Hova ne menjünk semmiképp a hosszú hétvégén?

  • MTI
  • B. T.
  • 2020. április 10.

Kis-Magyarország

Orbán Viktor csütörtöki, a kijárási korlátozás meghosszabbításáról szóló bejelentésében a polgármesterek kezébe adta a szigorítás eszközét. Sok helyen élte vele, de több településen már ezt megelőzően szigorítottak. Országos körkép.

Orbán csütörtöki bejelentése után Botka László elrendelte, hogy Szegeden a patikák, élelmiszer- és dohányboltok kivételével a város minden üzletének be kell zárnia a következő négy napra. A helyieket pedig arra kérte, hogy kizárólag létfontosságú ügyben hagyják el az otthonukat. Ennek betartatására felkérte a rendőrséget és a polgárőrséget.

A második legnépesebb magyar város, Debrecen polgármestere, Papp László csütörtök kora délután úgy döntött: a város tüdejének számító Nagyerdő szélén található Békás-tó és környéke, illetve az Ötholdas Pagony nevű nagy játszótér – mindkettő kerítéssel körülvett terület – kapuira lakat kerül. Mindez furcsa, mert éppen csütörtökön reggel közölt egy interjút Papp Lászlóval a Magyar Nemzet, ahol a városvezető kijelentette: „Debrecen fegyelmezett, konzervatív város, ahol az emberek teljes mértékben betartják a kijárási korlátozást, az utcák szinte teljesen kiürültek.” Erről a Narancs.hu külön cikkben számolt be.

Papp László debreceni polgármester csütörtök reggel még mást mondott

Papp László debreceni polgármester

Fotó: Papp László/Facebook.com

Margitsziget és a tihanyi parkoló

Ahogy arról is, hogy a budapestiek védelmében és azért, hogy a főváros kezelésében álló különösen frekventált közterületeken ne legyen a járványveszély szempontjából veszélyes tömeg, Karácsony Gergely budapesti főpolgármester elrendelte péntektől hétfőig, minden nap reggel 8 és este 10 óra között a Margitsziget, az Óbudai Sziget és a Római-part lezárását.

Már Orbán Viktor csütörtök délutáni, a kijárási korlátozást meghosszabbító és a helyi szigorító intézkedéseket a polgármesterekre bízó bejelentése előtt lezárta autós parkolóit a tihanyi önkormányzat. Tósoki Imre polgármester ezt azzal indokolta, hogy a jó idő beköszöntével Tihanyban ismét megnőtt a látogatók száma, tömegesen érkeznek a kirándulni vágyók, elsősorban a környező településekről. Ez meglátása szerint „súlyos egészségügyi kockázattal jár”.

Balatonalmádiban már péntek reggeltől lezárták a Szent Erzsébet ligetet, az Óvári kilátót és környezetét, a főtéren található szökőkút előtti teret és parkolót, a Pannónia kulturális központ parkolóját, a strandok parkolóit, a játszótereket és a kültéri fitneszparkokat. A szabályszegőkkel szemben súlyos pénzbírságot is kiszabhatnak.

Kordonokkal zárják le

A Balaton partját kordonokkal zárják le Keszthelyen, a helyszínen pedig a rendőrség felügyeli, hogy az új szabályokat senki ne sértse meg. Az északi part egyik legnagyobb városának polgármestere arra kérte a kirándulni vágyókat, hogy valamennyi ember egészsége védelmében ne menjenek Keszthelyre. A helyieket pedig arra, hogy kerüljék a Balaton-partot.

Botka beszigorított Szegeden

Botka szigorított Szegeden

Fotó: Botka László/Facebook.com

A város közösségi oldalán látható videójában Tóth Gábor, Gárdony polgármestere a helyi rendőrtől és polgárőröktől azt kérte, húsvét hétvégéjén legyenek a közterületeken, s a vendégeket, nyaralótulajdonosokat vegyék rá a kijárási korlátozás előírásainak betartására.

Péntek reggel 8 órától Visegrádon „lakosságvédelmi intézkedések” lépnek életbe. A város hivatalos honlapján azt közölték: a város belterületén kizárólag az engedéllyel rendelkező helyiek vagy a városban dolgozók parkolhatnak, a 11-es főútba torkolló belterületi utak egyirányúak lesznek, a Pilisi Parkerdő Zrt.-vel egyeztetve pedig lezárják a turistaforgalom elől a Fellegvárba vezető Panoráma utat. Az átmenő forgalom a 11-es főúton haladhat Esztergom és Budapest között, a főúton útbaigazító táblákat helyeznek ki. Mindez egyelőre a hosszú, húsvéti hétvégére szól.

„Ezt kéri Dunakanyar!”

Ahogy a 24.hu beszámolt a Pest megyei Zebegény honlapján az olvasható: „Maradj otthon húsvétkor! Ezt kéri a Dunakanyar!” A felhívást közösen jegyzi Dobogókő, Dunabogdány, Dömös, Esztergom, Kisoroszi, Leányfalu, Pilisszentlászló, Pócsmegyer, Surány, Szentendre, Szigetmonostor, Tahitótfalu, Zebegény, Vác és Visegrád.

