Kiállítás

Minden politika

Romaizmus

  • Kürti Emese
  • 2013.03.28 15:02

Képzőművészet

Jelen politikai környezetben, amikor a szegénység kriminalizálása homofóbiával, idegengyűlölettel, a kisebbségek megvetésével találkozik össze, és amikor a politika ellenzéki művelői is abban a tévhitben ringatják magukat, hogy tevékenységük karakteresen depolitizált, ebben a környezetben tehát minden, kisebbségi kultúrát érintő gesztus politikai jellegű.

Az is politikai gesztus, ha a miniszter, aki szereti a szépet, roma festő művét akasztja ki az irodája falára annak az intézménynek a gyűjteményéből (Magyarországi Roma Parlament), amelyet fideszes párttársa, Kocsis Máté polgármestersége alatt szüntetnek meg a Tavaszmező utcában. De az is politikai gesztus, ha egy fiatal kurátor, a magyarországi kulturális színtéren példátlan módon, diskurzusokat és szokásos intézményi struktúrákat radikálisan újragondolva, roma galéria nyitásába vág bele.

Junghaus Tímea, a velencei biennálék történetében első Roma Pavilon kurátora, a nemzetközi és magyarországi roma értelmiség egyéb tagjaihoz hasonlóan azt ismerte föl, hogy az önrendelkezés joga a kisebbségek számára kulturális területen is az egyetlen járható út. A XX. század több mint fele telt el azzal, hogy a romák kultúrájáról, identitásáról folytatott diskurzusokat kizárólag nem romák folytatták, és a saját kanonizált narratívájuk margóján tartották a tőlük idegen művészetet. Ez a séma természetesen nem korlátozódott kizárólag a roma befogadástörténetre, hasonlóan jártak el a nyugati modernista kanonizációs intézmények a volt gyarmati országok kultúrájával, például a MoMA az afrikai művészettel. Az ebből a recepcióból való kiszakadást alapvetően a diskurzusbeli autonómia tudatosításának az igénye, illetve a posztkolonialista elméletek adaptálhatóságának felszabadító hatása vitte végbe. Junghaus Tímea galériájának első kiállítása, a Romaizmus ennek a formálódó, öntudatos saját narratívának a programkiállítása, mely egyszerre törekszik autonómiára, önreflexióra és konstruktív párbeszédre.


Fotó: Sarah Ann Martin

 

Már az is jelzésértékű, hogy a 45 négyzetméteres nonprofit kisgaléria (stílszerűen Gallery 8 - Roma Kortárs Művészeti Tér) nem a város valamely puccosabb galériás környékén, hanem a VIII. kerületi Mátyás tér egyik zöldre festett házának utcafrontján nyílt meg. Ettől persze menőbb, mint bármelyik. A kiállítás alcíme pedig - A roma kultúrtörténet konstruálása - egyidejűleg ígéri a diskurzus változásának történeti összefoglalóját, és a diskurzus tevőleges alakításának jelenbeli ambícióját. A megfogalmazás arra is vigyáz, hogy a folyamatot jelző "konstruálást", és nem a lezártságra utaló "megkonstruálása" kifejezést tartalmazza. A kurátor saját eddigi munkájának szakmai elismerését fektette bele a galériába: 2008-ban elnyert Kairos-díját, valamint 2012-ben, a macedón művészettörténész, Suzana Milevska jóvoltából megkapott Igor Zabel "Kultúra és elmélet" díját. Egy közösség érdekében végzett konzekvens kurátori munka értékét különösen emeli, ha ellenszélben végzik.

A kurátor egymás mellé helyezte a többség teóriájának romaképét azzal, amit művészeti médiumokon keresztül a romák saját magukról megalkottak. Ebből a konstrukcióból egy evolúciós folyamat rajzolódik ki, melynek kezdetét az 1968 utáni időszak jelenti, amikor Balázs Jánost mint idős, magányosan alkotó remetét "fedezték föl" és mitizálták, egyszersmind sajátos módon a folklór, valamint a "naiv" művészet részévé tették a roma művészetet. A roma művészetből rendezett eddigi legnagyobb kiállítást sem valamely művészeti intézmény, hanem ennek a diskurzusnak megfelelően a Néprajzi Múzeum vállalta fel 2000-ben. Fokozatosan, nagyon apró lépésekben haladt tehát az a folyamat, amely a generációváltással, a roma közösségekből kitermelődő új értelmiség megjelenésével párhuzamosan a saját értékrendű autonóm kultúra képének és tudatának megkonstruálására irányult. A kiállítás ezeket a törekvéseket párhuzamosan mutatja be azzal az elméleti munkával, amelyet a hazai kánonokat író kurátorok, teoretikusok a roma művészet integrálásáért és önértékelésének megerősítéséért tettek.

