Interjú

„Nem a pénzért”

Marikovszky Andrea művésztanár, civil aktivista

Képzőművészet

Válaszul a koronavírus-járvány művészeket érintő hatásaira, világszerte erőre kaptak az alapjövedelem bevezetéséről szóló kezdeményezések. Az ötlet Magyarországon sem előzmény nélküli. Mire jó és mire nem az alapjövedelem? – kérdeztük a téma szakértőjétől.

Magyar Narancs: Pontosan mi­re kell gondolnunk, amikor alapjövedelemről, illetve hangsúlyosan a feltétel nélküli alapjövedelemről hallunk?

Marikovszky Andrea: Egyesek szerint egy újraelosztási problémáról van szó, mások politikai-etikai kérdésként, és a de-growth alterközgazdasági felfogás részeként tekintenek az alapjövedelemre. Ez összefügg a ’68-as korszakkal; az alapjövedelem gondolata ennek a paradigmaváltó időszaknak a megtestesítője, hiszen különválasztja a munkát és a pénzt, felszabadítva a munkát végző embert a hatalmi kiszolgáltatottság alól. Az alapjövedelem emberi szabadságjogként tételeződik, ezért fontos a feltétel nélkülisége, ami arra utal, hogy ez egy olyan létminimum, amely nincs munkához vagy teljesítményhez kötve, de nincs segélyjellege sem. Ettől az ideától azonban egyre messzebb kerülünk. Ma azért dolgozunk, hogy éljünk, és azért élünk, hogy dolgozzunk.

MN: Miért éppen a művészeti alapjövedelmet célzó próbálkozások kaptak most kiemelt figyelmet?

MA: Mert a művészek helyzete nagyon speciális. Ők azok, akik eleve úgy szereznek diplomát is, hogy tudni lehet, azzal nem egy munkahelyre fognak kerülni havi fixért. Esetükben még látványosabbak a kapitalizmus anomáliái. Sehol a világon nincsenek valódi elképzelések a helyzetük kezelésére. Vállalkozóként kellene boldogulniuk, miközben az ehhez szükséges képességekkel nem biztos, hogy rendelkeznek.

MN: Írországban 2022-ben kormányzati kezdeményezésre elindult egy művészeti alapjövedelemmel foglalkozó kísérleti program. (Lásd keretes anyagunkat.) Működőképes lehet egy pusztán művészeket célzó rendszer?

MA: Ez Írországban egy csaknem ötvenéves mozgalom eredménye. Maga az elképzelés sokkal szélesebb körű, csak a művészeken keresztül azért lehet nagyon jól bevezetni, mert olyan emberekről van szó, akik a nyilvánosság és a láthatóság problé­mái­val is foglalkoznak, így hosszú távon nagyobb eséllyel tudnak segítséget nyújtani a rendszer továbbfejlesztésében.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.