Hónapokig tartó bénázás után vetettek véget az adócsaló polgármester kiskapuzásának

  • Magyar Krisztián
  • 2017. január 14.

Kis-Magyarország

A bíróság jogerősen is kimondta, hogy Gyömrő első embere nem lehet tovább városvezető. Gyenes Levente hónapok óta valami egészen elképesztő dolgot művelt.

Egy joghézagnak, netán a hivatalok teszetoszaságának, vagy éppen az illetékes minisztériumnak köszönhetően néhány nappal ezelőttig Magyarországon két települést is olyan polgármester vezethetett, akit szándékos bűncselekmény miatt szabadságvesztésre – legyen az letöltendő vagy felfüggesztett – ítéltek.

Kisléta első emberével, Madácsi Imrével – aki még mindig polgármester a falu honlapja szerint – többször is foglalkoztunk (itt és itt olvashat a volt fideszes politikus zűrös ügyeiről), mint ahogy a gyömrői polgármester, Gyenes Levente helyzetével is. Előbbi szeptemberben került börtönbe, utóbbi pedig tavaly lemondott az őt elmarasztaló ítélet után, de újraválasztották. Ezzel ismét elkezdődött a huzavona a kormányhivatallal, az egymásnak olykor ellentmondó kormányzati szervekkel. A Gyömrői Hírhatár friss információi szerint január 11-én a munkaügyi bíróság tett pontot a jogsértő helyzet végére, a Pest megyei város polgármesterének megint távoznia kell az önkormányzat éléről. Megnéztük, hogy a két településvezető közül Gyenes Levente hogyan játszotta ki tudatosan a magyar jogrendszer hiányosságait, és miként tett meg mindent azért, hogy hatalmon maradhasson.

Gyenes Levente 2007-ben

Gyenes Levente 2007-ben

Fotó: MTI

 

Friss: Lemondását lengette be Gyenes

A Gyenes Levente helyzetével kapcsolatos legújabb fejlemény, hogy a Budapest Környéki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, amely szerint felfüggesztett börtönbüntetése miatt a politikus nem lehet tovább Gyömrő hivatalban lévő polgármestere. Gyenes tehát a Pest Megyei Kormányhivatal után egy másik hivatalos szerv szerint is méltatlan a tisztség betöltésére. Az újabb elmarasztaló ítélet után sem teljesen kizárt, hogy Gyenes Levente ismét elindul a településvezetői székért a tavaszra várható újabb időközi választásokon, és ha van hozzá ereje, türelme és kitartása, a helyi vezető ezt egészen addig játszhatja, amíg 2018 késő tavaszán le nem telik a két év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetése, vagy addig, amíg az Igazságügyi Minisztérium, majd az Országgyűlés nem rendezi végre a joghézagot. Igaz, Facebook-oldalán Gyenes már arról írt péntek délután, hogy tiszteletben tartja a döntést, és tisztában van vele, hogy a posztját nem tarthatja meg. „Támogatni fogom mindezekkel azt a polgármestert (jelöltet), aki elfogadja ezt az örökséget, és azt a közösen kidolgozott városfejlesztési koncepciót, amely mentén folyamatosan fejlődik Gyömrő” – írta. Ugyanakkor azt is írta: „Az élet és a munka nem áll meg. Folytatjuk!!!” – jelentsen ez bármit is.

 

A Belügyminisztérium bezavart

Ha felidézzük, miként is jutott Gyenessel Gyömrő idáig, egészen tavaly áprilisig érdemes visszamenni, amikor a polgármestert a Szegedi Ítélőtábla folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntette és magánokirat-hamisítás miatt kilenc hónap, végrehajtásában két évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte.

Ezután az egyik helyi civil szervezet, a Gyömrő 2000 Kör színeiben politizáló Gyenes június elsejei hatállyal lemondott, így megelőzte azt, hogy a saját képviselő-testületének kelljen megfosztania tisztségétől, ugyanis az önkormányzati törvény egyértelműen kimondja: méltatlan a polgármesteri címre, akit „szándékos bűncselekmény miatt jogerősen szabadságvesztésre ítéltek”. Aztán bejelentette, megint indulna, hiszen álláspontja szerint a lemondásával megszűnt a méltatlanság, és a közügyektől amúgy sem tiltották el. Ezt a Pest Megyei Kormányhivatal és a Miniszterelnökség is igyekezett megcáfolni, mondván, a felfüggesztett börtönbüntetés nem járt le, így a helyzet sem változott, mindez nem hatotta meg Gyenest.