Visegrád és Dunyakanyar azt kéri: ne!

Visegrád és Dunyakanyar azt kéri: ne!

Fotó: youtube.com

A Békés megye nyugati kapujának számító Szarvas polgármestere, Babák Mihály elrendelte több, a Holt-Körös partján található közlejáró, valamint a Liget Hotellel szembeni vízparti lejáró lezárását. Ezzel a város azt szeretné elérni, hogy horgászturisták se érkezzenek a hosszú hétvégére a városba.

Korábban közös felhívást adott ki a békésszentandrási és a szarvasi polgármester, hogy a közelgő ünnep idejére a települések szállásadói függesszék fel tevékenységüket, a veszélyhelyzet idején ne fogadjanak vendégeket.

„Kérünk mindenkit, a húsvéti hosszú hétvégén ne látogasson Nagykovácsiba!” Ez olvasható a Nagykovácsban élni jó! Facebook-oldalon, ahol be fogják tartani a kijárási korlátozás rendelkezéseit mindenkivel.

„Az elmúlt hetek tapasztalatai alapján jelentős számú tömeg jelent meg a közparkokban, ezért a vírus terjedésének megállítása érdekében ezeket a közterületeket is le kell zárni” – írta Fb-oldalán Péterfy Attila pécsi polgármester.

Ezek a közterületek és parkolók a következők: Tüskésréti szabadidőpark és annak parkolója, a Mandulás játszótér és annak parkolója, a Malomvölgyi szabadidőpark és annak parkolója, az Éger-völgyi parkerdő és annak parkolója, a Tv-torony alsó és felső parkolója, a Lapis-tetőnél lévő parkoló, a Tettye park és parkoló. A pécsi Biokom Nkft. ezzel párhuzamosan lezárja a Mecseki Parkerdő teljes területét. Az említett közterületek felkeresése a kijelölt időszakokban tilos.

Az önkormányzat vezetése felkéri a közterület-felügyeletet és a rendőrséget, hogy gondoskodjon a polgármesteri rendelet betartatásáról.

Pannonhalma: zárva

Pannonhalmán húsvét idejére a főapátság összes parkolóját lezárták.

Nyíregyházán Kovács Ferenc polgármester elrendelte a turistaforgalomban és a hosszú hétvégéken gyakran használt parkolók átmeneti lezárását. Sóstógyógyfürdőn és a Bujtoson nem használhatók a kerékpártárolók és a tűzrakóhelyek sem.

Veszprémben is szigorítottak

Veszprémben is szigorítottak

Fotó: veszprem.hu

Veszprémben hétfő éjfélig kizárólag az élelmiszerüzletek, drogériák, gyógyszertárak, vegyi árut, tisztítószert árusító üzletek, a vásárcsarnok és az üzemanyag-töltőállomások lehetnek nyitva. A népszerű kirándulóhelyeken - Gulya-domb, Séd-völgy, Benedek-hegy és a parkerdő -, a játszótereken és a kültéri sporteszközöknél megtiltották a tartózkodást, a város sétálóutcáján és több más közterületen csak áthaladni lehet.

Gyöngyösön az összes mátrai parkolót lezárták, a Mátrában pedig kötelezővé tették a maszk és kesztyű viselését.

Nagymaros húsvéti hazai turistarohamtól tartó polgármestere frissen kapott felhatalmazását kihasználva az ország legszigorúbb településlezárását rendelte el – számoltunk be korábban a 444.hu lapján.

Hévíz polgármestere, Papp Gábor közleményben arra szólított fel mindenkit, hogy „most senki ne jöjjön Hévízre!” Kifejtette: az üzletek zárva vannak, a gyógytó nem fogad vendégeket - és a meleg vizű kifolyójában is tilos a fürdés -, a tó körüli sétányt már napokkal ezelőtt lezárták, és ha szükséges, a parkolókat is le fogják.

Zalaegerszegen péntektől lezárták a város kedvelt erdei és tóparti kirándulóhelyeinek parkolóit.

Nézzünk együtt a jövőbe!

Mit tesz, és mit tehet a járvány ellen az ellenzék, a honvédség, az önkormányzat? Olvasni jó. Elgondolkozni a jövőn pedig szerfelett izgalmas is lehet, és még a hétköznapokban is jól hasznosítható dolgok sülhetnek ki belőle. Belelátni a jövő bármely kicsiny szeletébe: nincs is annál kecsegtetőbb dolog.

Figyelmébe ajánljuk

A Rákóczi úti villamosok nyomában

A fővárosi polgármesterválasztásra készülődve idézzük fel kilenc évvel ezelőtti cikkünket, amelyben a Rákóczi úton, a Thököly úton, a Kossuth Lajos utcán és az Erzsébet hídon futó villamosokra emlékeztünk.