Csak a tankerület dolgozói kaptak jutalmat, a tanárok nem

Kis-Magyarország

A Gyulai Tankerületi Központ 35 vezető beosztású és egyéb munkatársa kapott 2021-ben motivációs jutalmat, összesen  21 millió forintot. Ebből a legfelső vezetés 5 milliót, annak kibővített köre 10-et. A közös bérkeret ellenére a tankerülethez tartozó intézmények vezetőinek és tanárainak semmi sem jutott. 

Kemény, egyéves csatározás után jutott el odáig lapunk, hogy a Gyulai Tankerület Központnak 2022. december 19-én elküldött újabb adatigénylésünkre határidőre és részben érdemben válaszolt az intézmény. Ehhez az kellett, hogy kezdeményezésünkre a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) a tankerület egy korábbi adatigénylésünket időben elhúzó és az érdemi részét elszabotáló magatartása nyomán vizsgálatot indított. A NAIH többszörösen elmarasztalta az egyébként kizárólag közpénzekből gazdálkodó térségi oktatásirányítási intézményt. Cikkírónknak és a Momentum országgyűlési képviselőjének, Tóth Endrének az igénylésére adott válasz nyomán most kiderült – ha nem is minden esetben a legélesebb kontúrok mellett –, volt mit titkolnia a tankerületi központjának.

Még tavaly január végén közérdekű adatigényléssel fordultunk Teleki-Szávai Krisztinához, a Gyulai Tankerületi Központ vezetőjéhez, amelyben a vezetők és a pedagógusok jutalmainak összege felől érdeklődtünk. Levelünkre azonban 15 nap után azt a választ kaptuk, hogy igényünk „határidőben való teljesítése veszélyezteti a Gyulai Tankerületi Központ veszélyhelyzettel összefüggő koordinációs és adminisztrációs feladatai ellátását, így az igénynek, vagy az igény teljesítésének megtagadásáról szóló értesítés megküldésének újabb 45 napon belül tesznek eleget.” (Hogy miért veszélyeztette volna, arra nem volt magyarázat.) Ígéretét aztán nem tartotta be a tankerület. Egyrészt még egyszer 45 nappal meghosszabbította a válaszadás határidejét. (Erre, a veszélyhelyzetre hivatkozva, a Fidesz parlamenti többsége által megszavazott jogszabály lehetőséget adott.) Másrészt amikor tavaly májusban megkaptuk a „választ”, akkor kiderült, mindez csak formalitás volt. Ugyanis konkrét kérdéseink egyikére sem válaszoltak. Csupán küldtek két linket, ami a tankerület 2020-as és 2021-es költségvetési egyes sorait és tételeit tartalmazta, s ezeknek semmi közük nem volt konkrét felvetéseinkhez: a tankerületi központ irányítóinak, az intézményvezetők és a tanárok jutalmazásának vagy annak elmaradásának részletezéshez.

Ezt követte az általunk kezdeményezett és már említett NAIH-vizsgálat, amely a Gyulai Tankerületi Központ közérdekű adatigénylésünkre adott válaszait és magatartását, időhúzását súlyosan kifogásolta és helytelenítette. Közben más forrásból, Tóth Endrének a Klebelsberg Központhoz (KK) beadott közérdekű adatigényléséből megtudtuk, hogy a Gyulai Tankerületi Központ vezetője, Teleki-Szávai Krisztina 2021 decemberében 2 millió 160 ezer forint motivációs elismerést kapottEz százszorosa volt annak a 20 ezer forintos ajándékcsomagnak, amelyet egy, a tankerületéhez tartozó középiskola 50 fős tanári karának egy-egy pedagógusa kapott.

Ezért karácsony előtt újabb közérdekű adatigényléssel fordultunk Teleki-Szávaihoz. Emlékeztetve a NAIH-vizsgálat elmarasztaló határozatára azt kértük: elektronikusan küldje el, hogy 2021-ben a Gyulai Tankerületi Központban dolgozó vezető beosztásban lévő alkalmazottak – tankerületi igazgató, gazdasági vezető és szakmai vezető –, valamint a tankerülethez tartozó intézmények vezetői mekkora motivációs elismerést, jutalmat/prémiumot kaptak, illetve részesült-e bárki eredményösztönző premizálásban.

Válaszában a tankerületi vezető megspórolta annak részletezését, hogy ő és helyettesei – Gyimesi Krisztina gazdasági és Balogh Aliz szakmai vezető – mekkora jutalmat kaptak. Csupán annyit írt, hogy az első számú vezető (Teleki-Szávai), valamint gazdasági és szakmai helyettese összesen 5 millió 85 ezer forintot kapott. Teleki-Szávai több mint 2 milliós jutalmának ismeretében valószínűsíthető, hogy két helyettese másfél-másfél millió forintban részesült. A tankerületi vezető hozzátette, hogy a „kérdéseinkben feltüntetett más adatkörökben további kifizetés nem történt”. Ez azt jelenti, hogy egyetlen intézményvezető és egyetlen beosztott tanár sem kapott motivációs elismerést vagy jutalmat 2021-ben.