A városban a korábbi botrányai ellenére is roppant népszerű Gyenes Levente augusztus végén elsöprő többséggel megnyerte a miatta kiírt időközi választásokat, és tovább folytatódott a jogi vita, a kormányhivatal továbbra is élesen beleállt a Gyömrőt már 2002 óta vezető polgármesterbe, aki a Belügyminisztériumtól (BM) kapott némileg váratlan segítséget, miután a város jegyzőjének kérésére a tárca augusztus legvégén készített egy állásfoglalást. A dokumentumban egyebek közt az állt, hogy a belügy véleménye szerint „az időközi választással új tisztség keletkezett, ezt méltatlanságra hivatkozással megszüntetni nem lehet, mert ennek egyik alapfeltétele nem áll fenn: nevezetesen a jogerős ítélet nem a tisztség fennállásának időszakában született. (…) A kérdésben tehát az az álláspontunk, hogy amennyiben a volt polgármestert újraválasztják, nem kell méltatlansági eljárást indítani”. De úgy tűnik, a kormány nem osztja a BM véleményét, néhány nappal később Trócsányi László igazságügyi miniszter az MTI-nek nyilatkozva közölte, szeretnék tisztázni a helyzetet, így felállítanak egy munkacsoportot, s megnézik, milyen megoldások vannak annak megakadályozására, hogy erkölcsi bizonyítvány nélkül polgármesteri pozíciót lehessen betölteni. Ez azért lényeges, mert a választási törvény nem tiltja elítéltek indulását, miközben – mint ahogy említettük – az önkormányzati törvény korlátozza annak lehetőségét, hogy polgármesterként dolgozhasson az, aki ellen jogerős ítélet van érvényben.

Hibázott a kormányhivatal

A korábbi, egymásnak ellentmondó állásfoglalások után a Pest Megyei Kormányhivatal vette kézbe az ügyet, miután Gyenes a beiktatásától számított harminc napon belül nem mondott le – ha az önkormányzati törvényben foglaltak szerint jár el, akkor ugyanis ezt kellett volna tennie –, majd a képviselő-testület az ezt követő harminc napon belül nem döntött Gyenes méltatlanságáról. Utóbbiról egyebek közt azért sem határoztak, mert az előterjesztést nem készítette elő a képviselő-testület ügyrendi, jogi és közbiztonsági bizottsága, amelynek elnöke a jobbikos Sas Zoltán.

A gyömrői testület

A gyömrői testület

 

 

A képviselő-testületi döntés határideje előtt a Jobbik először látványosan kiállt Gyenes Levente mellett, aztán Sas Zoltánt kinevezte a képviselő-testület tanácsnokává, amely poszt a sima önkormányzati képviselőinél magasabb juttatással is járt. (Sas volt az, aki még 2012-ben először kezdeményezte, hogy Gyömrőn legyen Horthy tér.) Az ügyrendi, jogi és közbiztonsági bizottságból közben Gyenes és a hozzá köthető képviselők kirakták azt a Horváth Istvánt, aki polgármesterjelöltként indult az augusztusi önkormányzati választásokon, így a grémiumban nem maradt olyan ember, aki érdemben felvetette volna a méltatlansági eljárást. Október végéig nem is vetették, így már teljes mértékben a kormányhivatal, majd a bíróság kezébe került Gyenes ügye. (Egyébként azzal, hogy Sas Zoltán is beállt a polgármester mögé, a 12 fős testületben csak a fentebb említett Horváth István és a Fidesz egy szem képviselője, Ducsai Sándor számít valódi ellenzékinek.)