Ami a műveket illeti, a válogatás szempontjai arra irányultak, hogy egyszerre legyenek jelen az idősebb generációnak azon ikonikus képviselői (Balázs János, Kalányos Gyöngyi, Oláh Jolán, Péli Tamás, Omara), akik a hagyományos táblaképfestészet művelésével - mint sokáig kizárólagosan hozzáférhető médiummal - megteremtették a jellemzően narratív, sajátos színvilágú és ikonográfiájú roma művészetet. Ez a festészet sok esetben a személyes és a közösségi identitás megkonstruálásának volt az eszköze, miközben az újabb generáció láthatólag nem pusztán mediális fordulatot hajt végre a fotó és a videó lehetőségeit kihasználva, hanem általánosabb, reflektáltabb, a romáknak a többségi társadalomhoz való viszonyát elbeszélő nyelv kialakítására törekszik. A többségi társadalom súlyos deficiteket halmozott fel a roma közösségekkel szemben, de ez a kísérlet azt jelenti, hogy vannak olyan járható utak, amelyek - bizonyos értelemben a lokális kontextusok fölébe helyezkedve - lehetőségeket dolgozhatnak ki a romák és nem romák közötti véleménycserék számára. A mi dolgunk pedig - minimum - a támogató szolidaritás.

Gallery 8, Bp. VIII., Mátyás tér 13., nyitva április 4-ig

Neked ajánljuk

Velünk élő féltudás

  • Hernádi Elvira

Jó néhány éve már, hogy a Publius Hungaricus a féltudású magyar elit bűneit ecsetelte. Azóta felnőtt egy új generáció, az ország szellemi és politikai vezetése legalább az európai oktatás tisztes középmezőnyébe tartozó intézményekben kupálódhatott. 

Mielőtt eltűnik végleg

Alighanem két dolog jut eszébe mindenkinek a Roberto Baggio nevet hallva: az 1994-es vb-döntőben kihagyott legendás tizenegyes, illetve az élethosszig (tehát ma is) viselt, nem kevésbé legendás copf. Vagy lokni, varkocs, lófarok, akármi is lett légyen az a maestro tarkóján.

Kisujjgyak

  • - köves -

Ha meg kell csinálni a nagy melót, letudni az utolsó bulit, kirámolni a széfet, ami után nincsen több széf, csak a boldog öregkor Kansasben, Soderbergh a mi emberünk.

„Összeáll egy nagy egésszé”

  • Láng Dávid

A 10 éve alakult Verőköltő zenekar frontembere univerzális művész: szinte minden hangszeren játszik, festő szakon diplomázott, és húszéves sem volt, amikor a Magvető kiadta a verseskötetét.

Becsapódás

Az ünnepi vacsoráját elköltő pár, Helen (Lovas Rozi) és Danny (Lengyel Tamás) lakásá­ba berobban a csurom véres Liam (Molnár Áron), akiről hamar kiderül, hogy a feleség testvére.

Az együttélés lehetőségei

A hagyományosan kétévente megrendezett Velencei Építészeti Biennálé is megcsúszott a pandémia miatt, de május 22. óta a Giardini della Biennale parkját és az Arsenalét, azaz az egykori velencei hadihajógyár területét ismét építészek, művészek és látogatók lakják be, egészen november 21-ig.

Szervezett szervezetlenség

  • Áfra János

A kis méretű, mégis zavarba ejtően tartalmas, nehezen áttekinthető tárlat egy nemzetközi kiállítássorozat része, amely a Zürichi Egyetemen 2017 és 2020 között megvalósult kelet-európai performance-kutatás eredményeit hivatott bemutatni.

„Nem hezitált”

Szerb Antal éppen 120 éve született, és 80 éve, 1941-ben jelent meg eredetileg háromkötetes munkája, A világirodalom története. A mű friss, minden eddiginél precízebb kiadásának sajtó alá rendezőjével annak népszerűségéről, hányattatott sorsáról, 21. századi aktualitásáról beszélgettünk.

A szamuráj reggelije

  • Pálos György

Fúziós korban élünk, azon sem lepődünk meg, ha egy kisvárosi étterem étlapján kevert fogásokat találunk. Az más kérdés, hogy a leves, amely se nem vietnami, se nem olasz, nem túl finom, mert nincs karaktere.

Merre vannak?  

  • Schein Gábor

Apró ember éles gombszemekkel. A fején zabolázhatatlan göndör haj. Befogad, figyel, kérdez. Hatalmas vágy él benne, hogy a világban rend legyen, de a világban nincsen rend. Hogy érthető legyen és átlátható. De a világ ellenáll a megértési kísérleteknek, kitüremkedik a réseken, széttöri a kereteket. A világ sokszor homályos, sötét, és soha nem átlátható. Hát akkor legyen a vers az! Legalább a vers.