 
Erre is jutott pénz
Fotó: A szerző felvétele

Ezzel párhuzamosan, de kezdeményezésünktől függetlenül Tóth Endre az összes tankerületi központhoz újabb közérdekű adatigénylést küldött el még az elmúlt év őszén. Azt kérdezték, hogy az adott tankerületi központban hányan és összesen milyen összegben kaptak motivációs elismerést, illetve ebből a vezetés mekkora részt kapott. Érdeklődtek afelől is, hogy a tankerülethez tartozó pedagógusok bruttó hány forint motivációs elismerést vagy jutalmat kaptak, legyen szó pénzbeli, cafetérialapú vagy természetbeni juttatásról.

A Gyulai Tankerületi Központ erre adott válaszai szinte kiegészítik a Narancs.hu közérdekű adatigénylését. Ebből megtudni, hogy a tankerület 35 vezetője és munkatársa kapott motivációs elismerést, méghozzá összességében 21 millió forint értékben. A szélesebb értelemben vett vezetés – igazgató, szakmai és gazdasági vezető, főosztály- és osztályvezetők, összesen kilencen – 10,2 millió forintot kapott.

Ebből és az általunk megismert adatokból kiszámolható, hogy a többi hat vezető átlagosan 860 ezer forint jutalmat kapott, míg a 26 alkalmazott átlagosan 410 ezer forintot (differenciális lehetséges).

Hogy ez sok vagy kevés, megítélés kérdése. Egy biztos, ezeket az adatokat ameddig csak lehetett, megpróbálta eltitkolni a tankerület. 

 
A Gyulai Tankerületi Központ épülete. Rácsok mögött
Fotó: A szerző felvétele

Ugyanakkor figyelemre méltó, hogy a tankerületi válasz szerint nem kezelnek adatokat arról, hogy cafetériában vagy természetbeni juttatásként a tanárok kaptak-e bármit. Több itteni iskola tanára már korábban megerősítette, hogy kaptak ajándékcsomagot, de ez olyan megalázó volt, hogy sokan bevitték a helyi mentős alapítványhoz. Mégis kérdés marad, ha a központ nem tart ilyen adatokat számon, ekként hivatalosan nem is tud róla, akkor milyen forrásból finanszírozták ezeket a juttatásokat.

A gyulai tankerület válaszából nyilvánvaló, hogy 2021-ben motivációs elismerést csak és kizárólag a központ dolgozói kaptak, azok közül pedig szinte mindenki, miközben az intézményeikben dolgozók közül senki. Ez nem csak szakmailag és emberileg tűnik kirívóan méltatlannak, hanem a bérgazdálkodást tekintve is visszás. Nyilvánvalónak tűnik, hogy a tankerületi vezetők, így a gyulai esetében is, a jutalomról Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ (KK) vezetője döntött, forrása pedig a KK büdzséje volt. Viszont az összes többi tankerületi vezető és beosztott motivációs elismeréséről a tankerületi központ vezetője határozott. Méghozzá saját bérkeretükből. Ehhez tudni kell, hogy minden tankerület bértömege közös, amely minden esetben többmilliárdos, s ebben benne van az összes foglalkozatott fizetése és annak járulékai. Ám egészen meglepő, hogy a bármaradvány felosztását Gyulán csak a tankerületi dolgozók között osztották szét.

„Ebben szakmailag, emberileg és etikailag az a különösen felháborító, hogy a tankerületek nem fizetnek a túlórákért, a megüresedett álláshelyekre oktatásszakmai indokoltság esetén sem vesznek fel tanárokat, így össze kell vonnunk csoportokat, ami a minőségi munka rovására megy. Végül előírás, hogy heti több órára ingyen küldhető be a tanár.

Mindezekből keletkezik az a bérmaradvány, amelyet feltehetően most a tankerület úgy osztott el saját munkatársai között, hogy azt valójában a tanárok kizsigerelésével és megalázásával teremtették elő.

Így ezzel az oktatásvezetéssel kapcsolatban nem lehet semmilyen illúziónk” – mondta a Narancs.hu-nak egy neve mellőzését kérő középiskolai tanár.  

(Címlapképünkön: Teleki-Szávai Krisztina, a Gyulai Tankerületi Központ vezetője. Forrás: Klebelsberg Központ)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.

Talpunk alól a hő

Ritka, potenciálisan megújuló energiaforrás lapul az alattunk különösen vékony földkéreg mélyén. A közeljövőben a mostaninál is sokkal nagyobb mértékben támaszkodhatnánk a geotermikus energiára, habár akadnak megoldásra váró gondok is. De mostantól pénz is jut rá!

Oktatás helyett

Akár több ezer kamuórát is beírhattak a KRÉTA rendszerbe egy miskolci technikumban az elmúlt évek során, de a szakképzési centrum állítja, most már minden rendben van. Diákok és egy volt tanár szerint egyáltalán nincs így.