Felháborodtak Nyíregyházán a méregdrága új stadion miatt

Kis-Magyarország

Most tényleg erre van szükség? – kérdezik sokan. Az ellenzék javaslatokkal állt elő, mire lehetne inkább költeni a stadionra szánt 19 milliárdot.

Összesen 19,2 milliárd forintból épülhet stadion Nyíregyházán a Nemzeti Stadionfejlesztési Program keretében, számolt be a Narancs.hu március elején, miután a Magyar Közlönyben megjelent az erről szóló határozat. Kiderült az is, hogy csak az idén a Gazdaságvédelmi Alapból összesen 607 millió forintot fordíthatnak a beruházásra. A bekerülési költség fennmaradó részét 2022-ben és 2023-ban folyósítja a kormány költségvetésből a nyírségi fővárosnak, amelynek labdarúgó csapata jelenleg a másodosztály középmezőnyében tanyázik.

A beruházási költség eredetileg 10,3 milliárd forint volt, ennyiből valósult volna meg az átépítés, de már a közbeszerzésnél 3 milliárddal nőtt ez az összeg. Az előző héten megjelent Magyar Közlöny szerint már több mint 19 milliárd forint áll rendelkezésre a projekt megvalósítására. Az új aréna közel 8200 néző befogására alkalmas; mindenütt fedett lesz a nézőtér, új, fűthető játékteret kap a létesítmény, amelyben így akár Európa Liga-mérkőzéseket is lehet játszani.

A feltűnően drága és a pandémiás helyzetben értelmetlennek tűnő beruházás megosztja a nyíregyháziakat, akik közül sokan megkérdőjelezik az új stadion szükségességét. Ennek pedig hangot is adnak. Az elmúlt hétvége óta nem győzik törölni a szorgos kezek Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP) nyíregyházi polgármester hivatalos Facebook-oldaláról a beruházást bíráló megjegyzéseket - leglábbis ezt beszélik a városban. Helyi ellenzékiek szerint a történtek akár fordulópontot is jelenthetnek, mert eddig roppant kevesen vállalták a bírálatot úgy, hogy ehhez a nevüket is adták. 

"Pont még egy stadionra van szükség a járvány közepén. Ez az arrogancia már bicskanyitogató. Remélhetőleg vip alagút is lesz hozzá" - írja egy kommentelő. "800.000 ember oltóanyagának az ára" - jegyzi meg egy másik hozzászóló. Egy harmadik vélemény szerint családok maradnak munka nélkül a járvány miatt, katasztrofális az egészségügy helyzete, de a lényeg, hogy legyen egy fűthető stadion, amit fenn is kell majd tartani.

 
A nyíregyházi stadion látványterve
Forrás: http://nyiregyhazaspartacus.hu/

Lövei Csaba, a Párbeszéd önkormányzati képviselője lapunknak azt mondta, azt sem zárja ki, hogy a projekt tovább drágul és a költségek majd átlépik a 20 milliárdos álomhatárt, miközben az építkezés még el sem kezdődött. Szerinte csak ebből a pénzből ezer új bérlakást lehetne megépíteni a városban. (Erre egyébként a Facebook-hozzászólók közül is többen felhívták a figyelmet.) Ez, ha nem is oldaná meg a bérlakáshelyzetet a közel 117 ezres városban, de sokat segítene. Most mintegy háromezer bérlakásigénylő van a szabolcsi megyeszékhelyen. Lövei szerint így akár erre, vagy a helyi kórház sebészeti tömbjére, netán a több mint ötven évvel ezelőtt épített SZTK-épület teljes korszerűsítésére kellene költeni a pénzt és nem futballstadionra.

A nagy visszhangot kiváltó stadionépítés nyomán a helyi ellenzéki pártok az említetteken kívül azt is javasolják, hogy a közel 20 milliárdos összegből

a megyei jogú város összes földútja kapjon szilárd burkolatot, de folytathatnák a panelkorszerűsítési programot, teljesen meg lehetne újítani a közvilágítást, vagy a Tokaji úton hiányzó aluljárót lehetne megépíteni.

Úgy fest, megoldandó feladatokból nincs hiány.

A svédcsavar a történetben az, tudtuk meg Lövei Csabától, hogy a felépítendő új stadion működtetését a létrejött megállapodás szerint a központi költségvetés állja. Miközben aligha az adófizetők feladata országosan egy helyi stadion fenntartására előteremteni a pénzt évről évre. Kérdés, hogy az ország rosszabb pénzügyi helyzetében vagy kormányváltás esetén ez a helyzet tartható-e. (Hasonló történt Szombathelyen, ahol 15 milliárdért épült stadion pár éve; az önkormányzat nem boldogult a fenntartásával, ezért az állam vette át. A város focicsapata egyébként 2019-ben kiesett az első osztályból, jelenleg az NB II 8. helyén áll.)

Közben atlétikai stadion építését is tervezik Nyíregyházán. A bekerülési költség immár a tervezett kétszerese, 7,4 milliárd forint; és persze nem kizárt, hogy a jövőben még emelkedik.  

Figyelmébe ajánljuk