Lehet, hogy május 31. után is ingyenes marad a tram-train

Kis-Magyarország

A kérdésre – mikortól kell fizetni a Hódmezővásárhely és Szeged között járó vasútvillamoson – a MÁV Zrt. nem konkrét időponttal válaszolt.

A tram-train fél éve, november 29-én kezdett járni Hódmezővásárhely és Szeged között. Az indulás előtti sajtótájékoztatón arról volt szó, hogy ez próbaüzem, utasokkal. Ez idő alatt lehetnek problémák, amelyek jó, ha még ilyenkor kiderülnek. Az esetleges kellemetlenségekért cserébe az utasoknak nem kell fizetni az utazásért április végéig.

Problémák tényleg adódtak. A két városban villanymotorral, a városok között pedig dízelmotorral közlekedő járművet mindkét városban érték balesetek. Előfordult, hogy leszakította a felsővezetéket, és más okból is késett. Jó ideig nem is járt százzal, mint ahogy azt tervezték. Ennek az is volt az oka, hogy egy ideig nem lehetett tudni, a pálya vagy a kocsik hibája miatt „kígyózik” Algyőnél egy szakaszon a szerelvény. Utóbb kiderült, hogy a járműveken kell állítani, és ezt el is végezték, de utána azt is hírül adták, hogy Algyő közelében a pálya is megsérült, azt ki kell javítani. 

Összességében május közepéig tíz olyan nap volt, amikor pontosan közlekedett a vasútvillamos.

Ez azért is volt annyira szembetűnő, mert a megállókban a digitális kijelzőnek köszönhetően az utasok pontosan értesültek a késés idejéről. Azt nem jegyezte föl senki, hogy a buszok a két város között mennyire pontosak.

A jármű iránt kezdettől nagy volt az érdeklődés, szemlátomást sokan kezdték el használni. Aki utazik rajta, tapasztalhatja, hogy sokszor egy tűt sem lehetne leejteni az utastérben. Rendszeresen fölszállnak kerékpárosok is.

Lázár János országgyűlési képviselő, a projekt felelőse március végén jelentette be, hogy a próbaüzemet május végéig meghosszabbítják. Arról is lehetett olvasni, hogy az után mennyiért lehet majd igénybe venni. Aki a teljes vonalon utazni szeretne, és a szegedi helyi tömegközlekedést is igénybe venné, annak 21 ezer 200 forintba kerül majd a bérlet. De az ár ennél alacsonyabb, ha az utas csak a két város között, vagy csak Algyőig szeretne utazni.

A héten kérdést küldtünk a MÁV Zrt.-hez, azzal kapcsolatban, mikortól kell fizetni a vasútvillamoson, és mennyi fizető utasra lehet számítani. A MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága egy mondatban válaszolt: „A tram-train használata a tervezett teljes menetrendi struktúra életbe léptetéséig ingyenes az utasok számára.”

Arról, hogy mikor léptetik életbe a teljes menetrendi struktúrát, nem írt a vasúttársaság.

Pedig a vasútvillamos nem csak a vásárhelyieket és a szegedieket foglalkoztatja, a médiafigyelem mellett nagy civil érdeklődés övezi. Például azok figyelik, akik nagyon megjegyezték, hogy a 16 milliárdosra tervezett projekt végül 80 milliárdnál állt meg, sokan fölöslegesnek, politikai presztízsberuházásnak tartják. Akik pedig rendszeresen közlekednek Csongrád-Csanád megye 43 ezres és 160 ezres városa között, azért érdeklődnek iránta, mert tudják, hogy a 47-es főúton milyen a forgalom. A négy sáv Szeged előtt kettőre szűkül, és csúcsidőben megjósolhatatlan, hogy mennyi időbe telik bejutni a megyeszékhely belvárosába. Vannak vasútbarátok is, akiket fölvillanyoz bármilyen pozitív vagy negatív hír az ország első tram-trainjéről.

A vasútvillamos minden rezdülését követő Civil Kontroll Csoport Tram-train nevű Facebook-közösségben vasutasok is tagok. Itt már megvitatták a próbaüzem után tervezett menetrendet is, igaz, nem derül ki, az mikortól érvényes. Két időpontot hallottunk csoporttagoktól, az egyik szerint tényleg május 31-ig, tehát keddig tart a próbaüzem. A másik információ szerint talán június 15-ig, így 16-tól léphet életbe az új menetrend a jegyárakkal együtt. Korábban – emlékeztet egyik forrásunk –, attól tették függővé a próbaüzem lezárását, hogy a vasútvillamos elérhesse a 100 kilométeres sebességet, és ez mostanra teljesült.

Arra a kérdésre, hogy ha majd jegyet, bérletet kell váltani, hány utasra számítanak, nem válaszolt a MÁV.

A Hódpress.hu nemrég közérdekű adatigényléssel fordult a Volánbusz Zrt.-hez. A vásárhelyi portál kíváncsi volt arra, hogy mennyien vettek buszbérletet, jegyet a Szeged és Hódmezővásárhely között járó buszokra, amióta jár a vasútvillamos. Eszerint tavaly novemberben erre a viszonylatra 6050 jegyet vettek, és 713 bérlet kelt el. Decemberben 4868 jegy, 511 bérlet. Januárban ez a szám 4960 és 503, februárban 4624 és 436, márciusban 4857 és 321, áprilisban 4983 és 408 volt. Ebből arra lehet következtetni, a vasútvillamos durván ezer jeggyel és háromszáz bérlettel járó utast hódított el fél év alatt a busztól

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.