„Rutinos tiltakozó vagyok” – Interjú Böszörményi Istvánnal

Fellebbezett a vitatható színvonalú és vitatható módon felállított Weöres Sándor-szobrot liszttel leöntő Böszörményi István szobrászművész, akit első fokon garázdaságért ítéltek el. Böszörményi szerint tragikus a magyarországi köztéri szobrászat színvonala.

magyarnarancs.hu: Kicsit úgy tűnik, mintha a bíró salamoni döntést próbált volna hozni az ítélettel: bűnösnek mondta ki garázdaságban, de a lehető legenyhébb büntetéssel, a figyelmeztetéssel engedte útjára. Hogy érte mindez a tárgyalóteremben?

Böszörményi István: Váratlanul semmiképpen, egyfajta bepróbálkozás volt. Amikor az emberben tudatosul, hogy ez az ügy közfigyelemre tart igényt, nem szabad kitáncolni belőle. A fő kérdés az, hogy amit csináltam, az garázdaság-e vagy sem. Innentől kezdve jöhetnek akár korbáccsal is, nem számít.

Juhász Gábor ügyvéd: Ez egy klasszikus korrumpáló döntés, amikor el is ítélünk valakit, de a lehető legenyhébb ítéletet hozzuk, felvillantva, hogy jóval rosszabbul is járhatott volna. Nyilván az elzárás itt szóba sem jöhetett volna. Akár el is lehetne fogadni az ítéletet, hiszen az semmivel sem jár, de itt elvi kérdésről van szó: meddig terjed a szólásszabadság?

Fotó: Csortos Szabolcs

magyarnarancs.hu: A szobor ügye sokakat megmozgatott, hiszen több ezer ember előtt mondott nagy sikerű beszédet november 17-én a közfelháborodás napja pécsi tüntetésén. Most is 40-50 ember gyűlt össze a bíróság előtt, és kísérték be a tárgyalásra. Gondolta volna, hogy ennek az egyszeri akciónak ekkora hatása lesz?

BI: Nem. Rutinos tiltakozó vagyok, de ezek eddig a falra hányt borsó hatásfokával bírtak. Azt éreztem, hogy ebben az esetben a szokásos megoldások nem válnak be, hiszen például amikor a villányi szoborpark bezárása elleni tiltakozásul több mint 200 képet és bejegyzést raktam ki a Facebookra, senkit sem érdekelt. Az alapötletet a megszállási emlékmű elleni tiltakozás adta, még tavasszal csináltam egy olyan hoaxot, amelyen az átadás eredetileg tervezett időpontján, március 19-én, egy repülőről rózsaszín porfestéket szórtak a szoborra és az azt avatókra. Porfestékem nekem nincs, ráadásul az megmarad, így jött az ötlet, hogy lisztet használjak, ami nem okoz kárt, viszont baromi látványos.

magyarnarancs.hu: A pécsi Weröes Sándor-szobor felállításának körülményei nem egyediek, jóval inkább átlagosnak mondhatók. Hogyan kellene ön szerint működnie a köztéri szobrok megrendelésének, megtervezésének és felállításának Magyarországon?

BI: A szervezeti hátteret mások sokkal jobban el tudják nálam mondani, de szobrászként számomra elkeserítően kétségbeejtő az a mód és színvonal, ahogy a közterületekre kerülnek a művek. Jellemző, hogy a megszállási emlékművet két olyan szobrász, Melocco Miklós és Benedek György bírálta el, akik 1967-ben feljelentették a Fiatal Képzőművészek Stúdióját – ők nyilván kitűnő aláírók, ezt már bizonyították. Hátborzongató, ahogy ilyen nevekkel újra találkozik az ember, hátborzongató az a mód, ahogy például ezt a Weöres Sándor-szobrot is áterőltették. Ezek ráadásul nagyon drága szobrok, a normális ár sokszorosába kerülnek.

magyarnarancs.hu: Arra még a pécsi önkormányzat is utalt, hogy Kligl Sándor alkotása nem a képzőművészet csúcsa, hiszen miután az Index kiderítette, hogy a zsűri véleménye körül sem volt minden rendben, azt írták, hogy a turisták által kedvelt „utcaszobor” jellegű alkotásban gondolkodtak.  Mi lehet ön szerint a köztéri szobrok funkciója?

BI: Mélységesen tragikus, hogy ma Magyarországon kizárólag a neohorthysta emlékműszobrászatot és az aranyos kis zsánerszobrokat értik köztéri szobrászat alatt, hiszen ennek a műfajnak számtalan vonulata létezik – idetartozott például a kormányzat által már bezárt villányi szoborpark. Autonóm művészek is képesek köztéri szobrokat készíteni, ezek sokszor nem is kerülnek sokba. Itt Pécsett az Uránvárosban Palatinus Dórának és Makra Zoltánnak van például egy üvegszobra elképesztően erős konceptuális tartalommal, ami egyébként a városnak egy fillérjébe sem került, hiszen a Vasarely Alapítvány finanszírozta. Ugyanígy nem került volna pénzbe Pécsnek a Breuer Marcell-emlékmű sem, amit viszont már megfúrt a városvezetés. A fő probléma nem is az a magyarországi köztéri szobrászattal, hogy botrányosan rossz művek kerülnek ki, hanem az, hogy csak ilyenek készülnek most már, az összes oxigént elszívják.

Fotó: Csortos Szabolcs

magyarnarancs.hu: Ez a jelenség nyilván a szakmát is megosztja, hiszen a köztéri szobrok készítése nem elhanyagolható bevételi forrás a művészek számára. Hogy látja, miként vélekednek erről a szakmán belül, vannak, akik „elcsábulnak”?

BI: A baráti körömben figyeljük, hogy ki adja be a derekát. Érnek meglepetések, kellemetlenek, kellemesek. Sokaknak mindez a túlélésről szól.

magyarnarancs.hu: Tegyük fel, hogy önt kérnék fel egy hasonló szobor megalkotására, bár ez jelen állás szerint igen valószínűtlen. Milyen feltételekkel vállalná?

BI: Én már nyolc évvel ezelőtt elhatároztam, hogy nem készítek Magyarországon köztéri szobrot, annyi kompromisszummal jár. Akkor kiszálltam a pályázgatósdiból, és nem is keveredtem vissza.