünk, de ezt a múltkor már körberágtuk. Alant programajánló-futam következik, mit csináljunk a könyvhéten akkor, amikor éppen nem keveredünk üzleti ügyekbe, nem alapítunk kulturális kajferátust, noha a Vörösmarty tér az ilyesmire felette alkalmas közterület. A recept, mint múltkor: kövessék a keretest, magamat én sem tudom sokszor.

Lassacskán maga a Narancs is ásatásra szorul, de ezen most emelkedjünk felül, hiszen a Jethro Tull már harminc éve..., s most 27-én a Körcsarnokban.

Egy hónap múlva nyílik Velencében a 48. Nemzetközi Képzőművészeti Biennálé, ahol a bevezetett művésznek számító Bukta Imre mellett a fiatal nemzedékhez tartozó Benczúr Emese, Csörgő Attila, Imre Mariann és Erdélyi Gábor képviseli Magyarországot. Arról, hogy miért rájuk esett a választás, Sturcz János művészettörténész beszél, aki egy tavalyi írásával vitára ingerelte a fél művésztársadalmat, s talán épp az akkor megfogalmazottaknak köszönheti kurátori kinevezését.

Éppen egy esztendeje, hogy Budapesten járt a Gipsy Kings, és nem okozott csalódást: miközben jeleskedett a marketingben, a flamenco és a rumba alapvető törvényeitől könnyedén függetlenítette magát. Rászolgáltunk hát, hogy ideérjen a Radio Tarifa -- még ha e pillanatban kevésbé húz is a neve.

Most már biztos: július 16-tól Bécsújhelyen pótolhatók woodstocki hiányosságaink. Aztán egy hét múlva az USA-ban repetázhatunk - mondhatni házhoz van szállítva a harmincéves évforduló.

Tessék megjegyezni: január huszonhárom, PeCsa - Suns of Arqa-koncert a Salon Orientalban. A Michael Wadada vezette társulat a hetvenes évek második felében alkotta meg annak az etnozenei nyelvnek a szókincsét, melyet bár a keleti és nyugati zenei hagyományok felületes szinkronizálása révén számos közhellyel terhelt a new age, egyre kifinomultabban használ az angol Outcaste és Nation Records köré tömörülő ázsiai színtér. Első magyarországi fellépésük jelentékeny hazai vonatkozással bír: legújabb albumukat Hortobágyi Lászlóval közösen készítették.

Jó nyolc éve már, hogy egy köztéri Narancs-tüntetés zárásához kellett nekünk egy tisztességes zenekar. Akkoriban nem nagyon kaseroltuk a világzenét, mégis a Makámot hívtuk, mit is hívtunk volna, ha már a "nóvum és másság" volt a szlogenünk. Hát ez ugrott most be, ahogy az "új" albumra néztem, épp abban a felállásban készült ugyanis. Más kérdés, hogy - mint kiderült - nem is olyan új.

Az elmúlt években több zsidó vonatkozású lemez is kijött, de igazán kóser magyar klezmer csak most először. A jiddis muzsikának ehhez Bob Cohenre volt szüksége, Bobnak meg arra, hogy egy évtizeddel ezelőtt New Yorkból Budapestre telepedjen. Ez a cikk sem jöhetett volna létre Bob Cohen nélkül - bátran állítható.

Közszemlére kitett újságírói beadvány az Autonómia Alapítvány 50 éves az Emberi Jogok Nyilatkozata - Magyarországi helyzetkép 1998 címmel meghirdetett pályázatának Tolerancia Díja elnyerése céljából

A HungaroCarrot fesztivált az elmúlt évek után immár babonából sem szabad ugyanott megrendezni. Ez a veszély idén sem fenyeget: helyszínként az új budapesti kulturális fellegvár, a Trafó fog szolgálni.

"Cleveland zavaró lehet azoknak, akik nem ipari településen élnek. De számunkra az égnek zöld és narancs a színe, csodálatos naplemente tündököl a gyárak felett, és erő érződik a levegőben. Számunkra Cleveland nem az Átokföldje, hanem az a hely, ami tele van aktivitással, ahol különleges képek, hangok, színek érződnek. Ezért részesítem előnyben New Yorkkal vagy Londonnal szemben, mert olyan szépen összevágható a természetes világgal." - A legfőbb Übü, David Thomas nyilatkozott így valamikor arról az ohiói városról, amelyben New York és Detroit után gyökeret eresztett az underground. "Tonnányi energia, de semmi mozgás. Körülbelül száz ember, aki ismerte egymást, közülük nyolc játszott valamilyen zenekarban. Csupán mi voltunk a közönsége annak, amit csináltunk."

A tűzijáték még Budapesten érte, ott pléjbekkelt a rakparton a Danubius, úgymond, őrületes buliján, a többi, úgymond, sztár között, aztán irány a jó öreg Sopot, minden szocialista táncdalfesztiválok legpajzánabb nevűje, ami ugyanúgy túlélte a rendszerváltozást, mint ő azt, hogy tíz éve, tizennyolc éves korában eladott négymillió lemezt, azóta meg összesen egymilliót.

Kevés látszik belőle, de van egy nagy freskó Szegeden, Aba-Novák Vilmos festette 1937-ben, a "népi demokrácia" levakoltatta a ´40-es években, a művész örökösei pedig szeretnék restauráltatni - már csak azoknak a nyamvadt millió forintoknak kéne végre előgurulniuk.