Az eljárás során a Pest Megyei Kormányhivatal nem volt mindenben a helyzet magaslatán. Először hibásan nyújtották be a beadványukat a Budapest Környéki Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz, ahová a kijavított keresetlevél csak november 24-én jutott el. Ezt a hibát Gyenes többször is megjegyezte a helyi önkormányzati televízióban, sugallván: megkérdőjelezhető a hivatal szakmai felkészültsége, ha egy ilyen iratot sem tudnak helyesen elkészíteni. (Úgy tudjuk, a többszöri üzengetés előtt a Horthy teres botrány miatt sem felhőtlen viszony a város és a Pest Megyei Kormányhivatal között tovább romlott, amikor novemberben az önkormányzati televízió honlapján megjelent, hogy a kormányhivatal több hónapja nem fizeti az önkormányzatnak a gyömrői okmányiroda épületének közüzemi számláit, és így több mint négymillió forintos tartozást halmoztak fel a város felé.)

Ha elsőre sikerült volna jó keresetlevelet beadnia a kormányhivatalnak, már decemberben lehetett volna jogerős döntés Gyenes ügyében. Végül néhány napja mondta ki végérvényesen a Budapest Környéki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság, hogy a gyömrői polgármester méltatlan a posztjára. Gyenes fellebbezése után a bíróság már nem peres eljárásban döntött, hanem három hivatásos bíróból álló tanács határozott. A döntés ellen már nincs további fellebbezési lehetőség, esetleg az Alkotmánybíróságra mehet, ha alkotmányjogi panaszt tesz Gyenes, vagy akár Strasbourgig viheti az ügyet, de attól még távoznia kell a város éléről – és ahogy ezt Fb-posztjában belengette, meg is fogja tenni.

És ha maradna?

Pontosan nem lehet tudni, mi lesz Gyenes Levente jövője, egy biztos: most ismét távozni kényszerül a város éléről, miközben hívei arra biztatják, hogy induljon el újra a polgármesteri székért. Egy ilyen forgatókönyvre még most is többen látnak esélyt, mondván: ezután is hivatkozhat arra a polgármester, hogy őt a rá kiszabott felfüggesztett büntetés ismeretében választották újra. A magyarnarancs.hu-nak a Pest Megyei Kormányhivatal is megerősítette: a jelenlegi jogszabályi környezetben nincs akadálya annak, hogy Gyenes ismét elinduljon a választásokon. Mivel szinte teljesen biztos, hogy nyerne is, nagyjából 3-4 hónapot ismét a város élén tölthet, így kihúzhatja addig, amíg lejár a felfüggesztett büntetése. Ez idő alatt nagyjából 3 választást kellene megnyernie.

Persze azt, hogy akár egy időközi választáson is elindulhat még Gyenes 2018 tavaszáig, a tavaly nyár végi győzelme és a huzavona elindulása után nem sokan gondolhatták, leginkább azért, mert az igazságügyi miniszter nyilatkozatából arra lehetett következtetni, hogy hamarosan rendeződik a jogi anomália, de meglepő módon máig nem történt semmi. Megkérdeztük az Igazságügyi Minisztériumot, hol tart az a munka, amely kezdetét szeptember első napjaiban jelentette be Trócsányi László, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ.

Amit szabad Jupiternek…?

A késlekedés annak fényében is furcsa, hogy a Fidesz–KDNP-kormány ennél nagyobb horderejű jogszabályok módosítását és elfogadását napok alatt végig tudta vinni. Miközben a pontos okokról semmi információnk nincs, a napokban Magyar György ügyvéd a saját blogján érdekes részletekre hívta fel a figyelmet: miközben az önkormányzati törvény szerint nem lehet polgármester vagy helyi képviselő az, akit jogerősen szabadságvesztésre ítéltek szándékos bűncselekmény miatt, az „országgyűlési törvény csak annyit ír elő, hogy megszűnik annak a honatyának a megbízatása, aki jogerős ítélet alapján szabadságvesztés büntetését tölti”. Tehát a helyi képviselőknek nem fér bele az sem, ha felfüggesztettet kaptak, de mindez a parlamenti képviselőknek igen, mert őket csak akkor állítják fel, ha jogerős ítélet alapján börtönbe kell vonulniuk. Így, ha a polgármesterek és a többi választott önkormányzati tisztségviselő esetében erkölcsi bizonyítványhoz is kötik az indulást, jogilag és a társadalom számára is nehezen lenne magyarázható, hogy az országgyűlési képviselők esetében ezt ne tegyék meg. Ez fejtörést jelenthet a minisztériumi munkacsoport számára, ettől függetlenül egyértelmű, hogy gyorsan megoldást kellene találni Gyenesék ügyére, hiszen tényleg abszurd, amikor a jogszabályok lehetőséget adnak egy olyan ember indulására az önkormányzati választásokon, akinek ugyanazon szabályozás szerint a vele szembeni ítélet miatt le is kell mondania.

