A képzőművész pályája kezdetén, a kilencvenes években szinte csak fotográfiával foglalkozott. A fényképek nem tűntek el nyomtalanul; festményeihez most is használ saját vagy kisajátított fotókat.
A Knoll Galériában kiállított 21 fénykép is a kilencvenes évekre datálódik, forrása pedig az ötvenes évek. Ahogy írja: „1996-ban egy rezidenciaprogramon vettem részt Hollandiában, ahol találkoztam egy holland barátommal, akinek volt egy nagyon szép kis archívuma sok-sok régi fotóalbumból. Itt találtam rá egy az ötvenes és hatvanas évekből származó, a helyi létet tükröző anyagra, emellett pedig egy ugyanebből az időszakból származó magyar fotókönyvre is. Igazi felfedezés volt, hogy mennyire hasonlóak a két különböző országban készült képek, sőt néha szinte ugyanolyanok, mind a kompozíciót, mind a témát, mind a szemléletmódot tekintve. Bár a fotók ideológiai háttere épp ellentétes volt, a kor vizuális trendjei meghatározóbbak voltak, mint a hidegháború időszakának gondolkodásmódja. A hasonló fotókból párokat alakítottam ki, egymás mellé helyezve őket, s az eredményt saját felvételeimmel dokumentálva. Ezzel a módszerrel készült a sorozat.”
Az tudható (mert látszik a fotókon), hogy a magyar album az 1957-ben kiadott Művészfotók című könyv volt – amellett Nemes pontosan hét holland fotókönyvből merített. Tény, hogy első pillantásra nehéz eldönteni, hol is készültek a képek (jó, egyszer feltűnik a Parlament, egy másikon pedig a távolban egy szélmalom látszik). A magyar munkáknál az sem teljesen evidens, hogy mikor is készültek – Szöllősy Kálmánnak például ismert egy szinte teljesen azonos, uszályokról készült fényképe a harmincas évekből (igaz, hogy ott a háttérben a Lánchíd körvonalai bontakoznak ki). A Művészfotókszerkesztőbizottsága (például Vadas Ernő) vagy a fotósok közül Escher Károly és Szöllősy főként a két világháború közötti években alkotta meg életművét. Volt, aki a Balogh Rudolf által követett „magyaros stílust” képviselte, és számosan tartoztak a harmincas évek szociofotó-mozgalmához is. Ehhez képest éppen a holland album tűnik ezen formanyelv szellemi örökösének; emellett feltűnő, hogy az ottani fotósok mennyire preferálták az ellenfényben készült, erősen sziluettes beállításokat. A magyar fotóalbum ezzel szemben túl harmonikus, túl „festményszerű” – mintha sosem készültek volna az ötvenes években agitprop képek, és a túl sok retusálás egyszerűen kilúgozta volna a valóságot (ó, azok a kis gomolygó bárányfelhőfürtök!).
Párhuzamos téma és kompozíció igen sok akad. Ilyen a többi közt a múlt és a jelen ütközése (gyárépület előtt bandukoló ökrös/lovas szekér, aratás), a gyermekek számára fenntartott intézmények (iskola/óvoda), a művészi felsőoktatás (festőiskola), az építés megannyi fázisa (állványozás, öntőcsarnok, turbinaszerelés/hajócsavar), a hétköznapi munka (textilgyár/konyha), a hajózás (uszály/matróz) vagy a szórakozás (piknik/dalárda). Ennek nem annyira a hidegháború az oka (s azt sem hiszem, hogy a magyar, illetve holland fotósok „mesterei” ugyanabból a körből kerültek ki), inkább a hasonló helyzet. A második világháború után Hollandia ugyanúgy romokban hevert, az árukat (még a fapapucsot is) jegyre adták, újra kellett építeni a teljes infrastruktúrát, ráadásul 1946 és 1958 között munkáspárti vezetése volt az országnak. Ha a némileg hasonló helyzethez még hozzácsapjuk a korszellemet, akkor talán nem meglepő, ha hasonlóságot találunk a témaválasztásban is. (A kompozíciós sémákra nincs megoldásom.)
Nemes témafelvetése persze érdekes, de sokkal fontosabb, hogy miért/miként válik ez művészetté. Az alkotó a „kettős-tablókat” nem lineárisan, hanem kisebb csoportokba rendezte el – éppúgy, ahogy a fotókon sem pontosan egymás mellett vannak a képpárok. Nem is képpárok ezek, hanem a könyvtárgyakat is láttató, elsőre esetlegesnek tűnő kompozíciók, amelyeknek ugyanúgy része a képből kimetszett elem, a belógó másik oldal vagy a feltűnő (már-már retusálásért kiáltó) előhívási hiba (folt). Pont az apró tökéletlenségek hívják fel a figyelmet a képek témáját is felülíró/megzavaró, de pontos kompozíciókra, azaz Nemes fényképeire – amelyek ugyan nem fő művek, nem is „politizálnak”, de sok kérdést vetnek fel, és kétségkívül nagyon érdekesek.
Knoll Galéria, Bp. VI., Liszt Ferenc tér 10. nyitva: november 10-ig
