Club Aliga: lesöpörte a kormányhivatal a civilek érveit

  • narancs.hu
  • 2022. április 21.

Kis-Magyarország

A Somogy Megyei Kormányhivatal megadta környezetvédelmi engedélyt a Club Aliga átalakításához.

A Balaton-partot, valamint a tavat féltő helyiek és civil szervezetek utolsó reménye is szertefoszlott azzal kapcsolatban, hogy a kormányhivatal által tavaly ősszel elrendelt környezetvédelmi hatásvizsgálat meggátolhatja a hajdani pártüdülő, a Club Aliga átalakítását célzó gigaprojektet.

A Somogy Megyei Kormányhivatal ugyanis megadta a környezetvédelmi engedélyt a Pro-Mot Hungária Kft. és a Hellnarik Hospitality Kft. balatonaligai nagyberuházásához, az Aligaliget projekthez, amelyet az állam nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá nyilvánított, felülírva ezzel minden helyi korlátozó rendeletet – olvasható a Népszava cikkében

Bukovszki András, az Aligai Fürdőegyesület (AFE) elnökhelyettese a lapnak a döntésre úgy reagált: „Kész, vége, kasza, teljes megsemmisülés. Elveszik a tópartot a balatonaligaiaktól, ugyanúgy, mint a Rákosi-rendszerben tették, csak most visszafordíthatatlanul, hiszen nem az állam teszi, hanem magántulajdonba kerül!”

A civilek és az AFE mellett a Nők a Balatonért Egyesület és az önkormányzat is számos, a projekt veszélyeit bemutató tanulmányt készített, amelyekben szakmai anyagokkal igyekeztek bemutatni, hogy milyen visszafordíthatatlan károkat okozhat az egykori zárt pártüdülő, a helyiek előtt a rendszerváltással megnyitott Club Aliga területére tervezett beruházás. A környezetvédelmi hatásvizsgálatra is komoly szakmai anyagot állítottak össze a civilek, de

a kormányhivatal határozatából kiderül, minden felvetésüket elvetették.

A Balaton talán legértékesebb ingatlanának tulajdonosa a Pro-Mot Kft., amelyben 2018-ban lett többségi, 75 százalékos tulajdonos az akkor még Mészáros Lőrinc és Tiborcz István érdekeltségébe tartozó Appeninn Nyrt., amely aztán 2020 tavaszán került Jellinek Dániel érdekeltségébe. Mindezek után idén tavasszal, a választások előtt két héttel váratlanul ismét gazdát cserélt a Pro-Mot, amit a Balázs Attila vezette Bayer Property vásárolta meg.  

Az Aligaliget projekt fejlesztése komoly állami támogatásban részesült. Azok után, hogy a kormány 2020 augusztusában kiemelt nemzetgazdasági jelentőségű beruházásnak minősítette a projektet, a Pro-Mot és az Appeninn több ütemben 10 milliárd forintot kapott kikötőfejlesztésre, szállodaépítésre és Agóra-kialakításra.

A Pro-Mot korábbi beszámolójából kiderült, az Aligaliget keretében 46 hektáron terveznek fejlesztéseket, amelyből 10 hektár állami tulajdon. Az új utak és közművek mellett 122 szobás szállodakomplexum és negyven kisházas nyaraló is épül majd, ehhez azonban legyalulják a helyileg védett löszfal egy részét, valamint az egykori pártvezetők nyaralóhelyét is elbontják.

A helyiek attól tartanak, hogy a fejlesztéssel az addigi közutak is magánkézbe kerülnek, azok korlátozott használatával pedig nem tudnak majd lejutni a 32 éve visszakapott partjukra. Bukovszki András úgy látja, a kiemelt projektté minősítésről szóló kormányrendelet alapján született meg a kormányhivatal környezetvédelmi engedélye, a Pro-Mot ígérete ellenére pedig szerinte bizonyosan korlátozni fogják a helyiek számára a parthasználatot. A civilek utolsó reményeként a kormányhivatali határozatot bíroságon támadják meg.

Korábban viszont az Alkotmánybíróság elutasította a helyiek egy beadványát: 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.