 

Hogy lesz-e belátható időn belül jogszabály-módosítás, azt még nem lehet tudni, de gyömrői forrásaink szerint Gyeneséknek megvan már a B tervük is, hiszen ha valami váratlan fordulat folytán rendeződik a joghézag, és kizárják a városvezetőt a választásokból, akkor a jelenlegi alpolgármester, Mezey Attila indulhat helyette, s Gyenes Leventének találhatnak egy önkormányzati pozíciót, hasonlóan ahhoz, ahogy a tavalyi lemondása után történt. Az előző évben, miután a városvezető önként felállt és elindult a kampány, Gyenes Leventét kinevezték projektmenedzserré, szinte minden fejlesztésnél ott pózolt, pályázatokat koordinált, még egy saját irodát is kapott. Hogy ez most is lehetséges lesz-e, az még nem egyértelmű, legalábbis érdeklődésünkre a kormányhivatal nem tudta megmondani, hogy Gyenes Levente például külsős alpolgármesterként vagy valamilyen szakértőként kaphat-e helyet egy esetleg nélküle felálló testületben.

false

 

Minden kiskaput kihasznált

Összegezve az elsőre talán bonyolultnak látszó helyzetet: Gyenes Levente már korábban is tudta, hogy az önkormányzati törvény szerint nem lehet polgármester az, akivel szemben szabadságvesztést szabott ki a bíróság. Ő mégis újraindult az augusztusi időközi választáson, mivel azzal is tisztában volt, hogy a választási törvény ezt lehetővé teszi, mert nincs eltiltva a közügyektől, illetve azt állította: szerinte a méltatlansága megszűnt azzal, hogy önként állt fel és egy új voksoláson őt megszavazták. Utóbbi állásfoglalását kezdetben a Belügyminisztérium is helyesnek találta, de a tárca véleményét később a Miniszterelnökség, az Igazságügyi Minisztérium és az illetékes kormányhivatal is igyekezett megcáfolni.

Gyenest az se érdekelte, hogy a jogsértést először az újbóli hivatalba lépésétől számított 30 napon belül neki kellett volna megszüntetnie azzal, hogy ismét lemond, azonban ezt nem tette meg, sőt elintézte, hogy a képviselő-testület se állítsa őt fel, holott a következő harminc napban ezt nekik kellett volna megtenniük. Mivel mindez elmaradt, jöhetett a Pest Megyei Kormányhivatal mint a hivatal törvényességi működésének egyik legfőbb ellenőre, és amely korábban a kétszer harminc napban csak felszólíthatta Gyenest, majd a testületet, hogy ők mondják ki a polgármester méltatlanságát, csakis ezután vihették bíróság elé az ügyet. A kormányhivatal a területileg illetékes Budapest Környéki Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz fordult, amely a napokban jogerősen úgy döntött, ennyi volt, Gyenesnek fel kell állnia a polgármesteri székből. Erre hamarosan sor is kerülhet, miután a városvezető írásban is átvette az őt elmarasztaló ítéletet.

Ettől a ponttól kezdve mégis újra Gyenes térfelén pattog a labda, mert ha akar, újra elindulhat az időközi választásokon, hiszen az önkormányzati és a választási törvény közötti joghézag megszüntetésére az Igazságügyi Minisztérium még mindig nem állította össze a törvénymódosítás tervezetét. Ha ezt időközben megteszik, vége a játéknak, a város éléről eltávolított Gyenes Levente 2018 késő tavaszáig biztosan nem lehet a gyömrői testület választott tagja.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."