A Club Aliga beruházója: „A bírósági ítéletek sem állítják meg a fejlesztést”

Kis-Magyarország

Sátras, vacsorával záruló lakossági tájékoztatót tartott csütörtökön kora este a Club Aligában a beruházó Bayer Property Zrt.

Kedden került nyilvánosságra az a meghívó, melyben a Club Aligát fejlesztő társaság csütörtökre, azaz hétköznap délután 5 órára „zárt körű, nem sajtónyilvános” tájékoztatóra (tehát nem lakossági fórumra) invitálta a helyieket és az üdülőtulajdonosokat, azzal, hogy kizárólag lakcímkártya, személyi igazolvány, illetve helyi ingatlantulajdont bizonyító okirat felmutatásával léphetnek be a rendezvény helyszínére – mint kiderült, a Club Aliga területén felállított rendezvénysátorba. Sőt, a meghívó szerint a tájékoztató után vacsorával is megvendégelte a résztvevőket a Bayer Property Zrt.

Ne legyenek bekiabálások

Ahogyan lapunk megírta, az elmúlt napokban két bírósági ítélet is „kellemetlenkedett” a beruházónak: a Pécsi Törvényszék előbb a magaspartra tervezett társasháztömbre, majd a kikötőépületre kiadott építési engedélyt semmisítette meg, felróva az engedélyt kiadó somogyi kormányhivatalnak egyebek között azt, hogy tévesen alkalmazta a nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházásra vonatkozó szabályokat, osztva ezzel a pert indító Aligai Fürdőegyesület (AFE) álláspontját. A bíróság a kormányhivatalt új eljárásra utasította, leszögezve, hogy ez esetben már nem veheti figyelembe a kiemelt beruházás minősítést. A Club Aliga-fejlesztést ezzel a bíróság egyelőre megállította, hiszen jelen pillanatban nincs olyan jelentősebb építkezés, amire érvényes engedélye volna a Bayer Property Zrt.-nek. Ugyancsak megírta a Narancs.hu, hogy eredetileg egy 122 szobás szállodakomplexum is szerepelt a tervekben, de az erre megítélt 7,3 milliárd forintos támogatást a kormány visszavonta. Mostanra ugyanakkor a zrt. értékesítette az Aliga II-es részen kialakított 13 vízpartig érő telket, megszüntetve ezzel az eddigi közcélú parti sétányt.

Balázs Attilának, a Bayer Property Zrt. igazgatósági elnökének már a lakossági tájékoztató előtt programja volt Balatonvilágos aligai településrészén: a Narancs.hu információja szerint ő maga kezdeményezett egyeztetést a beruházásaik ellen eddig rendre sikerrel fellépő fürdőegyesület vezetőségével. Ez előtt sikerült megszólaltatnunk.

„Mindenről tájékoztatni fogjuk a közvéleményt” – mondta lapunknak Balázs Attila. Felvetésünkre, miszerint éppen azért faggatjuk így, mert a lakossági tájékoztatóról kizárták a sajtót, vagyis a nyilvánosságot, úgy reagált: erre joguk van, hiszen magánterületen lesz a rendezvény. „Azt akarjuk elkerülni, hogy bekiabálások legyenek” – mondta a Bayer Property vezetője. Azzal, hogy kizárják a sajtót és lakcímkártyával engedik be a hallgatóságot? – faggatóztunk tovább, mire azt felelte: „Tájékoztatni fogjuk a megjelenteket, hogy éppen a bekiabálások elkerülése érdekében szóban nem lehet kérdezni, csak írásban. Úgy gondoljuk, ennek ez a normális módja.”

Balázs Attilától azt is megkérdeztük: megakasztja-e a Club Aliga-fejlesztést a nemrég született két bírósági ítélet, mely mindkét tervezett beruházásukat, a kikötőépületet és a magasparti társasháztömböt is megtorpedózta.

„Nem, nem akasztja meg, megyünk tovább, mégpedig úgy, hogy előtte kijavítjuk a bíróság által feltárt hibákat.”

Azt is tudakoltuk: nem tart-e attól, hogy az Aliga II vízparti telekértékesítéseit is felülírja majd utólag egy bírósági ítélet, hiszen ha – a minapi bírósági ítéletből következően – a társasházépítésre nem lehet alkalmazni a kiemelt beruházás kritériumait, akkor nyilván a telekeladásokra sem. Balázs Attila azt felelte: „Nem tartok; szerzett jogokról van szó, márpedig arról nem tudok, hogy ezt el lehetne bárkitől venni.”

Kiemelt vagy nem kiemelt?

