Hamis hozzájárulás, okirat-hamisítás miatti feljelentés – lázongás Simonka körzetében

Kis-Magyarország

Lázadás jelei látszanak Dél-Békésben, amelynek még mindig az a Simonka György (Fidesz-KDNP) az országgyűlési képviselője és a kormánypárt választókerületi elnöke, akit bűnszervezetben elkövetett súlyos bűncselekmények vádjával került a Fővárosi Törvényszék büntetőtanácsa elé.

Jókora csavar van az egyik Dél-Békést is érintő, európai uniós forrásokból finanszírozott pályázatban – tudta meg a Narancs.hu.

Ahogy arról május elején elsőként hírt adtunk, komoly szabálytalansági aggályok merültek fel az Emmi ellenőrzése után a „Nők, család, munkavállalás – szemléletformáló program a Dél-Békési térségben” című EFOP-projektnél. A kifogások között szerepelt, hogy a szakmai tervek nem egyedileg, nem a kedvezményezettekre szabottan készültek, másrészt a projekt egyik tagja, a Dél-békési Jövőkép Nonprofit Kft. szakmai terv elkészítése címén jogosulatlan támogatást igényelt. Emellett részben szabálytalan volt a projektben résztvevő vezetők foglalkoztatása is.

Két pályázat érkezett be a dél-békési térségből erre a projektre, de még a bekerülési összegük is ugyanakkora volt. Sőt, úgy fest, a pályázat írói nem sokat szöszöltek, ugyanazt a szöveget adták be mindkét esetben, hiszen még a helyesírási hibák is ugyanazok voltak. Az egyik projekt Tótkomlós és környékét, míg a másik Mezőkovácsháza térségét célozta meg. Ennek az utóbbinak a projektvezetője a Dél-békési Jövőkép Nonprofit Kft. volt, de kedvezményezettként részt vett benne a Kaszaperi Közös Önkormányzat és a korábban Simonka György által életre hívott a Dél-Békés Mentőcsoport Alapítvány.

Nem volt hozzájárulás

A történet nem új, a témával a Magyar Narancs tavaly tavasszal már foglalkozott. Akkor kiderült: hat szó szerinti egyezést mutató projektleírást tartalmazó pályázat közül öt nyert az ország különböző pontjain: Villányban, Medgyesegyházán, Csongrádon, Kunszentmártonban és Hajdúsámsonban. Ugyanez az uniós finanszírozású pályázat érdekes egyezéseket és konzorciumi tagokat mutat Tótkomlóson és Mezőkovácsházán is – ez a fentebb említett, most terítékre került két projekt –, ezért a térség fejlesztési ügyeire rálátó forrásaink szerint nem zárható ki, hogy kamuprogramokról van szó.

Úgy fest, a mentőcsoportnak is fizetni kell

Úgy fest, a mentőcsoportnak is fizetni kell

Fotó: Dél-Békés Mentőcsoport/Facebook.com

Miután az Emmi megállapította a szabálytalanságokat, 100-100 milliót követel vissza a kedvezményezettektől. Így a Mezőkovácsháza és térsége által elnyert programban 71 milliót a Dél-békési Jövőkép Nonprofit Kft.-nek, 19 milliót a Kaszaperi Közös Önkormányzatnak és 10 milliót a mentőcsoportos alapítványnak kell visszautalnia.

Az ügyben érintettek fellebbeztek, a végső döntés egyelőre várat magára, mert az eljáró Emmi nem ellenőrizheti saját magát, így az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) Irányító Hatósága dönt majd jogerősen.

A Narancs.hu most kiderítette, más gondok is mutatkoznak a programnál. A Kaszaperi Közös Önkormányzat csak úgy lehetett (volna) kedvezményezettje a projektnek, ha az érintett települések mindegyike testületi döntés után ehhez hivatalosan hozzájárul. Ezt sem Nagybánhegyes, sem Végegyháza nem adta meg, mégis úgy továbbították a pályázat kaszaperi részét, mintha ez megtörtént volna.

Végegyháza feljelentést tett

Azt, hogy nem született ilyen képviselő-testületi döntés, Farkas Sándor nagybánhegyesi és Vajda Norbert végegyházi polgármester is megerősítette portálunknak.

„Az ügyben a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál ismeretlen tettes ellen feljelentést tettünk, ugyanis a pályázatban úgy tüntették fel, hogy Végegyháza hozzájárulását adta a projekthez, holott ez nem történt meg. Mivel nem érkezett önkormányzatunkhoz ilyen jellegű kérés, így képviselő-testületi döntés sem született” – mondta a Narancs.hu-nak Vajda Norbert polgármester.

Hozzátette, egyáltalán nem ismeri a kérdéses EFOP-pályázatot. Tartalmáról éppúgy nem tud semmit, ahogy nem látott semmilyen pénzügyi vagy gazdasági beszámolót a végzett programmal kapcsolatban. Ugyanakkor Végegyháza első embere nem rejtette véka alá, hogy ebben a térségben kézi vezérléssel mentek a dolgok, de ők nem álltak be a sorba.

Vajda Norbert (balra) feljelentést tett

Vajda Norbert (balra) feljelentést tett

Fotó: László Attila/Facebook.com

Újabb feljelentések várhatók?

Aligha kell nagy képzelőerő, hogy a közokirat-csalás gyanúja miatti felelősöket Kaszaperen, az előző önkormányzati vezetésében kell keresni. A tavaly októberi választáskor az évtizedeken át a polgármesteri székben ülő Csürhést Istvánt Kun László váltotta. Neki az a kényelmetlen szerep jutott, hogy az előző vezetés kétes ügyeit kell menedzselnie.

A Dél-Békést érintő botrány miatt lázadás közeli hangulatban vannak a polgármesterek, többen Simonka György és embereinek felelősségét firtatják. Főleg, hogy az EU által finanszírozott pályázatoknál további feljelentések is várhatók – értesült a Narancs.hu.

Nehéz helyzetben vannak a fideszes polgármesterek és alapszervezeti elnökök is, akik az országos pártközpontból folyamatosan azt az utasítást kapják, ha problémájuk van, akkor elsőként mindig a Fidesz választókerületi emberét keressék. Aki esetükben Simonka György.

Meddig húzza Simonka?

Meddig húzza Simonka?

Fotó: Simonka György/Facebook.com

A „Nők, család, munkavállalás – szemléletformáló program a dél-békési térségben” című projekt legfőbb küldetése a nők munkaerő-piaci helyzetének javítása volt a mezőkovácsházi járásban. Legalább 500 embert kívántak bevonni a projektbe. Ebből úgy fest, nem sok minden valósult meg.

Figyelmébe ajánljuk