Fél 5 után néhány perccel nyílt meg a rendezvénysátor a Club Aligában, közel tucatnyi biztonsági ember alkotott előtte félkaréjt, hogy minden érkezőtől megkérdezzék: helyi lakos, üdülőtulajdonos, vagy kikötőbérlő. Merthogy utóbbiak külön sorba állhattak; úgy tudjuk, valamennyi kikötőhelybérlőnek meghívót küldött a Bayer Property – s ezzel meg is dőlt az az állításuk, hogy (ahogyan az a meghívóban szerepelt) kizárólag állandó lakosok és helyi ingatlantulajdonosok léphettek be a lakossági tájékoztatóra. Arra a biztonsági emberek a sátor előtt is felhívták a figyelmünket, hogy a rendezvény nem sajtónyilvános és mivel magánterületen van, fényképezni is tilos – még szerencse, hogy a Club Aliga útjai nem magánterületen vannak, mert onnan, kissé távolabbról ugyan, de tudtunk fényképfelvételeket készíteni. (Ehhez képest a Magyar Építők című lap cikkünk megjelenése előtt nem sokkal közölt egy termelési riportnak beillő írást a tájékoztatóról, ilyen mondatokkal: „Az esemény végén közös vacsorára és személyes beszélgetésekre is sor került.”) Kevéssel 5 óra előtt két helybéli, középkorú férfi a sátor felé tartva rácsodálkozott: feltűnően sok a „tízmilliókba kerülő” autó, még több az ismeretlen arc a sorban állók között – a kikötőhelybérlők feltehetően jelentős számban képviseltették magukat. Egy ugyancsak helyi férfi a rendezvény kezdetekor úgy számolt: nagyjából kétszázan lehetnek a sátorban, s a megjelenteknek szerinte talán csak kicsivel több mint a fele helybéli, a többi kikötőbérlő lehet.

 
Fotó: A szerző felvétele

Még a kezdés előtt beszélgetett a bejárat előtti kordonok mögött Balázs Attila és Takács Károly balatonvilágosi polgármester. Utóbbit is kérdezni szerettük volna, de azt mondta: akkor nyilatkozik, ha megszületik a megállapodás. Kérdésünkre, hogy milyen megállapodásra gondol, azt felelte: amit az érdekelteknek kell megkötni a közeli jövőben. Ekkor azt kérdeztük tőle: a Magyar Építőkben az jelent meg a napokban, hogy a beruházó többek között felajánlotta a falunak közintézmények felújítását 50 millió forint értékben, valamint egy új önkormányzati épület létesítését, továbbá magasparti sétány és kilátó kialakítását; erre gondolt, erről kell megállapodást kötni? „Erről is és sok mindenről, például a helyi építési szabályzat módosításáról” – mondta Takács Károly.

„De mindenről sajtótájékoztatót tartunk a közeljövőben – kapcsolódott a diskurzusba Balázs Attila. – Egyeztetünk; meghallgattuk a fürdőegyesület igényeit, meghallgatjuk az önkormányzatét, majd együtt a nyilvánosság elé fogjuk tárni, hogy mire jutott a három érdekelt fél.”

„Ez a településről szól meg a beruházóról, az AFE csak mondja a magáét” – jegyezte meg a polgármester, mire közbevetettük, hogy az AFE mintha ennél azért kicsit többet tett volna. Erre meglepetésünkre Takács Károly és Balázs Attila is azzal állt elő:

az ő olvasatuk szerint például arról szó sincs a Pécsi Törvényszék ítéletében, hogy a tárgyalt fejlesztések mégsem kiemelt beruházások lennének.

Amikor azt feleltük, hogy pedig magunk is ezt olvastuk ki a bírósági indoklásból, sőt, azt is, hogy a kormányhivatal egy új eljárásban ezt már figyelembe sem veheti, továbbra is amondók voltak: nincs ilyesmi az ítéletben. „Ne menjünk most bele, lesz majd sajtótájékoztató” – zárta végül rövidre a polgármester, majd mindketten bementek a sátorba.

Üveggyöngyökért a Balaton-partot?

A lakossági tájékoztatón tehát nem vehettünk részt, megkérdeztük azonban Bukovszki Andrást, az AFE alelnökét, a balatonvilágosi önkormányzat képviselőjét, hogy az a három „ellenzéki” képviselő, akik nemrég kezdeményezték a képviselő-testület feloszlatását is, tudott-e a beruházó által a falunak tett ajánlatcsomagról, mire Bukovszki azt felelte: „Nem, mi is csak a Magyar Építők cikkében olvastuk. De abba nem megyünk bele, hogy a Club Aliga tulajdonosa néhány »üveggyöngyért« cserébe elvegye a Balaton-partunkat!”

A Narancs.hu értesülése szerint egyébként a lakossági tájékoztatót megelőző egyeztetés Balázs Attila és az AFE-vezetőség között jó hangulatban zajlott, a Bayer Property cégvezetője több felajánlást is megfogalmazott, például hogy a Club Aliga útjai önkormányzati vagy állami tulajdonba kerülhetnének. Arra azonban már nincs mód – szögezte le a megbeszélésen – hogy a Balaton partján újra közcélú sétány legyen, hiszen az odáig kialakított telkeknek már mind új tulajdonosa van.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.